A sárgafülû és vörösfülû ékszerteknõsök száma három éve még huszonegyre rúgott, de ma már „csak” tizenkilenc darabot számolhatunk össze, melyek közt némely több mint húsz éves. De számuk folyamatosan változik.

– Körülbelül húsz éve költöztünk ide, akkor építettük a díszkertet, a mintegy fél méter mély medencével, amelyben kezdetben csalihalakat tartottunk, mert nagyon szeretek horgászni. Ekkor még csak két-három teknõsünk volt a lakásban, majd kitettük õket a medencébe. Idõvel azonban kiszorultak a halak és egyre több lett a teknõs – emlékezett vissza a kezdetekre Pintér Ervin és felesége. 

A sárgafülû és vörösfülû ékszerteknõsök száma három éve még huszonegyre rúgott, de ma már „csak” tizenkilenc darabot számolhatunk össze, melyek közt némely több mint húsz éves. De számuk folyamatosan változik. A szaporodásuk elõsegítéséhez nem építettek homokos helyet, de így is elõfordult már, hogy keltek ki tojások. És mivel a fél város tudja, náluk mélytányér nagyságú teknõsök vannak, hozzájuk küldik a kisállatkereskedésekbõl azokat, akik nagyobb kedvencre vágynak. Persze, ha helyszûke miatt szabadulni szeretnének tõlük, akkor is a teknõsös házat – ahogy közszájon forog – ajánlják. Bár, már nem szívesen fogadnak be egyet sem, néha kérdés nélkül beteszik a kerítésen át a megunt, akváriumot kinõtt hüllõket. Azonban sokan vannak azok is, akik csak nézelõdni érkeznek, néha alsós vagy óvodás csoportok zarándokolnak el a családi házhoz. – Már viccelõdtünk, hogy építünk egy állatsimogatót, vagy kialakítunk egy kukucskáló ablakot pénzbedobóval – nevettek.
Általában szeptember végén, október elején már alig esznek, ekkor teszik le õket a vízóraaknába, ahol hét hónapig pihennek, vegetálnak, majd mikor melegedik az idõ, felhozzák õket. Kezdésként kenyeret adnak nekik, késõbb pedig aprított halat, gyümölcsöt, parizert vagy májat. Általában minden nap vagy minden másnap kapnak enni, a vizüket hetente cserélik, ugyanis napjuk nagy részét ott töltik, akkor másznak elõ, ha éri õket a nap, vagy ha meghallják a házaspár hangját. Délelõtt a napon mozdulatlanul fekszenek, sokan azt hiszik, kõbõl vannak kifaragva.
Csempéék nem betegesek és nem túl mozgékonyak, világgá fõleg akkor indulnak, amikor tojásrakási idõ van, de nem jellemzõ rájuk a kalandozás, így díszkertbe bátran ajánlják õket. Mint Pintérék mondják, meghálálják a gondoskodást.
Varga Mónika