Ködös idõ fogadta az 1956-os forradalom 56. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség résztvevõit ma reggel a Deák téren. Az önkormányzat által szervezett városi ünnepség a Nagykanizsai Fúvószenekar ünnepi térzenéjével vette kezdetét, majd – a Kanizsa Lovas Klub Hagyományõrzõ Huszárjai, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagyságának vitézei, valamint a Thúry Baranta Közösség közremûködésével –, ünnepélyes zászlófelvonással folytatódott a rendezvénysorozat.
Az emlékezés résztvevõi a Deák térrõl az ’56-os Emlékkertbe sétáltak, ahol koszorúkat helyeztek el az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 évfordulója tiszteletére állított Hõsök emlékmûvénél, azt követõen a nagykanizsai áldozatokra emlékezve annál a kopjafánál, amelyet 1989. október 23-ára, a forradalom elsõ szabad ünneplésére állítottak. A koszorúzási ünnepség a Kanizsai Nemzetõrség egykori parancsnoka emléktáblájánál fejezõdött be.
A délelõtti program következõ helyszínén, a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központban az 1956-os forradalom és szabadságharc 56., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 23. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi emlékmûsor részese lehetett a közönség. Emlékbeszédet Cseresnyés Péter, városunk polgármestere, országgyûlési képviselõ mondott. Verses-zenés összeállítással a Dr. Mezõ Ferenc Gimnázium diákjai szerepeltek. Az elõadást Teleki Tünde tanár rendezte.

A beszédét Cseresnyés Péter egy visszatekintéssel kezdte, majd a magyar szabadság ünnepével és a magyarok mai útkeresésével folytatta.
– Több mint fél évtizede annak, hogy az Egyesült Államok akkori elnöke, az ifjabbik George Bush összekeverte két forradalmunkat. A Kossuth Lajos emlékére szervezett ülésen az ötven évvel azelõtti eseményekrõl, vagyis 1848 helyett 1956-ról beszélt. Õ is érezhette, több ez egyszerû tárgyi tévedésnél, mert fél év múlva, eredeti programját megváltoztatva Budapestre látogatott, kifejezetten az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán.
Ma már ez is történelem, de talán jelzi, mit tudnak rólunk, mit tudnak a mi szabadságharcainkról a fejlettnek mondott Nyugaton, ott, ahol most – talán tudtukon kívül - az egykori császári illetve szovjet hatalomhoz hasonlóan, újra elvárásoknak nevezett igát akarnak ránk tenni.
Pedig ’56 szomorú végkifejletéért õk is felelõsek.
Ahogyan Jules Superville írta Magyar barátainkhoz címû versében:„Rossz sorsotok nekünk bûnünkül rovatik majd fel…”
1956 – hasonlóan 1848-hoz – a magyar szabadságvágy szimbóluma. Annak jelképe, hogy nemzetünk, szabadulva a szolgalelkûség rabigájából, a saját kezébe akarta venni a sorsát, a maga ura akart lenni, amire múltja, polgárainak tehetsége és szorgalma feljogosította. Hõseink a külföldi diktátumok démonától akartak szabadulni – és akarták megszabadítani az országot.
Így október 23-a a magyar szabadság ünnepe. Azokra emlékezünk ma, akik néhány nap leforgása alatt hétköznapi emberekbõl, gyári munkásokból, földmûvelõkbõl, egyetemistákból forradalmárok, hõsök, majd mártírok lettek. Õk felismerték saját szerepüket, és annak tudatában harcoltak, hogy nem saját magukért, hanem a nemzet szabadságáért, gyermekeikért, jövõjükért fognak, ha kell, meghalni.
És amire vágytak, ma már tudjuk, idõvel beteljesedett. Magyarország elnyerte a szabadságot.
Ma újabb kihívások elõtt állunk. Már csak ezért, az õ bátor helytállásuk, emlékük miatt sem hagyhatjuk, hogy hiábavaló legyen ez az áldozat. Hogy mi, 56 évvel késõbb élõk újra a szolgalelkûség bûnébe essünk, és engedjük a különbözõ érdekek diktátumnak tûnõ elvárásainak, hogy ismét kívülrõl mondják meg, mit tegyünk, mit tehetünk. Idõszerû, és ismert események azok, amikre célzok!
Magyarország mára bebizonyította, hogy az Amerikából induló válságot a saját erejébõl le tudja gyõzni. Sokkal könnyebben átvészelhetnénk ezt az idõszakot - ha hagynák -, hogy a magunk urai legyünk, a magunk tudásával, a magyar emberek megértésének segítségével és szolidaritásukkal oldjuk meg a nyolc év örökségének béklyójával nehezített feladatokat.
De nem hagyják. Pedig a fojtogató hitel terhe nélkül is finanszírozható az ország, mégis a gazdasági igát - jól láthatóan - a nyakunkba, mindannyiunk nyakába akarják tenni.
A pénzvilág és az Unió bizottsága olyan feltételeket, elvárásokat támaszt, amelyeket az õ elképzeléseik szerint csak megszorításokkal lehet teljesíteni. Olyan intézkedéseket várnak el, amiket a magyar kormány a magyar emberek érdekében nem akar és nem fog teljesíteni. Azt akarják, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, csökkentsük a fizetéseket és emeljük a közvetlen adókat. Azt akarják, hazai drukkerek támogatásával, hogy közvetlenül az emberek vállára tegyük a terhet, mint ez történt 2009-ben.
Vagyis csupa olyat akarnak, amikrõl már bebizonyította a történelem, hogy semmiféle eredményre nem vezetnek.
De õk csak ebben tudnak gondolkodni.
És nem tetszik nekik, hogy mi a bankokat és a nemzetközi vállalatokat adóztatjuk meg, azokat, amelyek az elmúlt idõszak haszonélvezõi voltak. Õk viszont az emberekrõl húznának le újabb és újabb bõrt, tönkretéve õket, tönkretéve a jövõjüket.
1956. mintha csak egyetlen, fájdalmas segélykiáltás lenne. Egy jajszó, egy sikoly, amely aztán elhalt a magyarokat körülvevõ nagy csendben, hogy aztán sokáig csak az orosz lánctalpak csikorgása, ágyúszó és robbanás zaja hallatszódjék.
De mi tudjuk, 1956 több volt, mint egy fájdalmas segélykiáltás.
1956 volt az elsõ szög egy véres diktatúra koporsójában. 1956 történelemfordító évszám. A magyarok, áldozatukkal, ha nem is azonnal, de megváltoztatták a nagyhatalmak által megrajzolt világot. Mert a magyar szabadságvágy, szabadságszeretet nem engedte, nem tûrhette, hogy mások diktáljanak, hogy mások mondják meg, mi a jó nekünk.
Mondhatjuk azt is: 56 év után újra egy jelentõs figyelemfelhívás hallatszik Magyarországról. Magyarország újra más utat keres. A magyarok újra másként keresik a kivezetõ utat. És újra kiállunk magunkért, az országunkért, a jövõnkért, és nem utolsó sorban az Európai Unióért.
A tét ugyanis már régen nem az IMF-megállapodás. A tét ennél sokkal nagyobb. A tét gyermekeink és unokáink sorsa.
Most arról kell döntenünk, hogy feltételek nélkül engedünk-e újra érdekeinknek nem megfelelõ elvárásoknak, politikai folyamatoknak. Engedünk-e az olyan érdekeink ellenében ható elvárásoknak, amelyekhez történelmi súlyukat tekintve hasonlók ellen annak idején a ’48-as és az ’56-os magyarok fellázadtak, és sokan közülük az életüket adták azért, hogy ne az elvárók vigadjanak.
Most kell összezárnunk, most kell összefognunk.
Együtt, közösen kell küzdenünk mindazokért az eszmékért, amelyekért ’48-as és ’56-os példaképeink is küzdöttek. És Magyarország érdekében most félre kell tenni a belpolitikai megfontolásokat, most nem az számít, hogy ki jön jobbról és ki balról.
Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, ezt a küzdelmet – ismét! – együtt kell megvívnunk, hogy 2012 ne csak egy semmibe tûnõ „pusztába kiáltás” legyen, hanem történelemfordító dátum, Magyarország erkölcsi felemelkedésének éve.
Mert erre a kiállásra kötelez bennünket 56 hõseinek emléke!
Az ünnepi program befejezéseként 18 órakor indul a hagyományos fáklyás emlékezõ séta a Kossuth téri Kórház-kápolnától. Állomásai a forradalom nagykanizsai eseményeinek egykori helyszíne: az ’56-os Emlékkert, az Erzsébet tér és a Deák tér.

B.E.

További képek a galériában.