Ünnepi gyertyagyújtással megkezdõdött Advent, a várakozás idõszaka. A város adventi koszorújának elsõ gyertyáját Dénes Sándor alpolgármester gyújtotta meg a Zenepavilon kupolája alatt.

- A közös gyertyagyújtással szeretnének hagyományt teremteni a városban – mondta a gyermekekhez és a felnõttekhez szólva Dénes Sándor az igazi télire fordult estén. – Az esztendõ egyik legszebb hónapja a december, az Advent, a várakozás ideje. Készülõdés a karácsonyra, mely mindannyiunk életében a legszebb ünnepek egyike. Az együttlét, a szeretet, a család és Jézus Krisztus születésének az ünnepe, melyet mindannyian várunk, kicsik, nagyok és felnõttek egyaránt. Hogy mit is jelent ez a készülõdés nekünk? Felkészítjük otthonunkat, aztán járjuk a várost, és próbáljuk szeretteinknek megtalálni azt az ajándékot, aminek a legjobban örülnek. Az ajándékvásárlás mellett azonban nagyon fontos, hogy felkészítsük lelkünket is erre a szép ünnepre.

Sûrûsödtek, kavarogtak a hideg szélben a hópelyhek. Dénes Sándor azonban egy Berecz András meséjébõl vett részlettel még megvárakoztatta egy kicsit a közönségét: „János, a fõhõs, egy utazást tesz, melynek során eljut a Purgatóriumba, majd pedig a Mennyországba. S amikor a pokolba ér, meglepetéssel látja, hogy ott körasztalok vannak, s az asztalokon roskadásig áll mindenféle étel, finomság. A gonosz lelkek ott ülnek az asztal szélén, és a kezükben a kezüknél egy jóval hosszabb evõeszköz van. Mindenki saját maga próbálkozik eszegetni, de nem sikerül, így ott maradnak éhesen. Majd János a Mennyországba kerül, és ott is hasonlóképpen látja, hogy az asztalok roskadoznak az ételtõl-italtól, és az üdvözült lelkek ott is a kezüknél hosszabb, méteres fakanalat tartanak a kezükben, és egymást etetik. Segítik egymást így senki nem marad éhesen.”
– Miért jutott eszembe ez a kis történet városunk legszebb helyén, a megújult, gyönyörû Erzsébet téren? - tette fel a kérdést Dénes Sándor. – Ennek a mesének az a tanulsága, hogy csak együtt tudunk megoldani gondokat, problémákat, feladatokat. És ez így mûködött itt is. Hogy ez a tér ilyen széppé változott, együtt kellett dolgozni, és megértõnek kellett lenni egymással. És ez így is volt, s ezt köszönöm Nagykanizsa város lakosságának is. Nagyon fontos ez– nemcsak így karácsony közeledtével –, hogy higgyünk. Reménykedjünk benne, hogy a szeretet jegyében elõbbre jutunk. A szeretet jegyében, mert ha ez nem így van, az nekünk sem jó. S utána jöhet az öröm. Mint ahogy ez a három gyertya; a hitet a reményt, az örömöt és a negyedik a szeretetet jelképezi.
Végül a zimankós, hideg téli estén Nagykanizsa minden lakójának szép Adventet, készülõdést, és meghitt, boldog karácsonyt kívánt az alpolgármester.
A gyertyagyújtással váratlanul a mese is tovább folytatódott. Az Erzsébet téri történet fonalát azonban akarva-akaratlanul a jelenlévõk szõtték tovább. Felerõsödött a szél, nagy, fehér hópelyhek hulltak az égbõl. Az alpolgármester egy bátor kis legényt hívott maga mellé segítségül, hogy ketten próbálkozzanak a gyertyagyújtással. Soma és az alpolgármester igyekezete azonban sikertelen maradt. Amint meggyulladt a láng, a téli szél rögtön el is oltotta. S ekkor valami történt… Hogy is volt a mesében? Akik segítettek egymásnak, azok nem maradtak éhesen. Együtt meg tudták oldani a gondjukat. S most láss csodát, kedves olvasó! Gyermeki vágyakozással várta a fényt a Zenepavilon alatt összegyûlt maroknyi városlakó, akik abban a pillanatban mesehõssé váltak. Egymáshoz bújtak, körbevették a gyertyagyújtogatókat. S amint elfogták a rakoncátlankodó szelet, lángra lobbant mind a három gyertyabél a hatalmas gyertyán. Nem figyelt senki sem az órájára, nem tudni hány pillanatig lobogott a láng, de sugárzó melegével örömöt varázsolt mindenki arcára. A Városháza szikár homlokzatának ünnepi fényei bevilágították a térkövet, utat mutatva a gyertyagyújtásra késõn érkezõknek…
B.E.

További képek a galériában.