Szeptember végén jött a hír, idén elmarad a nagy múltú nagykanizsai jazzfesztivál. Elõször arra gondoltam, hogy ez egy bulvárhír, mert az elképzelhetetlen, hogy a rendszerváltás óta 21 éve folyamatosan tartó fesztiválsorozat megszakad. Sajnos, a hír igaznak bizonyult. A Kanizsai Kulturális Központ (KKK) vezetõje bejelentette, hogy idén elmarad a nemzetközi jazzfesztivál. Az elõzményekrõl és a folytatásról, a tanulságok levonása mellett nem árt megemlékezni.

Abban azt hiszem, mindenki egyetért, hogy a csaknem négy évtizedes múlttal rendelkezõ nagykanizsai jazzfesztivál városunk egyik kiemelkedõ kulturális értéke. Olyan érték, amelyet hosszú idõn át irigyeltek más dunántúli városok, megyeszékhelyek. Az itt fellépõ élvonalbeli hazai zenekarok és világsztárok koncertjei a magyar jazz-történelem jeles napjai közé sorolhatók. Gondoljunk csak többek között azokra a kiválóságokra, akik egyetlen magyarországi koncertjüket itt tartották. Az, hogy idén szervezési, kommunikációs és forráshiányos okok miatt megszakadt a jazz fesztiválok sora, egy folyamat eredménye. Egy évek óta zajló leépülés utolsó stációja. Ennek okait fel kell tárni, és a kellõ tanulságok levonása után teljesen új alapokra helyezve kell újjászervezni ezt a rendezvényt. A jazzfesztivál megszervezése nem lehet hitbizomány, amivel kénye-kedvére rendelkezhet bárki. Ez igenis közügy. A 20. század végén, de különösen a 21. században legtöbben a csapatmunka sikerére építenek. Ezért is érthetetlen, hogy KKK vezetõi miért hagyják ki azokat a munkatársakat a szervezési és elõkészítési szakaszból, akiknek napi kapcsolatuk van jazz zenekarokkal és zenészekkel. Elkoptatottnak tûnõ idézet, de ma is helytálló: KELL EGY CSAPAT! Nagyon árulkodó az, ami a kanizsai abszurd csúcsa, hogy évek óta hétpecsétes titokként kezelik a jazz fesztiválok programját és csak a fesztivál elõtt pár héttel hozzák nyilvánosságra. Hogyan lehet így szponzorokat keresni és közönséget szervezni? Azt is be kellene végre látni, hogy az országos programokkal – a jazzfesztivál idejére- csak egyedi, minõségi programokkal lehet konkurálni. A gagyiért, vagy a középszerû programokért senki nem jön Kanizsára. A veszprémi fesztivál jó példa arra, hogy évek alatt miként lehet felépíteni egy ezreket vonzó fesztivált, miként lehet nagy szponzorokat bevonni. Tény, hogy a városi nagy rendezvényekhez minden szervezõ ugyanazt a vállalkozói kört akarja bevonni, akik egyébként példás módon nem csak kulturális programokat támogatnak. Muszáj azonban a városon kívüli forrásokat is bevonni – mert ilyenek vannak- s, ha szükséges önkormányzati segítséget kérni a szponzorok felkutatására. Nem szabad fõként a pályázati sikerre alapozni, orosz rulettet játszva. Az elõzményekhez hozzátartozik, hogy az I. Kanizsai Sörfesztivál és Fúvószenekari Találkozó - amin 300 fúvószenész is fellépett- csak erõsíthette volna a jazzfesztivált, hiszen a fellépõk egy jó részét is érdekelhette volna a jazz. A két szervezõgárdának – az ilyenkor elvárható önkormányzati koordináció hiánya miatt- nem sikerült kompromisszumra jutni. Mi történt ezután? A KKK sértõdötten visszatáncolt, míg a Kanizsa Turizmusáért Egyesület pár hét leforgása alatt, széles összefogással megszervezett egy kiváló Jazz Estet október 21-ére. Szerencse a történetben az, hogy a Kanizsa Big Band aktuális koncertjét az elõzõ nap tartotta, így lett teljes a nagykanizsai jazz-hétvége 2012-ben.
A Magyar Plakát Házban tartott Big Band koncert vendégszólistái ezúttal Lakatos Ágnes (ének), és Csuhaj-Barna Tibor (bõgõ) voltak. A mûsor vázát a kanizsai zenekar által bemutatott jazz örökzöldek adták, és néhány új kompozíciót is hallhattunk. Örömteli volt konstatálni a fiatal jazzisták fejlõdését. Különösen Varga Dani és Cseke Dániel játéka, szólói tûnnek egyre magabiztosabbnak. A Lakatos Ágnes és Csuhaj-Barna Tibor alkotta Voice and Bass duótól két izgalmas szerzeményt is hallottunk az est során. Egészen különleges volt Mahalia Jackson: Keep Your Hand To The Plow spirituáléjának, és az Avishai Cohen: Alone Basela számának duóra adaptálása. Virtuóz produkció volt, nem kevésbé, mint a The Man I Love és a The Girl From Ipanema közismert bossa nova tolmácsolása, amely jó illeszkedett a zenekar latinos kompozícióhoz. A Kanizsa Big Band érezhetõen „rágyúrt” erre a koncertre. Ezek után várható volt, hogy a siker nem marad el.

A vasárnap tartott Jazz Estre zsúfolásig megtelt a Magyar Plakát Ház kiállítóterme. A rendezvényt Cseresnyés Péter Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a jazz fesztivál szervezõinek jövõre sikerül megszervezni az idén elmaradt rendezvényt. A Jazz-est szervezõinek, támogatóinak pedig megköszönte azt a példás összefogást, amivel rövid idõn belül tetõ alá hozták ezt a rendezvényt.

A jazz-hétvége második napját a Gayer Mátyás Trió indította. A tehetséges zongoristával „gondban van” a média, mert egyszerûen követhetetlen az a sikerszéria, amit Matyi produkál. Jószerivel minden héten lehetne róla öles cikkeket írni, hogy hol milyen versenyen ért el elõkelõ helyezést, és éppen milyen nemzetközi hírû zenészekkel lépett fel Európában. Ez utóbbiból magam is kaptam ízelítõt Grazban, ahol a briliáns technikájú amerikai trombitás, Jim Rotondi zenekarában játszott Matyi. A másik kanizsai tehetség, Farkas Norbi is rengeteget koncertezik különbözõ formációkban. Õ is tagja annak az európai fiatal tehetségekbõl összeállított szupercsapatnak, akik egy svájci jazz-kurzuson vívták ki maguknak ezt az elismerést. Ez lemezfelvétellel és európai turné lehetõségével jár. A trió dobosa az ukrán Oleg Markov, aki fergeteges szólóival ismét maradandó élményt nyújtott.

A hangulatos koncert után egy alkalmi zenekar, a Fours Quartet lépett fel. A tanítványok koncertje után a tanárok elõadása következett. A quartetben Fekete-Kovács Kornél szárnykürtön, Bacsó Kristóf szaxofonokon, Soós Márton bõgõn, míg Kõfalvi Csaba, dobon játszott. Mûsorukon világhírû szerzõk, így Thelonious Monk, Ornette Coleman, Jackie McLean és Bacsó Kristóf saját számai hangzottak el. A hazai jazz-világ középnemzedékét alkotó alkalmi formáció létrehozása a kanizsai Kõfalvi Csaba érdeme, amihez külön gratulálunk. Fekete-Kovács Kornél és Bacsó Kristóf szereplésérõl csak felsõfokon lehet írni, és ez a szólók után felhangzó tapsokból is érezhetõ volt.

A Creatív Art Trió a több évtizedes zenei múltra visszatekintõ C.A.E formáció folytatója. A zenekar vezetõje a Kossuth-díjas elõadómûvész, zeneszerzõ, zongoramûvész Vukán György. A másik állandó tag Berkes Balázs bõgõs, akinek hibátlan, magas színvonalú játékának ezúttal is tapsolhattunk. Neki köszönettel tartozunk azért is, amiért hosszú idõn keresztül szervezte a közönséget a nagykanizsai jazz fesztiválokra. Például Eddie Gomez-Jeremy Steig duó koncertjére. A trió dobosa ezúttal Balázs Elemér volt, aki Kõszegi Imrével felváltva játszik Vukánékkal. Sokat vesztett az aki, lemaradt errõl a koncertrõl. Ez egyszerûen csodálatos volt! Vukán György megszámlálhatatlan kanizsai fellépései közül ez biztosan az elsõ háromban van. A koncert közben végig az volt a benyomásom, hogy ez Vukán zenei pályának az összegzése, ami persze nem igaz, hiszen egy ilyen gazdag és tartalmas zenei életpályát lehetetlen egy koncertbe sûríteni. Inkább ízelítõje, kvintesszenciája volt ez a Vukán-i zenei világnak. Balázs Elemér kifinomult stílusa, dobolásának hangsúlyai kiválóan illeszkedtek Vukán és Berkes lírai elõadásmódjához.

Összegzésképpen elkönyvelhetjük, hogy a szervezõ Kanizsa Turizmusáért Egyesület és segítõi Horányi Iván, Gayer Tamás és Kõvalvi Csaba bemutatták azt, hogy minként lehet egy rendezvényt sikeresen, jó hangulatot teremtve létrehozni. A rendezvény koncepciójának köszönhetõen, szép íve volt az egymást követõ koncerteknek. Sikerült fokozni a hangulatot, s ezzel azoknak is maradandó élményt nyújtani, akik még csak most ismerkednek a jazzel. Errõl, ilyen hangulatú koncertekrõl, ilyen minõségrõl kellene, hogy szóljon a kanizsai jazzfesztivál, mert ezzel meg lehet szerettetni a jazz mûfaját. Öröm volt látni a sok fiatal érdeklõdését és jó lenne, ha a többi jazz koncerten is ilyen szép számmal vennének részt.

H.Gy.

További képek a galériában.