Az akvarellista címû kiállítással Diósy Antal festõmûvész emléke elõtt tisztelgett a Thúry György Múzeum a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A kiállítás megnyitójára érkezett vendégeket Száraz Csilla múzeumigazgató és Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ köszöntötte. A kiállítást Lehota M. János esztéta nyitotta meg. A megnyitó elõbb azonban egy másik esemény, egy jelképes kulcsátadás részesei is lehettek a múzeumbarátok, melynek apropóját egy közelmúltban történt esemény adta. 

(A képre kattintva nyílik a galéria.)

A közgyûlés döntése értelmében ugyanis 2013. január 1-jétõl a Thúry György Közérdekû Muzeális Gyûjtemény önkormányzati fenntartásba került. A múzeum eddig a Zala Megyei Intézményfenntartó Központ irányításában és fenntartásában a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága Tagintézményeként mûködött. A kormány határozata értelmében januártól önállóan mûködõ költségvetési szerv lett, mely gazdálkodási feladatait az önkormányzat látja el. Ezt a gesztust megköszönve hívta meg a múzeum vezetése az önkormányzati képviselõket egy múzeumi sétára úgymond pincétõl a padlásig.

Mindjárt az esemény elején, egy ajándékkal kedveskedett vendégeinek az intézmény. Kezébe kapta minden városatya annak a nótáriusoknak szóló német-latin nyelvû instrukció másolatát – valamint a dr. Rózsa Miklós és Krugné Fehér Magdolna által magyar nyelvre lefordított szövegét –, mely Kanizsa város elsõ tanácsülési jegyzõkönyvében szerepel, és erre tettek fogadalmat a képviselõk 1690 után.

A napjainkban is idõszerû szöveget Balogh László képviselõ olvasta fel. Az instrukció e szavakkal indul: „Ha egy nótárius a hivatalát jól akarja ellátni, akkor Isten dicsõségére és a köz hasznára, az irántuk való szeretetre és hûségre, meg a szegények védelmére, nem pedig saját hasznára és kedvére kell mindenek elõtt figyelnie. Tisztelnie kell a keresztények császárának szeretett nevét, jól kell gyakorolnia az igazságot a világ elõtt, nem szabad neki jutalmakért és adományokért, vagy pénzért hamis tollforgatással a szavakat kiforgatva, másképp beszélnie, másképp olvasnia, másképp írnia.”
…és így fejezõdik be: „Ha ilyen dolgokra törekszel, úgy fogsz ragyogni, mint fénylõ csillag, és Téged elefántcsont kocsi visz majd aranysárga lovakkal. Ha ilyen dolgokra törekszel dicsõ nótáriusom, hírnevet és vagyont halomra raksz majd. Ha átkelsz majd tehát a másvilágra, az alvilág könyörtelen ura a Phlegeton tûzfolyama alá visz Téged.”
A múzeumi sétát követõen Száraz Csilla igazgatója jelképesen átadta a múzeum kulcsát Cseresnyés Péter polgármesternek, aki a város vezetõjeként szintén jelképesen, Lehota M. Jánoson keresztül továbbadta azt a város polgárainak.
A kulcsátadási ceremóniát követõen került sor Diósy Antal festõmûvész akvarelljeibõl rendezett kiállítás megnyitójára. Köszöntõjében Cseresnyés Péter kiemelte:
– Méltó és illõ módon tiszteleg a Thúry György Múzeum a Magyar Kultúra Napja elõtt. Egy ismert és elismert mûvész tárlata nyílik most meg, amelyet egyfajta jóvátételként is felfoghatunk.
Diósy Antal, aki pályája végén Munkácsy-díjat kapott, majd érdemes mûvész lett, már rendkívül korán felhívta magára a figyelmet. Ügyes kezû fiatalként, 19 éves korában már a zebegényi templom freskóin dolgozott, majd késõbb az Országháztól, illetve a kõbányai Kálvária templomtól is kapott ilyen megbízást. Mûködött Erdélyben és Budapesten, a két világháború közötti, igazán termékeny idõszakában pedig számos díjat nyert. A Párizsi Világkiállításon nagyaranyat, New Yorkban és Milánóban pedig aranyérmet kapott. A II. világháborút követõen viszont egy kicsit hátrébb lépett, nagy feladatokat már nem vállalt, inkább tanítással foglalkozott.
Egyfajta jóvátétel ez a kiállítás Nagykanizsa részérõl – jegyezte meg a polgármester. – Ez a kijelentés nem alaptalan – folytatta. Diósy Antal a városnak adományozta életmûvét 1977-ben, nem sokkal a halála elõtt. Több települést is megkeresett, és mivel Kanizsa vállalta, hogy teljesíti a kérését, ide került mintegy 180 alkotása. A városnak cserébe azt kellett vállalnia, hogy kiállítja a hagyatékát, és elnevez róla egy fogadótermet. Nos, a vállalásnak csak az egyik fele teljesült. A Vasemberházban terem õrzi a nevét, állandó tárlatot azonban nem alakított ki Nagykanizsa, idõszaki kiállítást is csak egyszer, 1983-ban nyitottak a képeibõl. Emiatt az örökösök visszaperelték a hagyaték felét. Az itt maradt kilencven alkotás azonban jó kezekben van a múzeumban, és az akvarellek jó részét most a nagyközönség is megismerheti.
Diósy Antal azonban nemcsak festményeivel írta be magát a magyar kultúrtörténetbe. Erdélyi munkássága idején karikatúrákat készített a magyar irodalmi és közélet akkor jeleseirõl, melyeket két kötetben, Ecce homo! címen adtak ki. A dokumentumértékû munka I. kötete „Kolozsvár görbetükörje” alcímmel, többek között Hunyady Sándorról, Karácsony Benõrõl, Kós Károlyról, Nyírõ Józsefrõl és Reményik Sándorról készült „torzképet” mutatja, a második részben pedig a nagyváradi jelesek kaptak helyet. Ez a mostani kiállítás is arról tanúskodik, hogy Nagykanizsa az értékek városa. Olyan kincseket, kulturális javakat õriz városunk, amelyeknek gondozása megismertetése rendkívül fontos feladat. Számos mûvész, kiváló alkotó, kulturális nagyság hagyta rajta keze nyomát a városon szellemi értelemben is.
Meggyõzõdésem, hogy Nagykanizsa polgári hangulatához, szellemi örökségéhez akkor vagyunk méltók, ha mindezeket a kincseket megõrizzük, és hozzájárulunk ahhoz, hogy újak szülessenek – fejezte be gondolatait Cseresnyés Péter.
Ezt követõen Lehota M. János esztéta a képek segítségével vázolta fel Diósy Antal magatartását, világlátását, értékrendjét. Hogy hogyan volt képes a Munkácsy-díjas festõmûvész több, ellentétes szemléletû korszakot áthidalni? – tette fel a kérdést, melyre egy választ tudott adni az akvarelleken keresztül, ami nem más, mint a festészet iránti alázat. Alázat az anyaggal, a textúrával szemben, amivel dolgozott, alázat a befogadó tájjal, az emberekkel szemben, akiket megörökített. Mint mondta, a mûvei, azok a „finom kis ablakok”, amik ki vannak metszve az élet nagy forgatagából, egyfajta nyugalmat, színességet, frissességet, üdeséget közvetítenek. Ne hagyjuk elillanni ezt a szemléletet életünkbõl – figyelmeztette hallgatóságát zárszavában az esztéta.

B. E.