„Az idegen nyelv, az idegen nyelv és az idegen nyelv. Manapság gyermekem nélküle már semmit sem tudsz kezdeni.” Melyik korombelinek ne lennének ismerõsek ezek a szavak? Talán a legtöbbjük ennek ellenére sem veszi túl komolyan ezt a kérdést. Habár én nem ehhez a körhöz tartozom, mégis a Németországban eltöltött egy hét alatt jöttem rá igazán, hogy ez tényleg mennyire jelentõs. - olvashatjuk Kovács Adél BLG-s diák útibeszámolójában.

Ugorjuk át a szokásos – „vasárnap este 6-kor 21 izgatott diák várta a busz érkezését az iskola elõtt”- kezdést, és térjünk a lényegre! Megérkezésünkkor Bad Marienbergbe a vendéglátók már kíváncsian vártak minket. Természetesen mi azonnal kiszúrtuk magunknak a leghelyesebb fiúkat. A hosszú út után csak lepakolni volt idõnk, és már bele is dobtak minket a mély vízbe. Az ismerkedés során, habár játékokkal történt, hegyeznünk kellett a fülünket, hogy mindent megértsünk. Az esti bemutatkozó mûsorunkban – erõsítve a sztereotípiákat - , néptáncot mutattunk be, de hogy feldobjuk a hangulatot, egy kis Gangnam Style is elõ került. Az este talán legizgalmasabb része volt, amikor a „Megy a gõzös...” címû dalt tanítottunk a helyieknek. A németek pedig izgalmas prezentációkkal készültek nekünk, Magyarország érdekességeirõl. Meglepõ módon hallottunk új, számunkra addig ismeretlen információkat országunkról. A hét többi napja is mozgalmas volt, a szoros napirendbe csak néha-néha fért bele egy-egy fél órás szünet. A délelõttöket közösen töltöttük el, ilyenkor játékosan próbáltunk egyre több új ismeretet szerezni az Európai Unióról. Ekkor derült ki számomra, hogy õk mennyivel több ismerettel rendelkeznek ebben a témában. Ebéd elõtt történt meg a csapatok összesorsolása –magyarok és németek vegyesen, általában 5-6 fõ -, akik együtt dolgoztak délután egy prezentáción, amely este bemutatásra került. Ezek elkészítéséhez rengeteg internetes oldalt és prezentációs programot mutattak be nekünk, így lettek a munkák a lehetõ legkreatívabbak és leglátványosabbak. Sokak számára ez az elfoglaltság volt a legkedvesebb, hiszen ekkor tudtuk igazán elengedni magunkat és beszélgetni a németekkel. Õk nagyon segítõkészek voltak, így egyáltalán nem volt probléma, hogy valamiben segítséget kérjünk. Nyitottak voltak a magyar szavak megtanulására is, ami kitûnõen ment nekik.
Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de a hét csúcspontja nekem a bowlingozás volt. Alig 5 percnyi sétára volt a szállásunktól a bowling terem, ahol 1 óra hosszat mindenki gurította a golyókat. Hogy egy kicsit fellélegezhessünk, utolsó elõtti napunkon Bonnba utaztunk. Délelõtt egy múzeumot látogattunk meg, ahol nem kis feladatot jelentett németül végighallgatni a vezetést, de megbirkóztunk vele. A délutáni szabadprogram után - nem is értem, miért - a lányok jelentõs része hatalmas, ruhákkal teli zacskókkal szállt fel a buszra. Sajnos elérkezett a hazaindulás napja is. Délelõtt mindenki bemutatta utolsó prezentációját. Délután már nem volt hivatalos program, ám egy spontán közös éneklés során derült ki számunkra, hogy az együtt töltött idõ mennyire közel hozott minket egymáshoz. Köszönet érte a kis német zongoramûvészünknek, Jaspernek. Ekkor már mindenki érezte: vége van, hazamegyünk. Utolsó fényképek az új barátokkal, egymás kölcsönös lájkolgatása a Facebookon, könnyes búcsú és integetés a buszról.
Felejthetetlen hét volt ez mindannyiunk számára. Új ismeretek, barátságok és emlékek egész életünkre. Köszönet ezért Kovács Lívia tanárnõnek, aki egész héten segített minket, és persze a német diákoknak, akiknek volt elég türelmük hozzánk és nem kis szeretettel fordultak felénk. Sosem felejtünk el titeket! Danke schön!

Kovács Adél 11.A