Március 14-én a Nagykanizsai Mûszaki Szakképzõ Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézményének egy kis csapata útnak indult, hogy részt vegyen Dunaszerdahelyen a március 15-i ünnepségen, melyrõl Farkas Tünde számolt be lapunknak.

Elsõ állomásunk Pozsony volt, ahol a hideg, szeles idõ sem riasztott vissza bennünket a magyar történelmi emlékhelyek megtekintésétõl. Jártunk a felújított várban, a Szent Mihály templomban, ahol a magyar királyokat koronázták meg. Végigjártuk a koronázási menet útvonalát, követve az utca kövébe elrejtett kis koronákat. Azon épületek elõtt, ahol az országgyûlés két háza az üléseit tartotta elképzeltük hogyan ajánlotta fel Széchenyi István egy éves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, felelevenítettük a reformkori országgyûlések hangulatát, legfõbb eseményeit. Megcsodáltuk a városháza különbözõ korszakokat megjelenítõ épületét, lefényképeztük magunkat Pozsony egyik színfoltját jelentõ köztéri szobrokkal.
Este érkeztünk Dunaszerdahelyre, az Építõipari Szakközépiskola kollégiumába, ahol finom vacsorával vártak bennünket. A szülõk aggódó telefonjaiból értesültünk a magyarországi katasztrófa-helyzetrõl.
Másnap reggeli után végigjártuk az iskolát, különös tekintettel a mûhelyekre, ahol az asztalosok, a vízvezeték-szerelõk és a virágkötõk munkáival ismerkedhettünk meg. Rövid tájékoztatást kaptunk a szlovákiai oktatási rendszerrõl, az érettségi követelményekrõl, a beiskolázási gondokról.
Ebéd után tettünk egy sétát a városban, ahol a Makovecz Imre által tervezett belvárosban gyönyörködtünk.
Hogy idõben tudjunk haza indulni a mostoha idõjárási viszonyok miatt 13 órakor megkoszorúztuk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékmûvét a fogadó iskola egy és csongrádi iskola képviselõivel együtt. Koszorúzás elõtt megemlékeztünk a forradalom fõbb eseményeirõl, arról mit is jelent a határokon túli magyarok számára az ünnep.
A szélsõséges idõjárás miatt nem maradt el a március 15-i ünnepség, de módosult olyan formában, hogy ezúttal az ünnepi köszöntõ és az ünnepi beszéd is, valamint a kultúrmûsort a Városi Mûvelõdési Központban rendezték meg.

A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármestere köszöntõjében úgy fogalmazott, hogy 165 év távlatából minden olyan egyszerûnek és nyilvánvalónak tûnik most, viszont a forradalom idején ez nem volt így, hiszen a felkelõk sem tudták elõre, hogy a hatalom milyen eszközöket fog ellenük bevetni, a forradalmárokat bebörtönözi-e, vagy esetleg kivégzi. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az ünnepségen azokra emlékezünk, akik példát mutattak hazafiságból, bátorságból, hazaszeretetbõl.
A Most-Híd pártvezére Bugár Béla szintén szólni kívánt a jelenlevõkhöz, viszont mielõtt elkezdhette volna beszédét, a terembõl többen is tüntetõleg kivonultak és csak azután jöttek vissza a terembe, miután befejezte szónoklatát a Most-Híd politikusa.

Az ünnepi szónok Simon Attila történész volt, aki beszédében felvidéki magyarság problémáiról és jogairól is szólt.
A kultúrmûsor tette színesebbé az ünnepséget, amelyen fellépett a Fókusz Diákszínpad és a Vox Camerata kamaraegyüttes Németh Borbála vezetésével.
Hazafelé a buszon – miközben aggódtunk az út-és az idõjárási viszonyok miatt – arról beszéltünk, milyen lehet magyarnak lenni a határokon túl, mit tehetnek magyarságuk megõrzéséért, és mi mit tehetünk értük. Nem volt jó látni a politikai széthúzást, mert most az összefogás, az együttes cselekvés elõbbre vihetné a magyarok ügyét országhatárokon innen és túl is.

Kanizsa