A zuhogó esõ és a Magyar Nemzetõrség Tiszti Keresztjének új birtokosa minden tiltakozása ellenére szombaton délelõtt a Magyar Gárda megemlékezett a Nagy Magyarország emlékmûnél.

Az idõjárás viszontagságai ellenére, mintegy 250-300 fõ érdeklõdõ nézte, hallgatta végig a megemlékezést. A program a gárda zártegységben való bevonulásával kezdõdött. A mintegy száz fõbõl álló menet a Turul szobortól indult, majd néhány percen belül felvette alakzatát a Nagy Magyarország emlékmû elõtt. A megemlékezést a házigazdák nevében Ladányi Istvánné kezdte. Beszéde elején köszöntötte a megjelenteket,valamint Dósa Istvánt a Magyar Gárda országos fõkapitányát és Dr. Szilárd István egyetemi docenst a Magyar Gárda alapító tagját. A kulturális mûsor után elsõként a fõkapitány kapott szót. Beszédében a jelenlegi bajok gyökereirõl beszélt. Megemlítette, egy 88 évvel ezelõtti szégyenletes nap emlékére gyûltünk össze emlékezni, nem pedig ünnepelni. Beszélnünk kell arról, mi elõzte meg e szégyenteljes eseményt és mi történt azóta, beszélnünk kell vesztességeinkrõl, hogy soha ne felejtsünk. Az elõadó a nemzetvesztés elõzményeként az 1867-es évet, az úgynevezett kiegyezés évét jelölte meg, ugyanis akkor kapott hangsúlyt az a liberális gondolkodás, amely féregként rágta be magát a nemzet tudatába. Szétrágva azt a közösségi gondolkodást, amely addig egységet és erõt adott a nemzetnek, amely addig átsegítette minden nehézségen, minden vészen. A nemzetrontó erõk ekkor kapták meg azt a lehetõséget, hogy beszivárogjanak társadalmi létünk minden színterére. Ettõl kezdve ott voltak mindenhol, ahol a hatalom és a pénz meghatározó szerepet töltött be. Porba taszították a nemzet keresztény értékrendjét és elkezdték pusztítani mid azt, mely mind addig a magyarságra jellemzõ volt. Így a szegénység tiszteletét és az Istenhitet. Ezt követõen az elõadó Horthy Miklós nemzetmentõ szerepérõl Dósa István
emlékezett meg. Ezt követõen a szónok a legendás 1956-os szabadságharcos „Potyka bácsi” jelenlegi hatalmat vádló levelét olvasta fel, mivel az immár 77 éves súlyos betegséggel küzdõ veterán nem lehetett a megemlékezõk köreiben. Tragikus, mélyenszántó gondolatokat tolmácsoló vádirat volt ez, egy olyan ember tollából, aki halált megvetõ bátorsággal küzdött az orosz megszállás ellen. Baráth Béla tárogató játéka után Dr.Szilárd István c. egyetemi docens kapott szót. Egy komoly, szabad megemlékezés alkalmából jöttünk össze kezdte beszédét a Magyar Gárda alapító tagja, majd így folytatta, a feledékenység egy különleges képesség, kegyelem. Ám a felelõs élet emlékezés nélkül lehetetlen. Emlékezzünk, hányszor akarták velünk eltöröltetni a múltat, de csak mások gazemberségének múltját, melyet velünk akartak elfeledtetni. Mi azonban nem felejthetünk, nem feledhetjük meghatározó történelmi dátumainkat, a magyar nemzet megalázásának dátumait. Ezek a dátumok mind megemlékezésre kényszerítenek bennünket, így a mai nap is, mely talán az összes közül a legrettenetesebb. A Trianoni gyalázata a Magyarság történetében a legnagyobb törésvonal volt. Mit vesztettünk? A száraz, de tragikus számok mögött tönkrement emberi sorsok, elpusztult település, és mind e mögött örökölt lelki bánatok rejlenek. Mint ismeretes elveszítettük területünk 2/3-át. Így maradtunk teljesen elszigetelten mindentõl, mindenkitõl. A Jóisten kegyelmébõl, és megváltónk ígéretében bízva a keresztény, keresztyén Magyarország irtózatos megfeszítések árán a megcsonkított területeken a XX . század legjelesebb magyar történelmi személyiségének vezetésével, vitéz Nagybányai Horthy Miklós vezérletével, a világ csodáját kivívva, 1939-re Európa ötödik gazdasági hatalmává fejlõdött. Csak annyi kérek, hogy az elmúlt 18 évvel hasonlítsák össze azt a 19 évet. Mindezt minden külsõ támogatás, és védettség hiányában értük el. A sors ismét próbára tette, hamarosan a második világháború poklába taszította népünket. Ezt követõen következett be a második Trianon, annyi különbséggel, hogy most már a belsõ nemzetellenes erõk együtt estek neki a nemzetnek. Így van ez napjainkban is, szemünk láttára szétverték az oktatást, közigazgatást, az egészségügyet és még sorolhatnám. Aki ez ellen fellép az jobb esetben csak soviniszta és nacionalista. Für Lajos gondolatával zárom beszédemet: „ Bajban felszállni nagy dolog, de ma együtt maradni, az ám az igazi magyar virtus”. Maradjunk mi együtt és legyünk egyre többen!
A beszédeket koszorúzás követte, majd a szózat eléneklésével ért véget a békés megemlékezés.