„Zene nélkül mit érek én?” – talán e dal írja le leghelyesebben azt, ami bennem lakozik, ami én magam vagyok. Természetesen – ha a szezon és a fazon esetét nézzük, legalábbis nálam, „Ha volna két életem”, akkor is az éneklésnek, a muzsikának esküdnék örök hûséget. Hiszen a hang, a dallam mindig velem van – kezdte a beszélgetést a Surdon élõ Bertók György, aki (ma már csak alkalmasint) dolgozik kántorként, míg el nem jön az este. Mert az éj beálltával a lágy, liturgikus dallamokat felváltja a tüzes, mulatós ritmusok világa: az operett, a lakodalmas, az „igazi ereszd el a hajamat” melódiák talán ördögi köre. Amibõl nem tudok, és nem is akarok kiszállni.

A zene a véremben van. Minden bizonnyal így születtem, muzikális vénával. Isten igazi ajándékot, életre szóló kegyet ajándékozott nekem, amit sosem fogok tudni neki meghálálni – bármennyire is törekszem rá –, hisz csak egy egyszerû ember vagyok, a magam gyarló módján…
– Mikor jött el az a pillanat, amikor eljegyezte magát mind az egyházi, mind pedig az operett zenével?
– Természetesen vallásos légkör – neveltetésembõl fakadóan – áthatotta egész gyermekkoromat. Bár már akkoriban is elõszeretettel hallgattam különbözõ táncdalokat, a jó öreg bakelitkorszakból. Édesapámnak nagyon jó hangja volt: õ utaztatott el a magyar nóták világába. „Van egy ház a Tiszta parton”, „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” a mai napig visszahozza fiatalságom édes emlékeit… Ezek az élmények indítottak el a tanulás útjára is: beiratkoztam a nagykanizsai Zeneiskolába, ahol majd’ 13 évig képeztem magam. Magánének tanszakra jártam: Szentendrei Zsuzsanna pedagógus plántálta belém a muzikális tudás, az érdeklõdés csíráit a már meglévõ örömzenélésem mellé. Tõle többet tanultam a zenérõl, az éneklésrõl, mint késõbb bármikor az életem folyamán. Bár akkoriban még nem tudtam, de valahol mindig is éreztem a szívem legmélyén, egyszer ki fogok majd állni a színpadra a nagyközönség elé. Ehhez azonban elengedhetetlen volt az inasévek, a tudás kútjának feltérképezése… Váratott magára ez a pillanat, mondhatni, sokáig. Miután megnõsültem, feleségemmel rendszeresen jártunk templomba. Aki énekel, kétszeresen imádkozik – Szent Ágoston bölcs gondolata rám is igaz. Hangom kihallatszott a hívek padsoraiból. Ez nem kerülte el az akkori plébános, Gálos Pál figyelmét sem. Javasolta, sõt kérte, menjek el kántorképzõbe, amihez – megmondom õszintén – az elején nem igazán fûlött a fogam. Keszthelyre jártam, másfél éven keresztül: hittant, akkordokat, zeneelméletet tanultam. Még eközben sem gondoltam volna, hogy én valaha is kántor leszek, ez (is) talán Isten egyik olyan útja volt, ahol elindultam… Somogybükkösdön egy temetés volt az elsõ alkalom, ahol már „kántáltam”. Majd a beleznai atya és a helyi lakosok kerestek meg végül, hogy fogadjam el e tisztséget, s végül Surdon, Miklósfán is kántorkodtam, egészen a közelmúltig pedig a lakóhelyemhez közeli falvak szinte mindegyikében. Közben azért természetesen hobbi szinten, alkalomszerûen – felkérésektõl függõen – énekelgettem ám a nótákat, az igazi talpalávalókat…
– A zene körbefonta – ahogy a mai napig is – szinte mind a huszonnégy óráját. De az azonban tudható, a szerelembõl nem lehet megélni, ez különösen a mûvészetet, a zenét is fémjelzi. Amikor nem kántorkodott, nem örömzenélt, mivel foglalkozott? Hiszen a család, a két fiúgyermek nevelése, meg egyáltalán az élet nincs ingyen…
– Bõr-és cipõipari szakon végeztem, persze, ez a szakma jóval többet takar az elnevezésénél. Azonban mind a mai napig e munkakörben tevékenykedem, mint vállalkozó: brifkókat, csárókat, étlaptartókat készítek. E miatt sokfelé megfordulok az országban, szinte kétlaki életet élek Budapest és Surd között. Valahogy – de ez ugye az éneklésre is igaz – nem tudok egyik nélkül sem élni. Folyamatosan kell a megújulás, a változatosság, no és persze az emberi kommunikáció. Szeretek nyitottan élni az emberek, a világ felé. Befogadni mindazt a szépet és jót, amit az Úr nekem ajándékoz.
– Állandó mozgás, nyitott tekintet a világra. Egyházi zene, vállalkozás, család. Adódott-e ilyen telített élet mellett lehetõség arra, hogy Bertók György, mint operett- és magyarnóta énekes dalra fakadjon nagy nyilvánosság elõtt?
– Sok évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy végre, úgymond „debütálhassak.” Kisebb falvakban, helyi eseményeken el-eldanolászgattam, ha úgy adódott. Ez azonban remek lehetõség volt arra, hogyha valakinek megtetszett az elõadott dalcsokrom, késõbb elhívjon máshova fellépni. Igazából talán pár éve „csúcsosodott” ki nyilvános szereplésem, egy zenei megmérettetésnek köszönhetõen – hisz tehetségkutatókra is elõszeretettel járok –, hogy operett-és magyar nóta kategóriában a szakmai zsûri különdíját hoztam el. Ez megadta a motivációt, még a zenei tüzemet is megspékelte, ahogy a közönség pozitív visszajelzése. Löketet adott, ahogy ad azóta is. Ha a 2011-es évet nézzük, akkor már több helyütt énekeltem, mint magánénekes különbözõ zenei elõadó esteken. Tagja vagyok a Magyar Mûvészek Világszövetségének, tehát nem kontár módon ûzöm a „szakmát.”
– Kik azok az ismert zenészek, elõadók, akik ihletik? Akikre példaképként tekint? Melyek azok a zenei stílusok, amik legközelebb állnak önhöz?
– A nóták, sanzonok, mulatós dalok, táncos-komikusok és az operett zenék, ám mostanság az olasz opera – Pavarotti elõadói stílusában – is vonz. Ha nevesítenem kellene, Kálmán, Lehár, Huszka – e szerzõk mûveibe töretlenül szerelmes vagyok. Bizet, Erkel, Simándy József, Peller Károly… summa summarum:„Húzzad csak kivilágos virradataig”– addig pedig sokféle dal belefér még az éjszakába…
Bertók György életében a zene örök, soha el nem múló szerelem. „Ha énekelek, minden bánatomat elfelejtem. Olyannyira feltölt az éneklés öröme, ha torkomból kiengedem a (talán) csalogányt, és pláne ha ezt mások is élvezik, hogy át tudnám ölelni az egész világot. Akár kicsiben, akár nagyban…”
Szabó Zsófia