A Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatának hosszú idõ óta része a Magyar Jazz Ünnepe. Ilyenkor Budapesten és több vidéki városban rendeznek jazz rendezvényeket. Így történt ez Nagykanizsán is, ahol a szervezõk koncertekkel ajándékozták meg a jazz iránt érdeklõdõ és a mûfajt kedvelõ közönséget.

Március 22-én a több évtizede alakult Magyar Jazz Quartet a Medgyaszay-házban lépett színpadra. Az együttes bár szextett felállású volt, névválasztásában és zenei felfogásában mégis õrizte az egykori alapítók -Szakcsi-Lakatos Béla, Csepregi Gyula, Vasvári Pál, Jávori Vilmos- által képviselt fúziós-zenei irányzatot. Ez az irányvonal az elmúlt évek során kissé átalakult, megerõsödve benne a népzenei hagyományokból való táplálkozással a magyar és az egyre inkább artikulálódó gipsy-jazz elemeivel. Az együttes ritmusvilága, mint ahogyan ezt eddig is hallhattuk sodró, dinamikus, magas zenei tudást igénylõ maradt. A Népdalszínház címet viselõ koncertjükön az eredeti népdalok feldolgozása mellett versidézeteket is bejátszottak Latinovits Zoltán elõadásában. A népdalokat Ránki Borbálától, míg a hazai zenei életben egyre inkább divatossá váló zenei effekteket Vasvári Mártontól hallottuk, aki kalimbán is játszott. Az együttes ütõhangszerese Mogyoró Kornél volt, aki színes változatos játékával gazdagította Vasvári Pál impulzív elõadását. A vitathatatlanul nagy hangszeres tudású Csepregi Gyulánál viszont új vonás és a jazz koncerteken kevésbé jellemzõ showman-ség, ami elõbb-utóbb kontraproduktívvá válhat. Az idén hetvenéves Szakcsi-Lakatos Béla zongora produkcióját hallgatva arra gondoltam, hogy kalandozhat Szakcsi a musical és a kortárs komolyzene világában, de a végén csak kibújik a jazz a zsákból. A koncert koncepciójáról -ami persze az est folyamán egészen egyértelmû volt- az elõadás végén hallhattunk. Ennek lényege, hogy globalizálódó világunkban õrizzük meg nemzeti kulturális értékeinket, a szeretet és az összefogás kerüljön elõtérbe a gyûlölet és a széthúzás helyett. Ebben a hitvallásban szimbolikus s egyben aktuális Ady Endre kettõ versének (A föl-föl dobott kõ és az Akik mindig elkésnek) egy-egy idézete. Ennek szellemében,”kézfogásra” buzdítva a Tavaszi szél vizet áraszt eléneklésével/elénekeltetésével zárult a koncert.

Hosszú szünet után a Magyar Plakát Házban részben új mûsorral és új tagokkal frissülve adott koncertet a Kanizsa Big Band. Az est vendége ezúttal Bolla Gábor szaxofonos volt, aki a fiatal jazz-generáció egyik legígéretesebb tagjaként tûnt fel, s mára saját útját járva Németországban él. A Vámos Béla vezette zenekar egyik küldetése, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel és egyben bemutatkozási lehetõséget kínáljon nekik egy olyan zenei környezetben, ami késõbbi zenei mûködésüket megalapozhatja. Ennek kihagyhatatlan lépcsõfoka a nagyzenekari játékban való részvétel. Kicsit humorosan véve, konstatálhatjuk, hogy a kényszerû szünet jót tett a Big Bandnek, hiszen már a nyitó Buddy Rich kompozíció is profin szólalt meg. A nyitány jó hangulatát késõbb is sikerült fenntartani. A szólók elsõsorban Bolla Gáborra lettek építve, de Hír Mihály (zongora), Tatár Csaba (trombita) is meghatározó részei voltak az estnek. A Kanizsa Big Band-ben debütáló fiatalok elõtt is le a kalappal. A koncert helyszínén látható igényes plakátkiállításról is említést kell tenni, hiszen túl az esztétikai élményen, számtalan jó film emléke idézõdhet fel a látogatókban.
 

H.Gy.