Zénó, a nagykanizsai állatmenhely legrégebbi lakója szalad boldogan új, és egyben elsõ gazdájához – egy havas, német hegyvidéki tanyán. Hogy miként került Németországba? Kezdjük az elején.

Tavaly nyáron – köszönhetõen a menhelyen folyó áldozatos munkának, és elsõsorban a városi hetilap „sajtóvisszhangot” kiváltó, kezdeti érdeklõdésének – egy neves német állatvédõ csoport, a „Tierheimleben In Not” (http://www.tierheimleben-in-not.de/) szervezet figyelt fel városunk állatotthonára. 2012 augusztusában jártak itt elõször, akkor még csak érdeklõdtek, a helyszínen, „élesben” figyelték meg a nálunk folyó munkát. Meg voltak elégedve, hiszen elismerõen nyilatkoztak az akkortájt állatotthonunk gondozásában lévõ, mintegy 250 kutya és három tucat cica ellátásáról. E német állatvédõk már évek óta járnak Magyarországra, a kaposvári, a dombóvári, a mohácsi és a bonyhádi állatmenhelyekre. Ebbe a körbe vették be az elmúlt év õszén a kanizsait is.
 

A germán állatvédõk elõször mindig terepszemlét tartanak, majd a tapasztalatokat Németországban kiértékelik. Ha a vizsgált állatotthont érdemesnek találják a támogatásra, akkor felveszik a támogatottak listájára. A vizsgálat kritériumai a menhely mûködésének egészét felölelik tulajdonképpen, hiszen figyelik a helyi és az Uniós állatvédelmi jogszabályoknak való megfelelést, a pénzkezelési szabályok betartását (például: az átadott pénzadományról adnak-e nyugtát), ehhez kapcsolódva a gazdaságos mûködés feltételeinek megvalósítását, de fõként és elsõsorban az állatotthon lakóival való emberséges bánásmódot, a róluk való törõdést és gondoskodást, a tenni akarást, amely utóbbiak pedig nem függhetnek az anyagi lehetõségektõl. Városunk állatmenhelye megfelelt a szigorú feltételeiknek – ami komoly elismerés nemcsak az állatotthonnak, de az azt üzemeltetõ „Élettér” Állat- és Természetvédõ Egyesületnek is –, és ezzel kezdetét vette egy immár fél éve folyamatosan szélesedõ együttmûködés. Ezalatt érteni kell a menhelyünk számára való németországi adománygyûjtést, ugyanis minden alkalommal jó minõségû tápokkal, konzervekkel és egyéb hasznos holmikkal felszerelkezve érkeznek hozzánk. Aztán anyagi támogatást is kapunk tõlük, amelyet mindig valamilyen konkrét célra adnak. Ennek eredményeként remélhetõleg még a tavasszal be tudunk majd számolni a láncos kutyaházak megszüntetésérõl állatotthonunkban. Célunk az, hogy minden kutya kennelben várhassa új gazdáját, és ne keljen megláncolva élnie. Ehhez, a láncos ólakat kiváltó kennelek megépítéséhez ígértek most komoly támogatást német barátaink.
 

A legfontosabb segítség a német állatvédõk részérõl azonban az örökbefogadó program beindítása volt. Ennek során a nagykanizsai menhely árváit – a cicákat is – próbálják meg német örökbefogadókhoz kiközvetíteni. Az itt lefényképezett kutyákat a honlapjuk segítségével kiajánlják a német állatbarátoknak, és az így kiválasztottakat a szükséges papírok és engedélyek beszerzése után kiviszik, melynek teljes költségét az új gazdik állják. Az örökbefogadókat nagy körültekintéssel választják ki. Az új gazdijelölteknél elõzetes információk beszerzése után családlátogatást tartanak, és ha úgy ítélik meg, hogy megfelelõ helye lesz ott az árva kutyának, macskának, csak akkor engedik örökbe fogadni õket. Utána pedig ellenõrzik, hogy sikerült-e a beilleszkedés, milyen az élete a továbbiakban a messzirõl érkezettnek. Rendszeresen küldenek képeket és videókat a kiutaztatott kutyákról, sokszor az örökbe fogadó gazdik levelét is mellékelve. Ezekben a levelekben – többek között – már leírták nekünk például az újdonsült gazdik, hogy mennyire örülnek a befogadott kutyusnak, mennyire szeretik egymást, milyen jól kijön a jövevény a régi kutyával, az új családdal. És õk köszönik meg a lehetõséget, hogy magukhoz vehették a kis árvát.
 

Nagyon sokszor öreg, beteg, vak, vagy éppen sérült, fogyatékos kutyákat visznek ki, mert ugyanis nekik, itt nálunk nem sok esélyük van az új családhoz kerülésre, de ott, Németországban befogadják õket, és segítenek rajtuk. Sõt, általánosságban elmondható, hogy elsõsorban az esélytelenebb állatokat keresik, rajtuk próbálnak meg segíteni. Hiába, ott másként állnak a sérült, elesett állatokhoz. Hogy miért? Véleményem szerint azért, mert alapvetõ felfogásbeli különbségek vannak a nyugat-európai, és a kelet-európai emberek között. Gondoljunk csak bele, például Hollandiában – megközelítõleg – összesen annyi kutya vár örökbefogadóra, mint nálunk Nagykanizsán. Németországban és Ausztriában a kóbor kutya ismeretlen fogalom, ilyeneket látni nem lehet. És ha be is kerül néha egy-egy a menhelyre, az biztos, hogy hamar gazdára talál. Ezért is van igény, tenni akarás és ehhez szükséges emberi és anyagi kapacitás arra, hogy például a német emberek magyar kóbor kutyákon segítsenek. Jó lenne, ha egyszer mi is eljuthatnánk idáig…
 

És a végén következzen Zénó története. A nagykanizsai állatotthon legrégebbi, németjuhász-keverék lakója fiatalon, az ezredforduló környékén került be az akkor még a kaposvári úton mûködõ menhelyre. Teltek-múltak az évek, de Zénónak nem volt szerencséje. Nem kellett senkinek, de annál nagyobb volt a ragaszkodása a gondozókhoz. Megszokta az állatmenhelyi életet, ez volt a természetes számára. Szépen lassan felnõtt, majd 2006-ban nagy izgalommal költözött át a vasútállomás alatt található új otthonába. Ahogy öregedett, és senkinek nem kellett, az állatgondozók igyekeztek mindent, minél többet megadni neki. Szerencsére az állatbarát gyerekek sokat sétáltatták, állandó résztvevõje volt a nyári táboroknak is. Mindig jutott neki néhány finom falat, és hetente legalább egy napot valamelyik futtatóban is szaladgálhatott. A menhely hátsó részében, láncon élte amúgy az életét. Aztán úgy két-három éve, ahogy elmúlt tíz éves, lassan, de észrevehetõen kezdett romlani az egészsége. De kitartott, mert talán remélte, hogy egyszer neki is lesz gazdija. És teljesült a vágya, ami talán a mi vágyunk sokkal jobban volt – egy német család kiválasztotta magának. Sietve intéztük el az állatútlevelet, és a szükséges oltásokat, majd érte jött Petra, Kristine és Sabine, utóbbi a csoport vezetõje. Nemcsak Zénót, hanem Leventét is magukkal vitték, akinek szerencséje volt, hiszen valamikor a télen került be hozzánk. Zénótól tényleg könnyeivel küszködve köszönt el a csapat. Nagyon izgatott volt, érezte, hogy most valami nagy dolog történik vele. Néhány órás utazás után szerencsésen megérkezett Németországba, ahol reméljük, része lehet még egy-két évnyi boldogságban. A befogadó család már másnap küldött egy fényképet róla, amelyet elnézve nyugodtan kijelenthetjük: jó helyre került, egy igazi GAZDÁHOZ…

Dr. Papp Attila
a nagykanizsai állatotthon sajtóreferense, az „Élettér” egyesület elnökségi tagja