A Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. Határtalanul ! pályázat keretében a Kõrösi- Péterfy Általános Iskola Székhely-intézményének 7. évfolyamának 41 tanulójával ás 5 pedagógusával lehetõségem volt eljutni 5 napra Erdélybe.

Mindannyian nagy igyekezettel készültünk a kirándulásra. Már februártól az útinaplónkba gyûjtöttük az információkat azokról a helyekrõl, ahová az út során el fogunk látogatni. Izgatott várakozás elõzte meg a május 28-i indulást. Hát persze, hogy nem tudtunk aludni. 

 A busz éjfélkor indult. Mindenki idõben odaért a találkozóra, s miután beraktuk a csomagjainkat, elfoglaltuk a helyünket, búcsút intettünk az izguló szülõknek. Nem sokat pihentünk, ami nem is csoda, ha ennyi tizenéves együtt utazik. Úgyhogy reggel az elsõ napi programra nehezen szedtük össze magunkat, de amikor egyikünk útlevelét a határon keresni kellett, mindjárt felébredtünk.
Az országhatárt átlépve nem igen éreztük a változást, hogy másik országban járunk. Hogy is éreztük volna, hiszen a Partium és Erdély az ezeréves Magyarország része volt. Bármerre is vitt az utunk - Kalotaszeg, Székelyföld, Szászföld, a Hargita - ismerõs magyar szót hallottunk mindenütt. A magyar múlt köszönt vissza ránk több mint 1000 év távlatából, amelyet a kultúra egyes ágai: mûvészet, irodalom, építészet remekei tolmácsoltak utunk során.
Elsõ állomásunk Nagyvárad volt, amit Ady a „Körös-menti Párizsnak” keresztelt el. Az Ady emlékhelyek megtekintése után ellátogattunk a Szent László székesegyházhoz, ahol nagy királyunk ereklyéjét is õrzik. Ez a város a szecesszió fellegvára is lehetne, hiszen a városi séta során tapasztalhattuk, hogy a középületek és a lakóházak is magukon viselik ennek a stílusnak a jegyeit.
Kõrösfõn a 4 fiatornyos, fakazettás mennyezetû templomot néztük meg. Itt beszéltünk a különbözõ felekezetekrõl, arról, hogy Erdélyben mindig is türelemmel viseltettek a más vallásúak iránt. Ezt is bizonyítja a tordai országgyûlés, ahol Európa elsõ vallásbékéjét hirdették ki.
Kolozsvár volt a következõ úti cél, amely Erdély történelmi központja és egyik legjelentõsebb városa. Számos mûemléke közül megtekintettük a Szent Mihály-templomot, elõtte Fadrusz János Mátyás szobrát. Megnéztük Mátyás király szülõházát és tettünk egy sétát a híres Házsongárdi temetõben, ahol sok magyar kiválóság sírja elõtt tiszteleghettünk (mint pl.: Apáczai Csere János, Kós Károly, Dsida Jenõ).
Ezen a napon leginkább a Tordai hasadék látványa ragadott meg engem. Végre láthattam azt a helyet, amelyrõl már annyi Szent László királlyal kapcsolatos legendát olvastam !
Este Marosvásárhelyen szálltunk meg. Akármilyen fáradtak voltunk, vacsora után még megírtuk az úti naplónkat. Ezt minden nap vezetni kellett. Akkor nem nagyon értettem miért, de most már tudom. Nagyon jó, mert itthon sokkal könnyebben tudom rendezni az emlékeimet, és amikor beleolvasok, az egész kirándulás megelevenedik.
Másnap kipihenten indultunk a székelység fõvárosának, Marosvásárhelynek a felfedezésére. Az ötszög alakú, 7 bástyás várban nagy helyreállítási munkálatok folynak, így csak kívülrõl jártuk körbe. Innen a Fõ térre mentünk, ahol az egykori Zenélõ kút helyén álló, a római Szent Péter bazilika mintájára épült Ortodox Székesegyházat tekintettük meg.
Ezután a magyar szecesszió remekét, a Kultúrpalotát kerestük fel. A tetején színes cserepek csillogtak, melyeket a pécsi Zsolnay-gyárban készítettek. Az üvegablakokon nagyjaink képmását és magyar mondák jeleneteit láthattuk. A Kultúrpalota melletti városháza 50 méter magas tornyának díszes majolikacserepekkel fedett sisakját a város majdnem minden pontjáról láthattuk. Elsétáltunk a Teleki Tékához is. Itt található a Teleki-hagyaték 40 ezer kötetet kitevõ gyûjteménye, közöttük 66 õsnyomtatvánnyal és számos könyvritkasággal, többek között Kõrösi tibeti-angol szótárával.
Utunk következõ állomása Szász szék központja, Segesvár volt.
A történelmi hangulatú várban sok a felújított ház, hangulatosak zeg-zúgos utcácskái. Méltán kaphatta meg a város történelmi központja a kulturális Világörökség kitüntetõ címet. A várba az egykori fõbejáraton, az Óratoronynál mentünk be. Az Óratorony tetejét színes majolikacsempékkel fedték be, ablakában a hét napjait jelképezõ fabábúk kongatják az idõ múlását. A kora barokk stílusú torony Segesvár szimbóluma. A Várban láthattuk a Dracula legendák hõsének szülõházát is. A középkori fedett 172 fa diáklépcsõn felmentünk a Hegyi templomhoz is.
Segesvárról a Székely-Sóvidék központjába, európai hírû üdülõvárosába, Szovátára mentünk. Legnagyobb tava, a környék egyedülálló gyöngyszeme, felbecsülhetetlen természeti értéke a Medve-tó. Csodaszép, festõi környezetben, erdõkkel övezett dolinában fekszik. Érdekessége, hogy a felszíntõl lefelé hõmérséklete növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódó só okoz, továbbá a víz sótartalma olyan magas, hogy a fürdõzõ könnyebben fennmarad a víz felszínén. A tó körüli sétánkat egy hirtelen zápor szakította meg.
Estefele érkeztünk meg Székelyföld történelmi társadalom-és mûvelõdéstörténetének legjelentõsebb központjába, Székelyudvarhelyre. A város központjában az Emlékezés parkjánál álltunk meg, ahol 12 történelmi személyiség koszorúkkal, nemzeti szalagokkal díszített szobrát láthattuk. A tizenharmadik szobor a névtelen Vándor Székelyt ábrázolja.
Nyírõ József szobra körül különösen sok volt a virág és koszorú a tervezett újratemetése miatt.
Sötétedett már, amire a székelyudvarhelyi szálláshelyünkre értünk. Vacsorára és reggelire is jellegzetes erdélyi ételeket kaptunk.

Harmadnap Farkaslakán verssel, Tamási Áron mûveibõl vett idézetekkel tisztelegtünk nagy írónk elõtt, majd megkoszorúztuk a sírját.
Ezután Korondon nemcsak vásárolhattunk az itt készülõ híres kerámiákból, hanem egy toplásztól megtudhattuk, hogyan készítik a taplógombából a különféle használati és dísztárgyakat. Nagyon szívélyesen fogadott minket, és örömmel mesélt a mesterségük fortélyairól.
Parajdon lementünk a sóbányába, ahol meglepetés ért. A tárnákban 120 m mélyen léggyógyfürdõ, bányamúzeum, kápolna és gyermekjátszótér is volt, amelyet nem csak megtekinthettünk, hanem minden játékot ki is próbáltunk. Még egy kis frissítõ tornán is részt vettünk.
Ezt követõen a Kárpátok fenséges vonulatai között a festõi szépségû Gyilkos-tó és a Békás-szoros lélegzetállító sziklái bûvöltek el minket. Lesétáltunk a szorosban a Pokol torkáig, megjárva a történelmi Magyarország legkeletibb határát. A hely varázsát nagyban emeli a sziklafalak alatt az út mellett nagy robajjal tovaszáguldó Békás- patak és a sziklákból lezúduló vízesések. Szinte egymás hangját sem hallottuk a vízrobajtól.

Negyedik napon Kovásznán, Nagykanizsa testvérvárosában, az ottani Kõrösi Líceum diákjaival találkoztunk, bebarangoltuk Kovászna központját, meglátogattuk a fagyi gyárat, közösen sportoltunk, majd a programot táncházzal zártuk. Jó érzés volt, hogy közös nyelvünkön tudtunk beszélgetni, és rájöttünk, hogy nekik is ugyanolyan örömeik és gondjaik vannak, mint nekünk. Az iskola nagyon más volt, mint a miénk. Szûkek voltak a folyosók, és ami nagyon meglepett, hogy náluk nem 5, hanem 10 jeggyel osztályoznak. A találkozásunk emlékére fát ültettünk az iskola udvarán. Hát, meg kell jegyeznem, õk sokkal jobban értettek az ásózáshoz, mint mi. Még ezen a napon Csomakõrösön a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskolában is jártunk, ahová ajándékokat vittünk. Megkoszorúztuk névadónk szobrát, megnéztük szülõházát és azt a kis templomot, ahol megkeresztelték.
Az utolsó napon elõször Erdély õsi történelmi fõvárosába, Gyulafehérvárra érkeztünk a délelõtti órákban. A dombormûvekkel és szobrokkal gazdagon díszített várkapun áthaladva elsétáltunk a szépen felújított román stílusban épült érseki Szent Mihály székesegyházba, ahol a Hunyadiak, Izabella királyné és János Zsigmond kõszarkofágjait, erdélyi fejedelmek és püspökök síremlékeit tekintettük meg.
Ezután Vajdahunyadon álltunk meg. Végre láthattam a Budapestrõl ismert várat eredetiben! Mennyivel nagyobb és díszesebb volt! Felvillant elõttem a „törökverõ Hunyadi” és az „igazságos Mátyás király” alakja, akikrõl annyit hallottam történelem órákon.
Az erdélyi tartózkodásunkat Aradon zártuk. Itt felkerestük a vár mellett az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztõhelyen emelt márvány obeliszket, amely alatt a sírjuk is van. Rövid mûsorral és koszorúzással tisztelegtünk a bátor huszártisztek emlékének.

A hazafelé úton már nem volt sok energiánk. A rengeteg élmény, a hosszú kirándulások elcsigázták a csapatot. Az éjszakai utazás szinte mindenkit álomba ringatott.
Álmunkban buszunkkal észrevétlenül siklottuk át a határt Erdély és Magyarország között.
Hajnali három órakor érkeztünk haza.
Pár nap múlva, az úti naplót forgatva hálával gondoltam azokra, akik lehetõvé tették, hogy a könyvekben olvasottak és a tanultak megelevenedhettek elõttem. Így az eddig szerzett ismereteim más megvilágításba, közelebb kerültek hozzám.
Az erdélyi városokban, falvakban ma is élénken él a múlt öröksége. Az ottani magyarok vendégszeretete páratlan. Aki egyszer ellátogat oda, az biztos, hogy visszavágyik Ha valaki igazán szépet akar látni, és maradandó emlékekkel teli élményt szeretne szerezni, az utazzon el Erdélybe !

Jeszek Kata, 7.a
Kõrösi-Péterfy Általános Iskola
Székhelyintézménye