Hatvan éve, 1952. június 17-én majd 300 embert hurcoltak el Nagykanizsáról a hortobágyi kényszermunkatáborokba, errõl emlékeztek meg a Vasútállomáson elhelyezett emléktábla tövénél.

– A totális hatalomra törõ új rezsim 1950. június 23-án éjjel családok százait deportálta a jugoszláv határsáv falvaiból a Hortobágyra és a Nagykunságra – kezdte a Himnuszt követõen Dénes Sándor alpolgármester múltidézõ beszédét. Az elhurcoltak állami gazdaságok kiürített és õrzött majorjaiba, istállókba, juhhodályokba kerültek, ahol kényszermunka jutott nekik osztályrészül. Az ezt követõ három évben 45 kitelepítési hullám volt a déli és a nyugati határ mellõl. Így alakult ki a szovjet mintára szervezõdõ magyar Gulag. Összesen 8-10 ezren lehettek azok, akiket deportáltak, kitelepítettek és kényszermunkára fogtak. Azonban, ha nem csak a hortobágyi kényszermunkatáborról beszélünk, akkor az összes kitelepítés közvetlenül mintegy 100-300 ezer embert érinthetett, az elmenekült embereket is belevéve, pedig ez a szám valószínûleg elérte a félmilliót. Mindez a „kékcédulás” választásokon hatalomra került kormány bosszúja volt az osztályellenségnek kikiáltott emberek ellen, akiknek általában csupán annyi bûnük volt, hogy másként gondolkodtak, mint amit a kommunista diktatúra elvárt.

– Közös felelõsségünk és kötelességünk az emlékezés, az, hogy beszéljünk a vörös ragályról, amely százezrek, milliók életét nyomorította meg, tette tönkre. Beszélnünk kell róla és emlékeznünk, generációkon és nemzedékeken át, hogy a történelem ne ismételhesse önmagát – zárta beszédét az alpolgármester.
Ezt követõen mondott beszédet Takács János, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének alapító elnöke. – Nem ünnepelni, csak találkozni jöttünk. Találkozni és emlékezni a ma hatvan évvel ezelõtt történtekre – kezdte. Elmondta, a nagykanizsaiak érkezése nemcsak mennyiségi, hanem minõségi változást is jelentett a recski tábor életében, ugyanis felléptek a kiszolgáltatottság ellen, megszûntek a verések, a testi inzultusok. Számtalan sok szenvedést fizikai és lelki megpróbáltatást álltak ki. Takács János a Hortobágyon eltöltött 40 hónap alatt 20 ezer kilométert gyalogolt.
A Piarista Iskola diákjainak mûsorát követõen elhelyezték az emlékezés virágait a vasútállomás falán elhelyezett mementó tövében, mely arra emlékeztet, ezen az állomáson haladtak át azok emberek, akiket a Gulagokba szállítottak.

További képek a galériában.

V.M.