A Trianoni diktátum 88. évfordulója alkalmából megemlékezõ ünnepséget szervezett az Eötvös téren lévõ Nagy-Magyarország Emlékmûnél az emlékmû szoborbizottsága, a Magyar Mûveltség Kincsestára Szabadegyetem és városunk önkormányzata.

Az emlékmûvet Schless István emeltette 1934-ben. A kommunista hatalom 1952-ben ledöntette, majd a darabjait elásták. 1999-tõl 2006-ig közadakozásból újraépült.
A kánikulai hõség ellenére sokan érkeztek a vasárnap délután két órakor kezdõdött ünnepségre, mely vitéz Balpataki István tárogatójátékával és a nagykanizsai, valamint a zalaegerszegi huszárok bevonulásával vette kezdetét Dobri Lajos és Csondor Csaba vezetésével. A Himnuszt a Jézus Szíve templom Szent Imre kórusával közösen énekelték el az egybegyûltek.

Köszöntõjében Rózsás János író, volt Gulag-rab, városunk díszpolgára kiemelte: Mi vagyunk azok, akik hiszünk Magyarország feltámadásában, a szebb magyar jövendõben a pokol minden ármánykodása ellenére. A szovjet megszállás óta, de azt követõen is a nemzetellenes szellemek igyekeznek kiölni a magyarságból a nemzeti öntudatot, elhalványítani a dicsõ magyar múlt emlékeit és kitörölni hõsi elõdeink példamutatását a jelen élõ nemzedékek tudatából, hogy gyökértelenül sodródjunk a népek tengerében. És mi mégis itt vagyunk, összejöttünk egy szívvel és egy lélekkel, hogy felkészüljünk küldetésünk teljesítésére, a magyar nép felemelkedése érdekében.
Sajó Sándor, Magyarnak lenni címû versét Horváth István Radnóti-díjas versmondó tolmácsolta, majd a megemlékezés kitüntetések és elismerések átadásával folytatódott.
Az 1956-os Magyar Nemzetõrség fõparancsnoka megbízásából, a Horthy Miklós Vitézi Rend nagykanizsai hadnagyságának felterjesztésére, a Nemzetõrség fõparancsnok-helyettese, vitéz lovag Kustos János Kálmán nemzetõr altábornagy és vitéz Mecséri József nemzetõr ezredes, a felterjesztõk részérõl pedig vitéz Bartal György András vitézi hadnagy, nemzetõr százados adta át az 1956-os Magyar Nemzetõrség Tiszti Keresztjét. A kitüntetett személyek – Fliszár Károly, a Jézus Szíve Templom esperes plébánosa, Pócza Attila és Rajnai Miklós –, sokat tettek az emlékmû újjászületéséért. Vitéz Nagy Ottó igazolt 1956-os nemzetõr, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nagykanizsai városi elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjének továbbvitelében fejtett ki odaadó munkát.
Ezután olyan embereknek adott át oklevél-elismeréseket Székely László, a Horthy Miklós Társaság elnöke, akik büntetlenül szenvedtek és egy életen át másodrangú polgárként kényszerültek élni. A megpróbáltatások ellenére életükkel és kiállásukkal bebizonyították, hogy a mai fiatalság példaképei lehetnek. A trianoni megemlékezés alkalmával elsõsorban õnekik és sorstársaiknak mondtak köszönetet azért, hogy mai is magyar lélekkel élhetünk itt a kárpát-hazában. Elismeréseket vehetett át Kovács János, a magyar királyi honvédség tisztje, volt Gulag-rab, vitéz Bátki József, vitéz Rózsás János, vitéz Bodnár Attila, vitéz Balpataki István és vitéz Kováts Miklós.
Nagy taps köszöntötte a mikrofonhoz lépõ Dr. Papp Lajos szívsebész professzort, aki beszédét egy kérdéssel kezdte:
– Gondolták volna akár tíz esztendõvel ezelõtt, hogy ezen a téren ezrek és ezrek fognak emlékezni Trianonra? Idestova 88 éve azt kutatják a történészek, hogy milyen gazdasági és politikai okai voltak annak, hogy Trianon bekövetkezett. Ma már biztosan állíthatjuk, hogy semmiféle gazdasági és politikai ésszerûség nem volt ebben a döntésben. Akkor hát mi volt? Egy, a gonosz támadása a magyarság ellen. A misztériumjátékok törvényei szerint ugyanúgy, mint Krisztus urunk esetében, az ártatlan, ha áldozat lesz, az soha nem múlik el nyomtalanul. Az a késõbbiekben az áldozatot hozó dicsõségére válik. Ma itt Magyarországon – folytatta Dr. Papp Lajos – nagyon sok tamáskodó ember van, nagyon sokan még félnek, de akik eljöttek ide a térre, már nem félnek. Az áldozat, amit apáink hoztak ezért az országért és elszenvedtek nagyapáink, nagyanyáink, nem volt hiábavaló, de hitünkben meg kell erõsödni. A magyarságunkat büszkén kell vállalnunk. Félelem nélkül, és büszkén. Aki lélekben erõs, az testben sem elpusztítható. A hitet jött megerõsíteni, mert Trianon nem volt hiábavaló – hangsúlyozta, majd két üzenetet adott át. Korunk titokzatos szentjének, az 1887-1968 között élt Pio atya üzente így szól: Magyarország egy olyan kalitka, amelybõl egyszer még egy gyönyörû madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsõségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú õrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erõsebben kérniük hathatós oltalmát országukra. A professzor János apostol üzenetével fejezte be gondolatait: Szeressétek egymást, miként én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást. Ez az egyetlen megoldás.
A továbbiakban Németh Ferenc zenetanár és tanítványai, valamint a Zala Vármegyébõl érkezett Horváth Károly népzenész adott mûsort a szobor talapzatánál, majd Rajnai Miklós, a szoborbizottság szervezõje beszámolóját hallhatták az egybegyûltek. A megemlékezés folytatásaként Dr. Zempléni Miklós Honvédeink sírkeresztjére címû versét Kovács János, a magyar királyi honvédség tisztje, volt Gulag-rab tolmácsolta. Az ünnepség a Szózat hangjaival, a lovashuszárok kivonulásával és a kegyeleti koszorúk elhelyezésével zárult. Az önkormányzat nevében Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyûlési képviselõ koszorúzott.

Bakonyi Erzsébet

(További képek a galériában)