A kisfiú reggel, ébredés után mindig kinézett az ablakon. Ragyogó napsütés köszöntötte. Szinte ölelni lehetett volna a napsugarakat. Szemét álmosan dörzsölte, nagyokat pislogott. Most már igazán szeretett volna felébredni. De nem ment. Az álom folyton visszahúzta az ágyba. Ekkor valami zörgést hallott a konyha felõl. Pont ennyi kellett ahhoz, hogy a szobában bujkáló álommanók azonnal hétfelé szaladjanak. Õ is rögtön felpattant, egyenesen a konyhába futott és már messzirõl újságolta az anyukájának: ma jó nap van, anya!

 Ez jelentette nála a szép, napsütéses idõt és így mindig mehetett ki játszani a kertbe. Bár esõben is néha kiengedték: a pocsolyákban való tuttyogás szintén a kedvencei közé tartozott. Persze kellett hozzá gumicsizma, esõköpeny és egy váltás elnyûtt ruhanemû. Így nem volt mit félteni, ha esetleg össze is sározta.
De milyen játékokkal szeretett a legjobban játszani? Hát egyszerûen mindennel: a kavicsokkal, a földön talált ágakkal, botokkal, csigaházakkal, óriás lapulevelekkel. A vakondtúrásokat is jól el lehetett lapátolni, volt belõlük éppen elég a kertben. És nem tiltották tõle, szabadon játszhatott mindennel. A határtalan szabadság egészséges jó-érzéket érlelt meg benne. Csak ritkán kellett szólni neki ez vagy az miatt, a gazdag fantáziája rögtön kitalált helyette valami más, izgalommal teli játékot.
Az állatokat is nagyon szerette, fõleg a békák voltak a kedvencei. Ha esetleg a kert eldugott zugában rálelt egyre, rögtön épített neki egy fészket, ahol a kis ugrólábú elbújhatott. Még tócsát is készített hozzá, nehogy a nagy melegben esetleg máshol keressen menedéket.
És ekkor eszébe jutott, hogy vajon meddig élvezheti még nyáron ezt az önfeledt játszadozást? Bár anyukája sokszor említette neki, hogy õsszel más kisgyerekkel fog majd együtt játszani, akiket még nem ismer. De mikor is lesz az õsz? Mi az, hogy három hónap? Lesz ott is béka az udvaron? Így állandó kérdésekkel halmozta el az anyukáját, aki mindig türelemmel, mosollyal az arcán válaszolt a feltett kérdésekre.
Amíg ezen gondolkodott, egy hangot hallott a ház ajtajából szólni: Gyere tündérkém, kész az ebéd! Észre sem vette, hogy milyen éhes lett. Szaladt be a házba, de mielõtt leült volna az asztalhoz, megállt az anyukája elõtt, felnézett rá a zölden ragyogó szemecskéivel és ezt kérdezte: Anya, az oviban is mindig jó nap van? Az édesanya lehajolt hozzá, egy puszit adott a pisze orrocskájára, széles mosollyal az arcán bólintott egyet és már tálalta is a finom ebédet.

Waldorf Családi Napközi 
Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/A.