Hatvankilencedik születésnapja elõtt egy nappal, 24-én délben, a helyi kórházban húnyt el Pék Pál, költõ, kritikus, tanár, Nagykanizsa Pro Urbe díjasa.

Pék Pál költõ Nagykanizsán született, szülei tisztviselõk voltak. Az általános iskolát és a középiskola elsõ három osztályát Nagykanizsán végzi. Az 1956-os forradalmi diákszövetségi tisztsége miatt magánúton érettségizik (1958). Pécsett szerez magyar- történelem szakos tanári diplomát (1965), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen másoddiplomázik (1984). Kezdetben a DKG szerszámkészítõ lakatosa (1960) majd képesítés nélküli nevelõ Zalakomárban és Murakeresztúron. 1967-tõl általános iskolák, 1982-tõl a Dr. Mezõ Ferenc Gimnázium tanára. Alapító szerkesztõje a Kanizsa hetilapnak, 1995-2000 között a Pannon Tükör címû kulturális folyóirat fõszerkesztõje, 2004-tõl a versrovat vezetõje, ill. 200-tõl a Magyar Napló címû irodalmi folyóirat regionális vezetõje. 1959-tõl verseket, novellákat, kritikákat ír. Verseit lengyel, szlovén, angol német és olasz nyelvre fordították. Elsõ publikációi a Zalai Hírlapban, a Kortársban és Jelenkorban jelennek meg (1963). Írásait több antológia is közli. Önálló verseskötetei: Rapszódia a reményrõl (1976), Nyár füstje (1984), Holtág (1990), Az idõ metszetei (1994), Havak tánca (1997), A Bárány kiûzése (1999), Wlad (Erdõ) ( német nyelven, 1999), Arccal a Semminek (2001), Szodoma (2004). A Magyar írószövetség tagja, az SZDSZ alapító tagja. Kiváló Úttörõvezetõ (1976), kiváló Munkáért (1986), Zala Megye Alkotói Díja (19997), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (1999).