Éveken át visszatérõ vendége volt a lakossági fórumoknak Magyari László (alsó képünkön), így megnyugvással láthatta, amint viszonylag rövid idõ alatt csillapodnak a Debreceni Javítóintézet tizennégy évvel ezelõtti indulását kísérõ félelmek. Az igazgató jól emlékszik arra, hogy a javító helyén akkor leánynevelõ intézet mûködött elavult biztonsági szemlélettel, ami valóban vonzotta a csavargókat, s emiatt teljesen érthetõ volt a közelben lakók gyanakvása.

– Kijárkáló, kiszökdösõ fiataloktól, általuk elkövetett lopásoktól tartottak és attól, hogy ezek a fiúk alkalom adtán megtámadják a helyi gyerekeket, a közeli iskola diákjait. Veszélyforrást láttak az intézeti fiatalokat folyamatosan látogató „bûnözõ” családokban is, mondván, ezentúl autó és lakás sem lesz biztonságban. További aggályként jelentkezett, hogy a környezõ ingatlanok veszítenek az értékükbõl – foglalta össze a sok évvel ezelõtti fórumok legfontosabb tapasztalatait. 

Ami a szökéseket illeti, a rendkívül kemény biztonsági elõírásoknak köszönhetõen (lásd Folyamatos õrizetben címû cikkünket) egyetlen ilyen eset sem fordult elõ az utóbbi években. Magyari László szavai szerint vannak olyan „gyerekeik”, akik viselkedésükkel kiérdemelik, hogy elhagyhatják a falakat, de kizárólag iskolába járhatnak el. Akinél a legkisebb viszszaélést tapasztalják, attól megvonják ezt a bizalmat. A nevelõk személyes hatásának, a szigorú ellenõrzéseknek és a következetes szankcióknak köszönhetõen nagyon ritka, hogy valamelyik fiatal elcsavarog. Egyébként a fiatalok az intézeten belül is kizárólag felnõtt kíséretében jöhetnek-mehetnek.
Látogatás kizárólag szombat és vasárnap délelõtt lehetséges. A fogvatartottakhoz havonta egyszer, egy órára érkezhetnek látogatók legfeljebb négyen, a láthatás ellenõrzött körülmények között zajlik. Az utcáról való bekiabálás a látogatás megtiltását vonja maga után, így nincs vele gond. Ha mégis megtörténik, a fiúkat nem engedik az ablakhoz.
Magyari László a múltból mindössze egyetlen olyan esetet tudott felidézni, amikor egy neveltjük bûncselekményt követett el: egy tinédzser az iskolából visszafelé jövet elvett egy mobiltelefont egy gyerektõl. Beszédes, hogy az intézményben szinte azonnal elmondta, mit tett, s természetesen nem is maradt következmény nélkül.
Mindezek alapján nem meglepõ, hogy a kezdeti félelmek teljesen elültek, s ma már senki nem gondolja, hogy a háza kevesebbet ér az intézet miatt.
Az igazgató a javító és a büntetés-végrehajtási intézetek mûködését összevetve kiemelte: a fiatalok és a társadalom szempontjából azért feltétlenül elõnyösebb az elõbbi, mert náluk dolgozni és tanulni kell. Fogvatartottjaik zöme 15-16 éves, sokan el vannak maradva a tanulmányaikban, de ezt a hátrányt a javítóban jellemzõen sikerül ledolgozni. Az érzelmileg elhanyagolt, problémáikkal magukra hagyott fiúk megkapják azt a törõdést, figyelmet, amelyre egy szétesett családban nincs esélyük. A munkával (kertészkedés, állatgondozás, asztalosság, vesszõfonás, szõnyegszövés, agyagozás) a fiúk értelmes elfoglaltságot találnak, míg a személyre szabott pszichés foglalkozások során arra törekednek, hogyan szoktassák rá õket a konfliktusok megfelelõ kezelésére, illetve lehetõséget kapnak arra, miként válhatnak kiegyensúlyozott, boldog emberré, hasznos adófizetõvé. Az intézet nevelõ-szakmai programjának eredményeként a gyakran mélyszegénységbõl érkezõ, halmozottan hátrányos helyzetû fiatalkorú bûnelkövetõk túlnyomó része hasznos tagja lesz a társadalomnak.

Nevelnek, oktatnak

- A javítóintézet nem börtön.
- A javítóintézetben nincsenek cellák, a fiatalokkal minden napszakban szakemberek foglalkoznak.
- Az intézet feladata a 14-18 évesen elõzetes letartóztatásba került, illetve javítóintézeti nevelésre ítélt fiúk nevelése, oktatása, képzése gondozása.
- A fiúk mintegy 90 százaléka lopás, rablás miatt kerül javítóintézetbe.
- A fogvatartottak nagyobb része fizikailag, szellemileg és érzelmileg egyaránt elhanyagolt, családi körülményeik rendezetlenek, otthoni környezetük szinte minden szempontból szegényes, sivár.
- A javítóintézeti szakemberek alapelve a dicsérettel, jutalmazással, elismeréssel járó motiválás.

Nem érez komoly ellenállást

A két és fél milliárd forintos, 100-120 munkahelyet teremtõ beruházás kapcsán képviselõtársaimmal jártunk a Debreceni Javítóintézetben, és meggyõzõdtem arról, hogy a közbiztonság romlása miatt nem érdemes aggódnunk, hiszen az a hajdúsági megyeszékhelyen sem következett be – ez Dénes Sándor nagykanizsai alpolgármester véleménye. Tapasztalatairól beszélt is azon a körülbelül hatvan fõ részvételével zajlott lakossági fórumon, amelyet a közelmúltban Kiskanizsán hívott össze a Jobbik képviselõje. Mint az egyre valószínûbb, a nagyberuházás a volt kemping mellett, vagyis a város határában, az ipari üzemekhez közel valósulna meg. Dénes Sándor furcsállja, hogy bár a Jobbik képviselõje arról beszélt, hogy „számtalan” ember fordult hozzá a javítóintézeti aggályok miatt, addig õt, aki Kiskanizsa képviselõje is, senki sem kereste az ügyben a városrészbõl, s nem is érez komoly lakossági ellenállást.
– Debrecenben szintén kertvárosias környezetben mûködik a javító, méghozzá gond nélkül, békességben. Ezért nem látok problémát, miközben számos új munkahely jöhetne létre – magyarázta az alpolgármester, aki pedagógusként vallja: nevelni, oktatni kell a megtévedt gyerekeket.

"Felkapott" városrésszé vált

Ha volnának problémák a helyi javítóintézettel összefüggésben, akkor én biztosan tudnám, de az elmúlt években egyetlen lakossági jelzést sem kaptam emiatt – mondta érdeklõdésünkre Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, aki immár tíz éve önkormányzati képviselõje annak a városrésznek, amelytõl mindössze egy fõút választja el a javítót. Bár az intézet 1998-as indulásakor többen tartottak ingatlanjuk értékvesztésétõl, az évek múlásával pont ellentétes folyamat játszódott le: a cívisváros egyik legfelkapottabb, legmódosabb családi házas negyede pont a javító közelében épült fel több tízmillió forint értékû „palotákkal”.
Pajna Zoltán elmondta: a különféle városrészi rendezvények apropóján az intézet részérõl keresik a kapcsolatot velük, amire fogadókészek, s nem érte õket csalódás a fiatalok jelenléte miatt. – A többségtõl is függ az, hogy sikeres lesz-e ezen tizenévesek visszailleszkedése, azaz társadalmi feladatunk a segítségnyújtás – hangsúlyozta a képviselõ.

Miért van szükség új intézetre?

Röviden: azért, mert a Dunántúlon egyetlen egy sincsen, márpedig az elõzetes letartóztatásba kerülõ 14-18 év közötti fiataloknál sokkal kisebb a társadalmi visszailleszkedés esélye, ha az „elõzetest” – ami évekig is eltarthat – valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben töltik.
A hazai jogszabályok világosan rendelkeznek arról, hogy a 18. életévüket be nem töltött fiatalokat a büntetés-végrehajtás során el kell különíteni a felnõttektõl. Továbbá ez a korosztály az elõzetes letartóztatás idejét javítóintézetben is letöltheti. A debreceni „javító” jól kipróbált módszere azt bizonyítja, hogy az elõzetes letartóztatás, a javítóintézeti nevelés és az utógondozás fázisait érdemesebb egyetlen intézetben végezni, mert az onnan kikerülõ fiatalok ritkábban válnak visszaesõvé, s nincsenek kitéve a hagyományos értelemben vett „börtönvilág” veszélyeinek.
Míg a fõvárosi leányjavító intézet kapacitása megfelelõ, addig a fiúknál a budapesti, az aszódi és a debreceni intézmény mind szûkösebb, hiszen a kihasználtság bizonyos idõszakokban a 140 százalékot is meghaladja. Emellett nagyban indokolja a nagykanizsai javítóintézet létesítését, hogy a Baranyából, Fejérbõl, Somogyból, Tolnából, Vasból és Zalából elõzetesbe kerülõ fiatalok közül csak minden tizedik esetében tudják megoldani a javítóintézeti elhelyezést, a többiek a pécsi Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetébe kerülnek. Vagyis ezen dunántúli fiatalkorú feltételezett bûnelkövetõk kisebb esélyt kapnak a „megjavulásra”, mint például debreceni társaik.

Folyamatos õrizetben

A javítóintézetekrõl sokan azt gondolják, hogy olyan nyílt intézmények, amelyeket a fiatalok a foglalkozások végeztével elhagyhatnak. A valóságban errõl szó sincs: zártak, s a fogvatartottak folyamatos felügyelet alatt állnak.
Masszív kerítés, úgynevezett NATO háló (a szögesdrótnál is biztonságosabb), forgatható kamerarendszer, mozgásérzékelõs riasztórendszer, infrasorompó (akkor is jelez, ha valaki kidugja a kezét a vasrácsos ablakok valamelyikén), továbbá állandó rendészeti jelenlét: mindezeknek köszönhetõ, hogy az elmúlt években egyetlen szökés sem fordult elõ a Debreceni Javítóintézetben. A különféle foglalkozások során a fiúkat mindig felügyeli egy rendész, ha például fociznak, két-három felnõtt is van velük, mozgásukat kamerák pásztázzák.

A beruházás a TIOP-3.4.3/11/1 „Javítóintézeti ellátás biztosítása fiúk részére a Dunántúlon” nevû program keretében valósulna meg.