Az iparszerû hazai kõolaj- és földgázbányászat 75. születésnapjáról két rendezvényen is megemlékeztek a szervezõk Bázakerettyén. A találkozó kiemelt eseménye volt pénteken Papp Simon geológus szobrának felavatása, szombaton pedig a 62. Bányásznap alkalmából Bázakerettyén tartották a MOL Központi Bányásznapot és regionális családi napot.

Bázakerettyén, az olajipar „bölcsõjénél” találkoztak a szakma egykori és mai mûvelõi, ahol megtekintették az olajipari kismúzeumot, majd koszorút helyeztek el a szomszédságában lévõ történelmi helyen, a Budafa-2 kútnál felállított emlékkõnél. 

Itt Török Károly, az (OMBKE KFVSZ) Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Kõolaj, Földgáz- és Vízbányászati Szakosztály Dunántúli Helyi Szervezetének elnöke elöljáróban felolvasott egy 1937. március 20-án megjelent hírt a Zalamegyei Ujságból:
„A lispei, most már szentadorjáni elsõ fúrás nagyszerû eredményei után megkezdték a második fúrótorony fölállítását. Az új fúrótorony az eddigitõl 500 méternyire, Boros József szentadorjáni gazda telkén lett fölállítva, ahová kétnapi munka után sikerült tankok segítségével a szükséges gépeket és felszereléseket fölvontatni. A felrobbant iroda helyébe újat is építettek már. A fúrótorony aljához szükséges kavicsot csak nagy nehézségekkel tudják szállítani. A társaság köbméterenként 38 pengõt fizet a kavicsért. A környékbeli gazdák mind kavicsszállítással foglalkoznak, de a rossz út nagyon megnehezíti munkájukat.
A társaság mérnökei az új fúrási helyet az Eötvös-inga segítségével állapították meg, annak szem elõtt tartásával, hogy olyan helyen fúrjanak, ahol az olaj gáz nélkül tör föl. Erre meg is van a remény. Az eddigi furásnál négy, használaton kívül helyezett mozdonnyal szolgáltatták a gõzt, a fûtéshez fát használtak. Most vezetik a kazánokhoz a csöveket az 1. számú fúrástól, hogy az új fúrásnál az eddig megtalált gázt használják hajtóerõül. A fúrások eredményéhez képest a társaság most már állandó itt tartózkodásra rendezkedik be. A jövõ héten megkezdik az önálló telefonvonal építését, és négy telefonállomást állítanak föl.
A második fúrótorony a kellemetlen idõ ellenére is elkészül húsvétra, és az ünnepek után megkezdik a fúrási munkát.”
Az egybegyûltek szintén koszorút helyeztek el a Templomkertben felállított kopjafánál, mely nemcsak a munkabalesetekben elhunytak emlékét õrzi, hanem emlékeztet mindazokra, akik a Dunántúlon életüket áldozták a bányászattal összefüggõ tevékenységük során, továbbá a bázakerettyei bombatámadás áldozataira, a politikai meghurcolás ellen a halálba menekülõkre, de azokra is, akik itt e tájon élték életüket, dolgoztak, de távol nyugszanak e dimbes-dombos tájtól, és sírjaikra nem tudnak koszorút helyezni.
Dr. Papp Simon (1886-1970) geológus köztéri szobrát, Pataki Béla szolnoki szobrászmûvész alkotását a kultúrház elõtt állították fel.
Szalai Géza köszöntõ szavait követõen elsõként Csatlós Csilla, a 2010-ben létrejött Bázakerettye Jövõjéért Alapítvány Kuratóriumának elnöke életképekkel idézte fel a geológus, a tanár, a vezetõ, a férj, az igazgató életútját. „Dr. Papp Simon ezzel a szoborral örök idõkre a kerettyei élet, a mindennapjaink része lesz, mindig emlékezni fogunk arra, amit értünk, kerettyeiekért, a szakmáért és a magyar olajiparért tett.” – mondta zárszavában.
Nagy érdeklõdés kísérte Dr. Dank Viktor gyémántokleveles geológus, ny. egyetemi tanár, az OKGT volt kutatási vezérigazgatóhelyettese, az MTA doktora avatóbeszédét, aki személyesen is ismerte és számtalan kongresszuson vettek részt Papp Simonnal.
Az ünneplõ közönségnek szakmai vonatkozásban vetett fel néhány gondolatot, annál is inkább, mert Papp Simon személye nagyon változatos megítélésen ment keresztül a történelem folyamán.
– A magyarok õsi szokása – hangsúlyozta –, hogy megbecsüli azokat az embereit a társadalmának, akik tettek valamit annak érdekében, hogy az ország élete javuljon, tekintélye növekedjen. Ilyen ember volt Papp Simon.
1886-ban született Erdélyben, Kapnikbányán. 1908-ban szerzett oklevelet a híres kolozsvári egyetemen, 1909-ben már doktor, munkájára felfigyelnek Selmecbányán, és Böckh Hugó geológusprofeszszor elhívja tanársegédnek az akadémiára. Itt ismerkedik meg az effektív olajkutatással Szlovákiában, az egbelli olajmezõ területén.
A trianoni békediktátum következtében Magyarország területének kétharmadát elcsatolják az ott élõ magyarokkal és a magyar létesítményekkel együtt, és szûkülnek a kutatási lehetõségek. A magyar geológusok nagy része – köztük Papp Simon is –, külföldre kerül. Dolgozott többek között Jugoszláviában, Albániában, Törökországban, Új-Guineában, Ausztráliában, Kanadában és legutóbb Németországban. Közben nagyon érdekes esemény zajlik le 1920-ban. Az Angol-Perzsa Társaság kutatási jogot szerez itt Budafapusztán is. Mélyítenek, kitûznek egy fúrást, ami most a hagyománytisztelõ olajosok szempontjából emlékhely lett. 1700 méterig azonban nem találnak semmit. Hogy mit tesznek? – Áthívják Papp Simont, aki Jugoszláviában dolgozik, ugyancsak az ottani Angol-Perzsa társaság leányvállalatánál. Papp Simon átjön, és megállapítja, rossz helyen van a fúrás. Ennek következtében hosszú ideig nem volt érdeklõdés e terület iránt. Papp Simon 1920 és 33 között külföldön dolgozik, nemzetközileg elismert szakemberré vált, és rengeteg kapcsolatra, ismeretségre és tekintélyre tett szert. 1933-ban hazajön, és elfoglalja a fõgeológusi posztot. Az Eötvös-inga mérési eredményeként Mihályiban fúrták az elsõ fúrást, s mint ismeretes, széndioxidot tártak föl 1935-ban. És jön 1936, amikor a Budafa-1-es kút sem ad kielégítõ eredményt, mûszaki gondokkal küzd. Ebben az idõben egy nagyon fontos dátum december 3-a, mert Papp Simonnak köszönhetõen (aki tekintélyének, angol nyelvtudásának köszönhetõen kapott még 50 ezer dollárt a további kutatásra, az 1-es kút befejezéséhez és a 2-es kút mélyítéséhez a külföldi tulajdonostól) lett olaja Csonka Magyarországnak. És ha van olaj, akkor van mit tovább fejleszteni, kitermelni, feldolgozni és szükség van rengeteg munkaalkalomra, meg még vezérigazgatóra, és elnökre is. És nemcsak a jólét köszöntött be erre a területre, megváltozott a szemléletmód, modern technikát alkalmaztak, és elindult az oktatás a szakmunkásképzéstõl kezdve az egyetemi oktatásig. Ez egy óriási fejlõdést jelentett Magyarország életében, és ezért kap ma Papp Simon szobrot itt, mert õ volt az, aki mindezt kiküzdötte, és hitt benne. Hitt a saját munkájában, a térképében, aztán elindulhatott a fejlõdés.
Nagy szolgálatot tett a hazának, nagy hazafi volt, azonban nagy csalódás érte saját hazája vezetõsége részérõl. Teremtett egy csonka-magyarországi olajipart, de halálra ítélték.
Dank Viktor beszéde végén megköszönte mindazoknak a munkáját, akik lehetõvé tették az ünnepséget, a szobor elkészítését, és arra buzdította a fiatalokat, továbbra is tartsák be a magyar õsi szokást, ápolják a hagyományokat, hisz az a jövõ forrása, és továbbra is becsüljék meg azokat az embereket, akik tettek valamit a hazai olajipar, a magyarság jobbléte érdekében.
Dr. Holoda Attilát, mint a MOL Eurázsiai Igazgatóságának termelési igazgatóját kérték fel avatóbeszéd megtartására a szervezõk, akit augusztus 21-tõl az (NFM) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelõs helyettes államtitkárává neveztek ki. Bázakerettyén az OMBKE KFVSZ elnökeként szólt az ünneplõkhöz.
– Igen szegény az a szakma, amelynek nincsenek hagyományai, és még szegényebb, amelyiknek nincsenek saját hõsei – kezdte avatóbeszédét. – Nekünk mindenbõl jutott, és ’hál Isten, még tartjuk is magunkat ezekhez a hagyományokhoz. A mi ilyen legnagyobb hõsünk volt Papp Simon. A tanár úr, a geológus, aki nagyon fontos dolgokat tanított, és hagyott itt nekünk az olajon kívül. A hit és a hitelesség fontosságát. A hitet abban, hogy tudásával képes megtalálni, és magabiztosan segíteni a kutatókat abban, hogy találjanak szénhidrogént, vagy valami más ásványi anyagot, hiszen õ nemcsak szénhidrogént kutatott. Hitt a barátaiban, a munkatársaiban, aztán olyanokban is – mint ahogy Dank Viktor professzor úr elõadásában hallottuk –, akikben nem kellett
(folytatás a 4. oldalon)
(folytatás a 3. oldalról)
volna. Hitt a hazájában, hogy õk nem bántják, hitt az amerikaiakban, hogy õk segítenek rajta. Valószínû, ezt a hitét soha nem veszítette el, és élete végéig próbált hinni azokban a célokban és emberekben, amiért, és akikkel együtt dolgozhatott. Nagyon fontos az a fajta hitelesség, amit itt hagyott ránk örökül, hiszen hiteles szakember, geológus, üzletember volt élete végéig, és valóban képes lett volna életét áldozni ezért a hitért és a saját hitelességéért.
Amikor ezt a szobrot felavatjuk, két szó lebegjen mindenki szeme elõtt: a hit és a hitelesség! Meggyõzõdésem, a magyar olajipar jövõje – hiába vagyunk 75 évesek – fog múlni ezen a két dolgon. Ez fog minket segíteni ahhoz, hogy igenis lesz még komoly magyar szénhidrogén-kutatás, és termelés. Amenynyiben lehetõségem lesz, mindent el fogok követni azért, hogy ebben támogassam az olajipart.
Az elõadásokkal folytatódott szakmai napot Udvardi Géza aranyokleveles olajmérnök vezette le, ahol elhangzott az a reményt keltõ hír is, hogy a Zala medencében egy új, sikeres kutatási fázis vette kezdetét.
„Hány éve termelnek kõolajat Magyarországon?” címmel nagy figyelem kísérte Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatójának elõadását is:
– Minden nemzet történetében vannak mérföldkövek, fontos események. Ilyen például az 1956-os forradalom dátuma, amit a rendszerváltás elõtt politikai okokból, helytelenül ellenforradalomnak neveztek. A szénhidrogéniparban ilyen mérföldkõ egy ország kõolaj- és földgáztermelésének kezdete. Magyarország e tekintetben különleges helyzetben van, mert hazánk területe többször változott – különösen mára hátrányunkra – 1100 év alatt. Igaz az olajipar (és gázipar) 150-160 éves, közben országunk területe, politikai berendezése többször változott.
Az már természetes, hogy ipartörténetünket, olaj- és gázipar történetünket a mindenkori Magyarországon vizsgáljuk. Számos korábbi kiadványban, de ezévben megjelent szakmai folyóiratban, újságban azt olvashatjuk – esetenként a címlapon –, hogy „75 éves a magyar kõolaj- és földgáztermelés”.A mai ünnep meghívójában – véleményem szerint – helyesen szerepelt: „75 éve mûködik a Budafa olajmezõ”. Sajnos mi magyarok hajlamosak vagyunk túlzott szerénységre, kishitûségre, szégyenlõsen nem említjük a valós tényeket. A szomszéd nemzetek fiai ugyanakkor bátran említik a múlt eseményeit, beleértve a magyar idõszak történéseit, nem mindig hangsúlyozva a magyar vonatkozásokat.
A tények alapján az valószínûsíthetõ, hogy Magyarországon 1860 óta termelnek kõolajat. Errõl részletesen olvashatunk Posewitz Tivadar Petróleum és aszfalt Magyarországon címû, 1906-ban megjelent könyvében. Igaz 1860-1882 között majdnem az összes kõolajmennyiséget a stajerlakaninai bitumenes palákból nyerték. Megemlíthetõk a horvátországi petróleumforrások is, ahol Petrovo Selo-ban, Mikeluskán, Baèindal településeken kisebb mennyiségû kõolajat találtak.
1914-tõl ipari méretekben termeltek kõolajat Egbellben (ma Gbely, SK). Kissármáson 1909-ben találták meg akkor Európa legnagyobb földgázlelõhelyét. 1913-14-ben megépült Európa leghosszabb földgáztávvezetéke (Kissármás-Torda-Marosújvár). A román könyvek szinte magukénak vallva írnak a sármási gázról. A „Szlovák gázipar 150 éve” címû könyvben is bátran írnak a magyar vonatkozású, alapítású gázgyárakról, Egbellrõl.
Az osztrák olajipar történetérõl szóló könyvek is megemlítik a magyar területeken lévõ olaj- és gázforrásokat.
Horvát barátaink is büszkén ünnepelték a fiumei (ma Rijeka) – 1882-ben – magyar alapítású kõolajfinomító kerek évfordulóit.
A magyar bányászati és kohászati felsõoktatás kezdetét már a rendszerváltás elõtt is 1735-bõl, Selmecbányáról eredeztették, helyesen tették.
Fontos tény az is, hogy Zala megyében, Muraközben már a XIX. század végén termeltek kõolajat, például a Singer Mezõn. Még jónéhány példát említhetnék, de rövid az idõ. Az elmondottakból egyértelmû, hogy Magyarországon 1860 óta termelnek kõolajat és 1914 óta földgázt. Vállaljuk, mondjuk bátran, elõdeink elõremutató, nagyszerû munkáját, ne szégyelljük, ha több területen az elsõk között cselekedtünk.
Javaslom, a jövõben a következõ mondatokat: 75 éves a magyar nagyipari kõolajtermelés. Körülírva: 75 éves a kõolaj- és földgázbányászat a mai Magyarországon (a trianoni békediktátummal – 1920-ban – lecsökkentett Magyarország területén), röviden – csonka Magyarországon. Ez bonyolult, de helyes megfogalmazás. Sajnos ezt a tartalmat még mai országunkban sem értik sokan, fõleg a fiatalok. Külföl-dön még értetlenebb a helyzet. Ezért röviden és egzaktan azt mondhatjuk: Magyarországon 1860 óta termelnek kõolajat. Minden, hasonló iparági évfordulót ehhez illetve helyi eseményhez célszerû viszonyítani.
Kérem, hogy merjük vállalni, vállaljuk tényleges ipartörténetünket, a mi kötelességünk elmondani, hogy mit tettek elõdeink.
A szakmai napot éjszakába nyúló hagyományos szakestély zárta.
B.E.

További képek a galériában.