A Miklósfai Közmûvelõdési és Városszépítõ Egyesület és annak Dr. Kotnyek István Kertbarát Köre szobrot emelt az egyesület alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, városunk díszpolgára, a 2009-ben elhunyt Dr. Kotnyek István emlékére. A márvány mellszobor, Csávás Csaba fafaragó mûvész alkotása a Kápolna téri szoborparkban látható.

A Mindenki Háza nagytermében megtartott ünnepi program résztvevõi Dömötörffy Sándor egyesületi elnök megnyitóját követõen irodalmi mûsort hallgattak meg a miklósfai Nõi Kórus és a helyi iskolások elõadásában, majd Dr. Kotnyek István életútját vetített képekkel idézte fel Tulman Géza pedagógus:
„Dr. Kotnyek István 1940. december 23-án született Kotnyek Ferenc földmûves és Kalamász Mária gyermekeként Somogyszentmiklóson.

„Arról a történelem tehet, hogy azóta is itt, ugyanazon a telken lakván Zala megyébe került, miklósfai, majd 1982-tõl nagykanizsai lakos lett. Szülei a helybéli általános iskola befejezése után, az õ életük folytatását remélve, a nagykanizsai Mezõgazdasági Technikumba íratták be. Itt érettségizett és szerzett technikusi oklevelet 1959-ben.
Amiért innen a Pécsi Tanárképzõ Fõiskolára jelentkezett, hosszabb kifejtést igényelne. Annyit azonban elmondhatunk, hogy tizenvalahány évesen számára az addig látott magatartási minták, életvitel-követések közül kettõ volt elfogadható: a szülõké és az õt tanítóké. A szülõkét már nem választhatta, a tanítókéhoz még ragaszkodhatott. Így a tanári hivatást választotta. 1963-ban szerzett nappali tagozaton biológia-, földrajz-, mezõgazdaságtan szakos tanári oklevelet. A tanári pályát a Nagyrécsei Általános Iskolában kezdte. Kikerülve Nagyrécsére nagyon hamar találkozott az egyik legégetõbb pedagógiai problémával, a hátrányos helyzettel. A kép tovább élesedett, amikor meglátta a gyerekeket, megtudta, hogy sokan járnak be sárban, télben a környezõ, akkor még lakott pusztákról, szõlõhegyekrõl. Külön figyelmet szentelt a roma gyermekek helyzetének is. Észrevételeit egy tanulmányban is megfogalmazta. A közzétett anyag nagy figyelmet váltott ki, aminek eredményeként 1970-ben a Zalai Gyermek és Ifjúságvédelmi Hetek rendezvényeinek egyik elõadója lett. Itt már nemcsak a látható és láthatatlan problémák ismertetésére került sor, hanem egy stratégia kidolgozásával a problémák enyhítésére is kísérletet tett. Így született az ország, sõt Európa elsõ cigánykollégiuma Csapiban, 1973-ban. Az esélyegyenlõséghez való közelítést szolgáló pedagógiai programot több országban, Svédországban, Japánban, Szlovéniában, Németországban is tanulmányozták, vagy vették át.
Ahhoz, hogy 26 évesen már tanfelügyelõvé nevezték ki, biztosan hozzájárult az is, hogy akkortájt kevés képesített (fõként nappalin végzett) tanár dolgozott a nagykanizsai járás iskoláiban. Talán a gyerekekkel elért eredményeknek is köszönhetõen került a Nagykanizsai Járási Tanács (Városi Bizottságának) Mûvelõdésügyi Osztályára. Az állás elfogadásában az is közrejátszott, hogy így lehetõség kínálkozott a fõiskolát kiegészítendõ egyetemi továbbtanulásra is. 1973-ban a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pedagógia szakos oklevelet, majd ugyanitt doktorált 1976-ban.
Ez az idõszak egybeesett azzal, hogy a 70-es évek jelentõs változásokat hoztak Zala megye tanügyében. Így lett nagy rábeszélést követõen 1971-ben, 31 évesen a Nagykanizsai Járási Hivatal Mûvelõdésügyi Osztályának vezetõje. Ebben elmondása szerint a legjobb az volt, hogy óriási viták után tehették, amit a legjobbnak gondoltak, és ezt komoly elemzésekkel is alátámaszthatták.
Az életút közbülsõ állomásai: a házasságkötés, a gyerekek és az unokák. 1965-ben kötötte össze életét Sárvári Máriával, két gyermekük született Judit és Eszter. Felesége és most már mindkét gyermeke is pedagógus, valamennyien Nagykanizsán tanítanak.
Minden nap mesélt a gyermekeinek, soha nem múlhatott el este mese nélkül. Ezeket a meséket õ maga írta, ezért 60. születésnapjára lányai megrajzolták és megírták kedvenc meséjét: A nagy kerek erdõ meséit, melynek kis rajzai ténylegesen a valóságban körülötte levõ személyeket, állatokat ábrázolták.
Türelemmel viselt hosszú betegség után életének 69. évében 2009. november 12-én hunyt el.”
Az ünnepi köszöntõk sorát egész Nagykanizsa tiszteletét hozva, és a polgármestert képviselve Balogh László, az OKISB elnöke kezdte. Személyes ismerõseként, mint példaembert emlegette Dr. Kotnyek Istvánt. Példaembert tanárságában, oktatási vezetõként Zala megyében. „Emlegethetjük példaemberségében neveléstörténészként is, hiszen a kanizsai gimnázium történetét 1920-tól a rendszerváltozásig õ írta meg, de ne felejtsük a szõlészt, borászt, kertészt sem, mert ez is összefügg a pedagógus mivoltával. Azt mondják, ahogy a kertészt a csemetefához fûzi valamiféle belsõséges viszony, így van ez a pedagógus és a gyermek közötti viszonnyal is. Mégiscsak a legfontosabb, hogy lokálpatrióta, példaember, és így lehetett díszpolgár is. Így lehet neki emlékmûve. Pozitívan tudott gondolkodni betegségében és egészségében is. Szerénysége tiltakozna az ellen, hogy szobrot állítsanak neki, de örülne annak, hogy egy olyan erõs közösség részese, kovásza, sója lehetett, és még most is az, mint a Miklósfaiak”.
Dr. Pálfi Dénes elnök, nagymester, a Da Bibere Zalai Borlovagrend vezetõje Kotnyek Istvánra, csupa nagybetûvel az EMBER-re, az utolsó zalai néptanítóra emlékezett. A szakmával kapcsolatos történeteit elevenítette fel ezen a szép napon. Mint hangsúlyozta, elsõk közt volt, aki kertbarát kört és borbírálatot szervezett Miklósfán. Nem azért tette, hogy érdemeket szerezzen vele, hanem azért, hogy segítse embertársait, akik fáradságos munkával megtermelték a jó bornak való alapanyagot, de technikai hiányosságaik voltak a bor készítésében, gondozásában. Azáltal, hogy a termelõkkel itt helyben mindezt megismertette, a munkájuk gyümölcse élvezetesebb és eredményesebb lett. Kotnyek István munkatársa lehetett, amikor a Zala Megyei Pedagógiai Intézetet vezette. De kenyeres pajtása is volt, hiszen amíg kanizsai osztályvezetõ volt, és hetente Zalaegerszegre utazott, soha nem mulasztotta el betérni a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra, és akkor mindig hozott egy-egy igazi kenyeret, ahogy õ mondta, mert Miklósfán sütik az igazi kenyeret. „Az sem véletlen, amikor egy jóízû kenyér van a kezemben, az íze és illata Pistára emlékeztet. Kedves, mosolygós, jóságos, derûs alkata nemcsak márványba faragva marad továbbra is köztünk, hanem szobor nélkül is megmarad emlékeinkben, gondolatainkban.” Végül megköszönte, hogy ismerhette, hogy barátja, rendtársa lehetett, és külön kiemelte, hogy somogyi létére mennyit tett a zöld Zaláért. „Nemcsak pedagógus voltál, hanem az eukarisztia embere is, mert eukarisztia kenyér és bor nélkül nincs. Ehhez is hozzájárultál.” – fejezte be beszédét.
Németh József, a Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnökeként Pista bácsi életének azon részérõl beszélt, amely a szõlõ és a bor szolgálatáról szólt. A szõlõ iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az I. hegyháti birtokán kialakított több mint 100 szõlõfajtából álló gyûjteménye, amire nagyon büszke volt. A Szentgyörgyvári hegyi hegykapuk kialakításához is nagy segítséget nyújtott, az elsõ hegyháti hegykapunál látható fa dombormû, mely a szõlõtõre feszített Krisztust ábrázolja, István ötlete volt, ami egyben a DA BIBERE borlovagrend egyik jelképe is.
Az ünnepség befejezéseként Dömötörffy Sándor, a Közmûvelõdési és Városszépítõ Egyesület elnöke hangsúlyozta: „Kotnyek István barátunk személye ma is egységesítõ erõ, a mai ünnepség, a szobor állítás egy városrész összefogásának eredménye. Végül Dr. Kotnyek Istvánné átadta az egyesület által alapított Dr. Kotnyek István Díjat Mátés Lászlónak és Kalamász Györgynek, akik hosszú idõn keresztül kimagasló közéleti tevékenységet folytattak Miklósfa városrészért, illetve Nagykanizsáért. Az ünnepi köszöntõket követõen a résztvevõk a szoborparkba vonultak, ahol Dr. Pálfi Dénes nagymester és Dömötörffy Sándor leleplezte Dr. Kotnyek István mellszobrát. A koszorúzással és mécses gyújtással még nem fejezõdött be az ünnepi program. A megjelenteket – közöttük a Letenyei és Tótszentmártoni Borbarát Egyesület tagjait – a Dr. Kotnyek István emlékkiállítás megnyitója és állófogadás várta.
Hogyan is mondta beszédében Dezsõ Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató? – Itt van kõbe vésve tisztaság, tudás, hit. Ez legyen örök mementó. Õsz van, a szóló szõlõ levele is lehullott már, csak venyigék, mint néma karok emelkednek az ónszínû ég felé. Kotnyek István gazdag múltja, egész pályája töltsön el bennünket megelégedéssel.
B.E.

(További képek a galériában.)