Tisztelt Szerkesztõség!
Az alábbi Postával kapcsolatos észrevételeimre – a sajtó nyilvánosságának igénybevételével – szeretném az illetékesek figyelmét felhívni. Ezért kérem – ha módjuk van rá – szíveskedjenek az alábbi olvasói levelet leközölni.

Már megszoktuk, hogy az „erõsebb jogán" a monopolszervezetek élnek az erõfölényükkel, leginkább a sok-sok „kisember" terhére. Úgy érzem, hogy a POSTA legújabb „akciója" – mint ahogy az utca emberé-tõl is lehet hallani – takarékossági okokra hivatkozva újabb borsot tör az orrunk alá. A minap ugyanis hiába sétáltam el a legközelebbi utcasarokra, hogy leveleimet bedobjam, a megszokott élénkpiros ládikát nem találtam. Tanácstalanságomat látva, a sarki házból rögvest felvilágosítottak, hogy azon ürüggyel, hogy a ládika elavult (a nagyobb borítékokat csak nehezen lehet bedobni), leszerelték. De nem fogják újjal sem pótolni, mert spórol a posta. Mivel csakugyan nem szereltek fel új ládikát, érdeklõdtem a HIVATAL-nál. Úgy a negyedik sikertelen kísérlet után végre megtaláltam az illetékes (elvtársat) urat, aki udvariasan kioktatott, hogy azért nem kapunk új postaládát, mert az UNIÓ elõírása szerint két kilométerenként elég egy bedobó-szekrény. Vagyis: a fõposta és a vasútállomás közötti távolság nincs 2 km, tehát a posta teljesíti az eu-szabványt. Fellebezésnek helye nincs, az ügyfél gyalogolhat!... (Pláne, ha nyugdíjas, még ideje is van rá…) De gondolkodni, indokot keresni, következtetésekre jutni azért szabad? Így gondolkodtam el azon, hogy vajon a méregdrága 140 ezer forintos kerékpár, vagy a 80 ezer forintos új típusú postaláda fontosabb-e, nem szólva az egyenruhákról, a fõposta korszerûsítése címen okozott zsúfoltságról, vagy hivatali idõ korlátozásáról! (Egy megyei jogú városban nem lehet vasár és- ünnepnap egy táviratot sem feladni.) Beszélhetnénk arról is, hogy még a drágább elsõbbségi levél sem jut el másnapra a hazai címzetthez (100 forintért), miközben Németországba 4-5 napig bolyong egy normál levél 200 forintért. Ugyanakkor az ott felladott levelet 2-3 nap alatt megkapom, azonos tarifáért. Nem szeretném tovább ragozni egy öreg ember (aki mellesleg a város díszpolgára) sirámait. Nosztalgiával gondolok vissza ifjúkoromra, amikor a magyar posta hírnevét udvarias és jó szolgáltatásai révén Európa élvonalában emlegették, és a postásbácsi nagy bõrtáskájával (bicikli nélkül) nem csak a fiatalok tiszteletét érdemelte ki. És a postásbácsi büszke volt arra, hogy egy olyan munkaadója volt, mint a Magyar állam tulajdonát képezõ Magyar Posta. Írásommal nem bántani akartam a közszolgálatot ellátó dolgozókat, inkább annak érdekében szólok, hogy a HIVATAL lássa el jobban hivatását és legyen méltó régi hírnevéhez.
Tisztelettel:
Takács János Ady utcai nyugdíjas