Petõfi láthatatlanul, kimondatlanul is köztünk van. Kitörölhetetlenül – szögezte le a költõ születésnapjára a Deák téren egybegyûlteknek Kóré Péter. A Nagykanizsai Polgári Egyesület elõzõ elnöke ezzel indokolta, hogy Illyéstõl a Haza a magasban, Reményiktõl pedig a Nagy magyar télben címû versek hangzottak fel a szobor tövében.

A Klapka induló hangjaira masíroztak díszõrségbe Dobri Lajos hagyományõrzõ huszárjai január elsején, Petõfi Sándor születésének 190. évfordulóján. Hidvégi Györgyné tanárnõ beszédében többek között így szólt:
Pici tûznek érkezett az 1823-as télben, majd egyre nõtt, növekedett a láng, amerre járt, nyomot hagyott, izzított, magával ragadóan lelkesített: „Hogyha feldobnám az égre szívemet, melegítené a világot – nap helyett” – írja Petõfi. Sohasem a maga, mindig a mások, elsõsorban hazája, nemzete, annak szabadsága érdekében. A költõ-forradalmár és forradalmár-költõ, ahogy nevezni szokás, a legkisebb fiú, a nemzet Benjaminja, nem kímélte magát: tervei, tettei többször 26 évet megtöltenének.
Az esztendõ végeztével szokása volt summázni, verset írni, visszatekinteni. Mi ilyenkor, az év elsõ óráiban idézzük alakját, szellemét, és gondolunk arra, mit is jelent õ nekünk, miféle erõ rejlik abban a kötetben mindnyájunk könyvespolcán.
A nemzet legfõbb összetartója az anyanyelv. Csak a sajátunkban, a páratlanul gazdag, óriási kifejezõ- és megjelenítõ erõvel bíró magyar nyelvben vagyunk igazán otthon. Magyarul nemcsak a szó jelentését, de mögöttes tartalmait, összefüggéseit is értjük, számunkra csak ennek van zamata, otthont idézõ és lelket igézõ ereje. Nem véletlen, hogy a nyelv két fõ bástyáját, a templomot és az iskolát támadták sokszor a nemzet életére törõ sötét erõk. Addig nagy baj nem lehet, amíg a szavainkat, azok értelmét is megtartjuk, tartalmat és formát nem csonkítunk, amíg az alany és az állítmány, az összes ékezet a helyén marad. Pozsonytól Segesvárig, Szabadkától Kiskõrösig, nem csak az eszünk, a szívünk is érteni fogja a magyarul hozzánk szólót.
Petõfirõl írták: „Honfoglalónk te vagy. Ha õseink csak földet hagytak ránk: Te reánk hagytál egy darab eget … kisajátíthatatlan birtokot.”
Mi, magyarok, kivételesen pazar kulturális, szellemi kincsestárral büszkélkedhetünk. Sokszor szolgált támaszul, menedékül az a gazdagság a történelem sanyarú idõszakaiban, és lám, megtartott bennünket felemelt fejjel, acélos akarattal, érzõ szívvel.
Ha megkérünk egy magyar embert, idézzen néhány verssort, valószínûleg Petõfit választ. Mert ha azt mondod, március 15-e, azt felelem, Talpra magyar! Ha azt mondod, mézeshetek, a válaszom: Szeptember végén… Fiatalos, õszinte jelszó? Szabadság, szerelem… és ott a számtalan vidám, kedvesen megható vagy sodró lendületû énekelt vers Petõfi tollából.
Micsoda ajándék, hogy az esztendõt ilyen rendkívüli születésnappal kezdhetjük, mi magyarok. Valóban hosszú idõre ellátottnak érezzük magunkat tõle. Tartson ki a lélektõl lélekig ható gazdagság a következõ születésnapig. Maradjon meg és erõsödjön a varázskör idõben és térben, hogy a magyarul beszélõk igazán egy nyelvet beszéljenek, és az az egy méltó legyen a legigazabb, a legtisztább példákhoz tartalmában és megjelenési formájában egyaránt.
Így megmaradhatunk – ahogy Reményik Sándor kéri – Petõfi nemzetének. Hírvivõnek, akit már semmi bántódás nem érhet, a rontás nem foghat rajta, mert a lényeg, a csoda már megtörtént.
„Benned meg maradt az ország, És megmaradt a hatalom, S a dicsõség is, a mi dicsõségünk, Most és mindörökké.”
A gyertyák, mécsesek hagyományos elhelyezését a Petõfi-szobor talapzatán Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ kezdte meg, majd a résztvevõk hosszú sorban követték. Ezalatt Dsida Jenõ Psalmus Hungaricusa - „Hogy felkutassak minden magyart” - szólt a Mind1 zenekar elõadásában, Menyhei Balázs megzenésítésében. A 2013-as évet is nyitó Petõfi-ünnep a Szózat és a Székely himnusz közös éneklésével zárult.

Kanizsa