A Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett rendezvénysorozat második helyszínén, a Honvéd Kaszinóban, helyi szereplõk bemutatkozásával ünnepelték nemzeti Himnuszunk születésnapját. A városi ünnepi mûsor résztvevõit Babits Mihály ezen soraival köszöntötte Cseresnyés Péter polgármester: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”
A program elsõ részében „Lelke van a fának” címmel, a Honvéd Kaszinó Fafaragó Szakkörének alkotásaiból nyílt kiállítás, melyet Járási Ildikó iparmûvész nyitott meg. Közremûködött a Rozgonyi Általános Iskola alsó tagozatos énekkara. A február 11-ig látogatható tárlat kiállítói: Stiller Gábor népi iparmûvész, szakkörvezetõ, Mónai Zsuzsanna, dr. Bátki Erika, Novák Nóra, Jerausek Gyula népi iparmûvész, Kotnyek Gábor, Kotnyek Bence, Takács Gábor és Mátai József. A szakkör vendégmûvésze ezúttal Szörcsök Istvánné hímzõ, népi iparmûvész volt.
A kiállítás-megnyitót követõen a Tükörteremben folytatódott a rendezvény. Halmos Ildikó igazgató köszöntõjét követõen Cseresnyés Péter polgármester szólt a közönséghez:

– Ez a nap ugyan nem piros betûs ünnep a naptárban, de piros betûs ünnep a lelkekben.
A dátum nem véletlenül január 22-dike, hiszen, a kézirat tanúsága szerint, 1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc nemzeti imánk szövegét Csekén.
A Magyar Kultúra Napja Himnuszunk születésnapja. Kevés hasonlóan fontos dátumot lehetett volna találni múltunk, jelenünk s jövõnk megünneplésére, hiszen a kultúra mindezt együtt jelenti.
Amikor Kölcsey Ferenc a Himnuszt papírra vetette, a magyarság hasonló nehézségekkel nézett szembe, mint ma. A tét az volt: megõrizheti-e a nemzet identitását, hagyományait, miközben helytáll Európában is?
Kölcsey a Himnuszban még a nemzethalál vízióját is megjelenítette, hiszen valós veszélyt jelentett akkoriban, hogy a magyarság beolvad a környezõ népek olvasztótégelyébe, és eltûnik, megsemmisül, mint oly sok erõs és büszke nép a történelem során.
De a magyarság megmaradt, és ebben óriási szerepe volt a kultúrának: a zenének, az irodalomnak, a képzõmûvészetnek s magának a nyelvnek, amely Kazinczyt Kazinczyvá, Petõfit Petõfivé, Aranyt Arannyá tette. A magyar nyelv nélkül õk sem válhattak volna azzá, amivé lettek.
A jeles kortárs, gróf Széchenyi István is tudta ezt, s egyetlen rövid mondatba sûrítette a lényeget, ez pedig így szól: „nyelvében él a nemzet”. Nyelv és függetlenség. Ez a két tényezõ, amelyekért a reformkor óta szinte szüntelenül harcolnia kellett és kell ennek a nemzetnek, éljenek bár polgárai a Monarchiában, Nagy-Magyarországon vagy a trianoni gyalázat után szülõföldjükön – de idegen országban.
És ezekért kell küzdeni ma az anyaországban is. A nyelvgyakorlás jogát ugyan nem fenyegeti veszély, de azok a zömmel Nyugatról érkezõ nyelvi jelenségek, amelyeknek erõtlenül behódolunk, nem feltétlenül válnak a magyar nyelv javára.
Függetlenségünket, önrendelkezésünket pedig idõrõl idõre próbálják letörni, de ami nem sikerült töröknek, tatárnak, osztráknak és szovjetnek, az nem fog sikerülni a nemzetközi tõke ködfüggönyébe burkolózó, hataloméhes pénzügyi köröknek sem.
És azért nem, mert a magyar kultúra erõt és támaszt ad, hitet a küzdelemhez.
A magyar kultúra büszkeség, ezredéves szilaj erõ; orom, amelyet kínozhat ezernyi vihar, nem omlik le. Büszkén mutat az ég felé.
Ma már az egyesült Európa részesei vagyunk, de ettõl függetlenül – vagy talán éppen ezért – meg kell õrizni identitásunkat, kultúránkat, amely gazdagságában, sokszínûségében szinte páratlan a világon, éppen ezért, bátran mondhatjuk, gazdagabbá teszi Európát és gazdagabbá teszi a világot – hangsúlyozta, majd napjaink feladataira világított rá a polgármester:
– Nem az a feladatunk tehát, hogy behódoljunk idegen kulturális hatásoknak, hanem az, hogy megõrizzük és megmutassuk évezredes hagyományainkat, értékeinket, amelyek a világ élvonalába sorolnak bennünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy be kell zárkóznunk, hogy nem kell figyelnünk a világra, de tudnunk kell, kik vagyunk, honnan jövünk, s merre tartunk. Szemünk elõtt kell tartani a nemzeti hagyományainkban, kultúránkban rejlõ erõt, amely nemcsak a múltat jelenti, hanem a jövõt is.
Ezen ünnepi alkalomból jó szórakozást kívánva Kodály Zoltán gondolataival zárta köszöntõjét a polgármester: "Az az igazság, hogy a földmûves nép közt fennmaradt dalok java, valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Ez az a közösség, ahol egy érzésben találkozhat az egyszerû pásztor a nemzet bármely nagyjával, ahol mind a kettõ csak ember, és annyit ér, amennyire ember."
A polgármesteri köszöntõt követõen Vajda Mária, a kaszinó énekkarának szólóénekese, a Zalagyöngye Táncegyüttes, a Strém Kálmán Ifjúsági Vonószenekar, Baj Bianka, Vida Dorián és Pál Péter versmondók színes mûsora zárta a kultúra napja városi rendezvényét. A havazás okozta útviszonyok miatt a fõvárosi Honvéd Együttes Táncszínháza Hegedõs Együttesének nem sikerült Kanizsáig eljutni, õket majd egy késõbbi idõpontban láthatjuk városunkban.

B. E.