Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van. Látogatók száma : 57746303 |
||||||||||
|
Már 14 esztendeje Bár kisebb évfordulója csupán jövõre lesz, azonban lapunk megjelenése napján – május 29-én – volt 14 éve annak, hogy a Nagykanizsai Olajbányász számára biztossá vált, a labdarúgó NB II Nyugati-csoportjából bajnokként felkerül az NB I-be. A nap azért is nevezetes, hiszen kanizsai gárda 45 év után ünnepelhetett ismét legfelsõ osztályba jutást. 1994. május 29-én a Bányász a Paks gárdáját fogadta, s a reménybeli bajnok köszöntésére több mint hatezren gondolták úgy, hogy útjukat a Zárda utcai stadion felé veszik. Ekkor már két héttel voltunk a máig emlékezetes megyei rangadó után, amikor a dél-zalaiak pontosan a ballagás szombatján, tízezres nézõsereg elõtt gyõzték le a Zetét. Így a Paks ellen már igazi örömfoci kerekedhetett Almir Filipovicsék játékából, s a bosnyák támadó mesterhármast jegyzett az 5-0-ás, amúgy hatalmas záporral körített összecsapáson. Ugyan a bajnokságból akkor két forduló még hátravolt, de Keszei Ferenc edzõ vezetésével a paksiakkal szemben a következõ együttes harcolta ki a diadalt, s azzal együtt a feljutást: Csáki – Tóth, Kepe, Kiss I., Iványi – Farkas J., Hegedûs (Svélecz), Szalai, Vidóczi (Gyulai) – Filipovics, Fuisz. Hogy aztán az NB I-ben mi történt, az már egy másik történet, mindenesetre ’94 októberében hangzott el Vitray Tamás szájából a legendás mondat a gólösszefoglalóban: „Mi, itt Pesten el sem tudjuk képzelni, országunk délnyugati szegletében mit jelent az a mérkõzés…” Csak emlékeztetõül: ZTE – Nagykanizsai Olajbányász meccs volt a szóban forgó összecsapás – 17 ezer emberrel a lelátókon…
SPORT ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|