Mózes Pál nyugalmazott tanácselnök, a napokban megjelent könyvét mutatta be a sajtó képviselõinek a kötet szerkesztõje, Horváth Ilona a Honvéd Kaszinóban tartott sajtótájékoztatón. Gondolatait maga a szerzõ is megosztotta a jelenlévõkkel.

A nagyközönség május 23-án, csütörtökön, 17 órakor ismerkedhet meg a 300 példányban megjelent könyvvel a Kaszinó tükörtermében. A kötetet – melyet Dr. Horváth György lektorált, ajánló sorait Petike Antal írta –, Tüttõ István, Nagykanizsa volt polgármestere mutatja be. Közremûködnek a Dr. Mezõ Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképzõ Iskola diákjai.

Horváth Ilona bevezetõjében elmondta: Mózes Pál 27 éven keresztül állt Nagykanizsa élén. Ennyi idõn keresztül egy vezetõ sem irányította városunkat. A könyv bemutatja a szerzõ életét, gyermekkorától egészen a nyugdíjazásáig; pályaválasztását, szakmai tevékenységét, majd a tanács élén végzett munkáját. Olyan információkat is közöl, amelyek eddig teljesen ismeretlenek voltak a nagyközönség számára. A kötetben Mózes Pál átfogó képet ad egy korszakról, arról az idõszakról, amelyben õ élt és dolgozott. Ez a 27 év megalapozta városunk további fejlõdését.
A sajtótájékoztatón Mózes Pál a könyv megjelenésének körülményeirõl, indítékairól, tartalmáról többek között elmondta, szeretné, ha írása Kanizsa és a megye minél több polgárához eljutna, mert a város és a megye viszonya mindig a figyelem középpontjában állt, egy kritikus pontot jelentett, és e körül zajlott az események nagy többsége is.
A szerzõ nem készült sem emlékei megírására, sem vallomás tételre, hiszen õ csak egyike volt azoknak a városi vezetõknek – sorrendben a tizenhatodik –, akik az 1868-as kiegyezés óta a város élén dolgoztak. Ráadásul egy olyan korszakban, amely új és más volt a korábbiakhoz képest. Ez az államszocializmus idõszaka volt. Ismerte a várost, részt vett a fejlesztésében, az események zajlásának fõszereplõje volt hosszú éveken át, és õ élte át talán a legtöbb kudarcot is ebben a városban.
Hogy mégis miért vállalkozott az írásra, annak egyik oka az volt, hogy nyugdíjazását követõen, a várost járva sok ismerõse biztatta emlékei, tapasztalatai megírására. Többen úgy fogalmaztak, hogy ne vesszenek kárba a tanácsi szolgálatban eltöltött 27 évi regnálásának tapasztalatai, erõfeszítései, amelyeket ráadásul együtt élt meg a város
„Egy korszakról, annak politikai, társadalmi, szakmai kapcsolatainak természetrajzáról szólnak az emlékeim, a vallomások. Ez 40 évig tartott, történelmi mércével mérve nem volt hosszú idõszak, s tulajdonképpen a második világháború egyik következménye lett. Ez volt a szocializmus korszaka, amely mást hozott, hiszen a nagytöbbség részére – ugyanakkor a kisebbség rovására – megteremtette az általános felemelkedés lehetõségét. Megnyitotta az érvényesüléshez és kibontakozáshoz vezetõ utat, s kialakította a jobb megélhetés, a továbbtanulás, valamint az értékteremtés feltételeit is. Az új rendszer azonban – mint a második világháború terméke – korlátozta a szabad gondolkodást és vélekedést, szabályozta a gazdaság és piac mozgásterét, a szükségesnél jobban irányította életünk alakulásának feltételeit, továbbá megszabta a demokrácia mûködésének határait.” – Olvashatjuk a könyv utószavában. – Mindig és mindenhol, minden munkakörben és beosztásban, bárhova is vezetett az utam a saját elhatározásom révén, vagy sodort az élet akár nem mindig csak a tõlem függõ helyzetek következtében, arra törekedtem, hogy a közjó érdekében tevékenykedhessek. Néha a körülmények elgondolkodtattak, az azonnali elvárások pedig ijesztõnek tûntek. A sok ismeretlen, a felelõsségnek a haladéktalanul rám nehezedõ súlya a már jelzett sorsfordulóimon arra késztettek, hogy kellõ körültekintéssel feltérképezzek minden olyan körülményt, amely akadályozója vagy elõsegítõje lehet az eredményes helytállásomnak.”
Az eseményeknek hosszú idõn át a szereplõje, közülük sokaknak a fõszereplõje voltam. Ezek természetüknél fogva mély nyomokat hagytak bennem, formálták a várost, meghatározták annak fejlõdését, továbbá sokoldalú hatással voltak a lakosság élet- és munkakörülményeinek alakulására. A történések pozitív kimenetelû menedzselése körültekintõ és felelõs hozzáállást kívánt tõlem és munkatársaimtól. Ezt csak azokkal a személyekkel lehetett vállalni, akikben megbíztam.”
„Egy városi vezetõ – mindenkori –, ha tartása és önbecsülése van, addig marad saját akaratából a posztján, ameddig a sokoldalú és bonyolult viszonyrendszerben a település érdekeit nagy százalékban érvényesíteni képes. Én a 27 évi tanácsi mûködésem ideje alatt, 1985-86-ban kerültem olyan dilemma elé, hogy fontolgatnom kellett, lemondjak-e vagy nem. Ekkortájt Kanizsán és körülöttem is megromlott a morál, amely számomra nem volt vállalható. 1985-ben a városközpont rekonstrukciójának az elsõ eredményei beértek, s a további lépések folytatásának a realitása is körvonalazódott. A párt és a vele szövetségre lépett szûk populista csoport azonban a politikai demagógia zászlajára tûzte: inkább több lakást a jogos igénylõknek, jobb szociális ellátást a rászorulóknak a belváros korszerûsítése ellenében. A politika cserbenhagyott, ezért kezdeményeztem a távozásomat, éppen volt is jó ajánlatom, de lebeszéltek róla, mert szerintük a körülmények megítélését eltúlzom. Változásokat kértem, megígérték, de nem teljesítették.”
A családom jelentette az egyetlen támaszt, amikor bántottak, amikor barátaim, munkatársaim egy része hátat fordított nekem a sok hazugság hallatán. Sérelmeimet segítette feledtetni a közvéleménynek a helyi sajtóban közölt megnyilvánulásaimra történõ reagálása. Regnálásom 27 éve alatt nem kaptam annyi elismerõ, jó szót, mint ezt követõen, valamint megannyi biztatást emlékeim megírására.
Mindezekrõl, és még sok mindenrõl volt szó a sajtótájékoztatón, melyekrõl olvashatunk Mózes Pál könyvében.

B. E.