A napokban vették át öt évre szóló kinevezési okiratukat az egészségügyi rendszer átalakulása során újonnan kiválasztott kórházigazgatók. Az okiratokat Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Szócska Miklós egészségügyért felelõs államtitkár adta át ünnepélyes keretek között Budapesten. A Kanizsai Dorottya Kórház új fõigazgatója dr. Brünner Szilveszter eddigi orvosigazgató lett. Az új fõigazgatóval – érintve az orvosi életpályája eddigi lépcsõfokait – jövõbeli terveirõl, feladatairól beszélgettünk.

– Mi határozta meg elsõsorban a szakmai pályafutását?
– 1995-ben kerültem Nagykanizsára, akkor végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Eredetileg belgyógyász-kardiológus szerettem volna lenni, de szerencsére az intenzív aneszteziológia szakma felé irányított a sors, illetve az akkori fõigazgató.

Megszerettem ezt a szakmát, és 2000-ben letettem az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakvizsgát, majd azt követõen, a szakorvosi munkám mellett elkezdtem foglalkozni a nefrológiával, azaz a vesebetegek belgyógyászatával. Ebbõl a szakból 2005-ben vizsgáztam. Végül ez a két irányvonal határozta meg a szakmai pályafutásomat. 2008. november 1-jétõl neveztek ki az Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztály vezetõjének, majd 2010 februárjától elláttam a kórház orvosigazgatói teendõit is Bátorfi József professzor úr fõigazgatása mellett. Az elmúlt 17 év mindenképpen jó idõszak volt életemben, hiszen ekkor építettem föl a szakmaiságomat. A barátaim ebben az idõszakban szeretettel vettek körül, volt kire támaszkodnom, és úgy gondolom, elértem a szakmám csúcsát az elmúlt pár évben. Orvosigazgatói munkám mellett elkezdtem az egészségügyi menedzserképzést is Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. A kétéves mesterképzés diplomáját október 15-én vettem át. Másnap, október 16-án pedig megjelent a GYEMSZI honlapján, hogy a Kanizsai Dorottya Kórház fõigazgatói posztjára beadott pályázatom pozitív elbírálást kapott.
– Mit szeretne elérni fõigazgatóként?
– A legfontosabb, hogy egy olyan közösségben dolgoztam az elmúlt pár évben orvosigazgatóként, akikkel messzemenõen jó kapcsolatom alakult ki, és akikkel úgy gondolom, rengeteg jó dolgot tudnék tenni a kórházban. Alapvetõen szakembernek tartom magam, és ennek megfelelõen szeretném a kórház szakmaiságát kézben tartani, valamint továbbfejleszteni.
– Említene erre néhány példát?
– Szeretném, ha a kórházunkban, a hiányszakmákban is lenne elég és jól képzett, jó hírû orvos, akik a betegeiken keresztül a kórház jó hírét viszik majd tovább. Városi kórház lévén azonban mégiscsak azt kell mondanom – annak ellenére, hogy városi kórház vagyunk –, intézményünk komoly szerepet tölt be a magyar egészségügyi rendszer palettáján. A 2012. július 1-jei struktúraváltást követõen olyan potenciális lehetõségek nyíltak meg elõttünk, amelyeket ki kell majd használnunk a jövõben. Osztályaink zöme kettes progresszivitási szintre, azaz megyei kórházi szintre lett besorolva. Ennek megfelelõen kell, hogy kialakítsuk a betegellátás minõségét, illetve a betegellátás volumenét is. A folyamatban lévõ TIOP pályázataink – közöttük az építkezés, illetve a mûszer, a bútor és informatikai eszközök beszerzése –, olyan strukturális változást fognak hozni a kórház életében, ami a következõ 10 évben messzemenõen meghatározza szakmaiságunkat és a betegellátás minõségét. Ezekkel a pályázatokkal több, mint két éve foglalkozom orvosigazgatóként, és szívügyemnek tekintem a megvalósításukat.
– Milyen feladatokkal jár mindez?
– Napi szinten koordinálom a kivitelezési munkálatokat, a közbeszerzést végzõ ügyvédi iroda munkáját és a projektmenedzsment tevékenységét is. Az elmúlt idõszakban a két nagy európai uniós pályázatunk mellett sikerült még egyéb, igaz kisebb volumenû, de szintén európai uniós pályázatokon is a nyertesek között lennünk. Lassan elindul a nyertes rehabilitációs pályázatunk is, ahol a pszichiátriai osztály rehabilitációs részlegének a felújítására kerül sor. Képzési, illetve munkavállalói támogatást nyertünk el európai uniós pályázaton, legutóbb pedig egy, az államtitkárság által kiírt komoly pályázaton szerepeltünk sikerrel, mely a neurológiai osztályt, kórtermeit és mûszerfelszereltségét fogja támogatni jelentõs összeggel. Mindemellett egy fontos készülékkel gazdagodik a Szemészeti Osztály, valamint sor kerül a Radiológiai Osztályunk felújítására is.
– A szakmaiságon és a pályázatok megvalósításán túl alapvetõ jelentõsége van annak is, hogyan mûködik a kórház gazdaságilag.
– Sajnos tisztán kell látnunk azt, hogy 2009 óta az egészségügyre és a nagykanizsai kórházra fordított összeg is reálértékben csökkenést mutat. Ebben a változó világban, a gazdasági világválság közepette nagyon nehéz úgy mûködtetni egy egészségügyi intézményt, hogy pénzügyileg az konszolidált legyen érdeksérelmek nélkül. A nagykanizsai kórház ebbõl a szempontból viszonylag jó helyzetben van, hiszen ez év elsõ félévéig gyakorlatilag kórházunknak nem volt adóssága. Az utóbbi pár hónapban mi is beléptünk abba a körbe – mint egyébként kivétel nélkül az összes magyarországi kórház –, hogy van egy minimális adósságállományunk, de természetesen ezt akár központilag, akár helyileg rendezni fogjuk. Tehát az egyik fontos feladatom, hogy a kórház gazdasági stabilitását biztosítsam. A fentiek miatt tekintem a fõigazgatói munkakört kihívásnak. Remélem, hogy szakmaiságommal, kórházon belüli elfogadottságommal meg tudom valósítani terveimet.
– A fõigazgatói feladatai mellett továbbra is részt tud venni az Intenzív Osztály munkájában?
– A szakmabeli terveim természetesen megvannak, amiket jeleztem is a kórház, illetve az egészségügyi rendszer jelenlegi tulajdonosának, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek (GYEMSZI). Ez abból áll, hogy az Intenzív Osztály szakmai felügyeletét továbbra is szeretném biztosítani, de a kórház-fõigazgatói megbízásom kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy osztályvezetõ nem lehetek. Ezért ezt a tevékenységet a továbbiakban Varga Tibor fõorvos úr fogja betölteni, mint megbízott osztályvezetõ, viszont az osztály életében továbbra is részt veszek. A reggeli referálókon, a konzíliumok kapcsán és a délutáni viziteken nyomon fogom követni az osztály betegeinek ellátását. Fogok ügyelni és heti négy órában vesebeteg-gondozást is kívánok folytatni a kórház vesebeteg gondozójában.
– Hobbira, pihenésre szinte nem is marad ideje.
– Jelen helyzetemben úgy érzem, hobbiról nagyon nehéz beszélni, tekintettel arra, hogy egy tíz és egy három éves fiam van, a munkámon kívül gyakorlatilag õk töltik ki a mindennapjaimat. Természetesen arra törekszem, hogy ebbõl a nehéz munkából a családom minél kevesebbet érezzen.
B.E.