A Magyar Rendészettudományi Társaság Zala Megyei Csoportja szervezésében Budapest után második helyszínként, Nagykanizsán mutatták be Sallai János: Egy idejét múlt korszak lenyomata, a vasfüggöny története címû könyvét.
A Halis István Városi Könyvtárban megjelent érdeklõdõket Dr. Németh József rendõr alezredes, a Magyar Rendészettudományi Társaság Zala Megyei Csoportjának elnöke köszöntötte, majd ismertette a szerzõ munkásságát, egyben méltatta a vasfüggöny történetérõl szóló, magyar, angol és német nyelven megjelenõ könyv jelentõségét.

– Mikor szánta el magát a könyv megírására? – kérdeztük Dr. habil. Sallai János nyugállományú határõr ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának docensét.
– A jelzõrendszer felszedésének 20. évfordulója alkalmából felkértek egy elõadás megtartására Budapesten, az Andrássy Egyetemen. Az ott tapasztalt nagy érdeklõdés és a bõséges levéltári anyag alapján határoztam el, hogy megírom a könyvet, melynek anyagát 30 évnyi ismeret alapján 2 év alatt állítottam össze. Több mint 29 évet szolgáltam a Határõrségnél, és annak idején 2 évet az elektromos jelzõrendszer mentén is. Késõbb tanítottam a mûködését, azóta pedig kutatom a történetét.
– Mikor találkozott elõször az elektromos jelzõrendszerrel?
– Harmadikos középiskolás koromban. Osztálykirándulásunk egyik állomása volt a Hétforrás, melynek meglátogatásához a kijelölt kapun léptünk át a jelzõrendszert és jutottunk a határsávba, ahol végig élveztük a határõrök vendégszeretetét, és vigyázó, õrzõ tekintetét. Késõbb határõr tisztjelöltként egy csapatgyakorlat során ismerkedtem meg a Soproni határõr kerület dõridombi õrsével, ahol igen nehéz körülmények között, hideg téli idõszakban teljesítettem járõrszolgálatot. Megismerkedtem az elektromos jelzõrendszerrel, a LULU félelmetes hangjával és a határsáv miliõjével. Természetesen akkor még nem tudhattam, hogy hivatásos pályafutásomat egy hasonló õrsön, Rábafüzesen fogom kezdeni 1982-ben, ahol két éves csapatszolgálatom alatt megismertem a nyugati határ õrzésének sajátosságait, és a helyi lakosok által a „vasfüggöny” történetét.
– Mit jelent maga a vasfüggöny kifejezés?
– Ezt a kifejezést ma sokan Winston Churchillnek tulajdonítják, miközben elõször a színházi életben szerepelt. A vasfüggönyt 1889-ben tûzvédelmi szempontok miatt építették meg a nézõtér és a színpad között. Késõbb, az I. világháborúban „halálos huzalként” vált ismertté az a német-belga frontvonalakon alkalmazott 2000 V feszültséggel táplált kerítés, amely az ellenséges csapatok között meggátolta a kémek, felderítõk és dezertõrök mozgását, akik közül sokan halálos áramütést is kaptak leküzdésekor. Késõbb Vaszilij Romanow használta a kifejezést a Szovjetunió politikai izolálásakor.
A szófordulat azonban a II. világháborút követõen, 1946-ban Winston Churchill fultoni beszéde által vált világhírûvé a politikában és a közéletben egyaránt. Ekkor mondta a következõket: „A Baltikumtól, Szcsecsintõl, az Adriánál levõ Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa õsi államainak összes fõvárosa. Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád és Szófia, mindezen híres városok, környezõ népességükkel, abban fekszenek, amelyet szovjet szférának kell neveznem, és így vagy amúgy, de mind ki van téve nem csupán a szovjet befolyásnak, de egy igen erõs és egyes esetekben fokozódó mértékû moszkvai ellenõrzésnek is.” Ám, mivel ekkor még csak 1946-ot írtak, a vasfüggöny alatt a kialakulóban lévõ, a két világrendszert elválasztó határvonalra utalt a brit politikus.
A kezdetben csak politikai kifejezésként használt vasfüggöny a ’40-es évek végére a gyakorlatban is jelentõs elválasztó szereppel bírt, melynek fizikai megvalósulását a vasfüggöny mentén élõ szocialista országok politikai vezetõinek döntése nyomán az aknamezõk letelepítése, és más fizikai elválasztó rendszerek kiépítése testesített meg. Sõt, nem csak a két tábor, hanem egymás között is megszigorították a határok õrizetét és a határokon való átjárást.
A könyv szerzõje tanulmányában a vasfüggöny kifejezés alatt a nyugati határszakaszon megvalósított totális határõrizeti rendszert érti, amelyet 1948-56 és 1957-65 között aknamezõvel, vagy más néven mûszaki zárral, míg 1965-tõl 1989-ig elektromos jelzõrendszer telepítésével biztosítottak. A vasfüggöny szisztémához tartoznak még a magasfigyelõk, valamint a határ mentén és mélységben jelentõsszámban járõrözõ határõrök, továbbá a határátkelõhelyeken, azaz Forgalom Ellenõrzõ Pontokon megvalósított szigorú utas- és áru ellenõrzés, valamint a légtér védelme is.
– Mire kívánta felhívni a figyelmet a könyvében?
– Szerettem volna azt is bemutatni, hogy nagyon sok azonosság van a régi és a mostani helyzet között. Például, amikor nem volt pénz, voltak olyan újítók, akik kitalálták, hogy aknamezõk, és egyebek helyett szúrós sövényt kellene lerakni, mert az szinte ingyen van, és nem engedi át a határsértõt. Másrészt, fontosnak tartom, hogy ne merüljön feledésbe, hiszen a mai kor szabadságát csak az tudja értékelni, aki a tegnap korlátait ismeri, és emlékeiben megõrzi. Ezért is ajánlom különösen a fiatalságnak elolvasásra.
Amikor Bécs felé autózunk és elhagyjuk Gyõrt, az autópálya két oldalán a korabeli magasfigyelõk, elektromos jelzõrendszer (EJR) helyett szélgenerátorok fogadnak. Ha néhol elhagyott magasfigyelõbe botlunk, tapasztaljuk, hogy lassan csak hírmondója marad a korabeli „vasfüggönynek”. Mára teljesen természetesnek tûnik, ha szabadon felmegyünk a Kõszeg közeli Írottkõre, vagy meglátogatjuk közvetlenül a határ mellett lévõ Szent Imre templomot Rönökön, netán pihenünk, csónakázunk a Fertõ tavon. Ám ha a Soproni hegyekben sétálunk, vagy más erdõkben a nyugati határ mentén, az ott álló néma fák kérgein megtalálhatjuk a határõrök által hátrahagyott jeleket, a szolgálatuk alatt fákba vésett idézeteket, amelyekkel üzenni akartak ismerõseiknek és az utókornak. Ugyanígy õrzik a levéltárak a korszak eseményeit és titkait, az aknamezõk térképeit, a sok határesemény történetét. Szolgálati idõm alatt bejártam az összes helyszínt, a 354 kilométert Rajkától egészen Felsõszölnökig. Minden õrsét, végrehajtó alegységét ismertem, szinte mindegyikhez fûzõdik valami történetem.
– Járt Nagykanizsán is?
– Nagyon sok ismerõsöm van a városban. Korábban együtt kutattam Dr. Bacsa Gábor bácsival, õ írta meg a jugoszláv-magyar trianoni határ kitûzésének történetét. Miután sokáig részt vettem, oktattam a határõrtiszt-képzésben, több egykori hallgatóm itt kapott tiszti beosztást Kanizsán.

B. E.