Eltölteni egy évet külföldön? – Jól hangzik. Eltölteni egy évet külföldön, 20 különbözõ országból származó 300 másik emberrel, 15 000 kilométerre otthonról, egyedül? – Az már kihívás!

Azon szerencsés diákok egyike vagyok, akik eltölthettek egy kis idõt külföldön és betekintést nyerhettek egy másik világ kultúrájába és mindennapjaiba. Egy egész tanévet töltöttem el a Wooside Priory School-ban, San Francisco Bay Areaban, Kaliforniában. Az iskolát magyar bencés szerzetesek alapították az 50-es években, ami a mai napra kinõtte magát és a környék, valamint az egész Egyesült Államok egyik legelismertebb magán középiskolájává vált.

Amellett, hogy teljes értékû, amerikai középiskolaként szolgál mindenki számára, az iskolába 20 különbözõ nemzetbõl érkeztek diákok ebben az évben. A diákok nagy része ugyan amerikai, a sok külföldrõl érkezõ diák még különlegesebbé teszi az iskolát. A külföldi diákok rendszerint az iskola területén lévõ kollégiumban laknak, ahol az én szállásom is volt az egész év során. Egy ilyen környezetben a beilleszkedés nagyon gyorsan és könnyen ment a számomra. Magában már a Kaliforniában élõ emberek nagyon segítõkészek és befogadóak voltak, a kollégiumban kialakult barátságos, pozitív társaság még sokkal egyszerûbbé tett mindent számomra. Sohasem hagyott senki sem egyedül, annak ellenére, hogy az angol nyelvet csak nagyon félénken és hibásan beszéltem. Mindig jött valaki és beszélgetett velem, vagy segített éppen, amiben kellett.
Az iskolába „teljes értékû” diákként jártam, minden követelményt teljesítettem, minden rendezvényen részt vettem, ugyan úgy számon kértek és osztályoztak, mint mindenki mást az iskolában. Szabad idõmben az iskola ”sportkövetelményeit” teljesítettem. Az elsõ három-négy hónapban vízilabdáztam, mivel a „magyar vér kötelez”, még akkor is, ha soha sem játszottam elõtte és nem is voltam különösen jó játékos. A hét minden napján 3-tól 6-ig tartó edzések miatt izomlázban égõ testemmel kellett megküzdenem a nyelvi akadályokkal esténként, éjjelenként, amiket a tanárok gördítettek elém azzal, hogy olvassak el könyveket és írjak nekik sok oldalas esszéket olyan témákban, amik még anyanyelvemen is gondot okoztak volna. A következõ 3 hónapban elkezdtem focizni, mivel a vízilabda szezonnak vége lett. Az edzések itt már nem voltak annyira nehezek, mint az elõzõ szezonban, és nem is voltak annyira hosszúak, valamint a nyelvi akadályok is kezdtek teljesen eltûnni. A következõ félévben már mertem változtatni az órarendemben és felvenni nehezebb órákat is. A második féléves órarendem már nehezebb volt, mint a legtöbb ottani diáknak.
A tanulás mellett az év során számos helyet bejártam Kaliforniában, de még csak azt sem mondhatom, hogy láttam az állam 5%-át. Az iskola, illetve ismerõseim sok helyre elvittek, a Nyugati-part legszegényebb helyeitõl kezdve a világ leggazdagabb negyedeiig. Vacsoráztam a Google központjában, üvöltöttem a világ egyik legnagyobb fix, szabadtéri lelátóján rock-koncerten, eltöltöttem két napot és egy éjszakát San Francisco legszegényebb és legveszélyesebb negyedében, kirándultam a világ egyik leglenyûgözõbb nemzeti parkjában, jótékonykodtam egy hatalmas „ételbankban”, huszárnak öltözve tartottam a magyar zászlót az elmúlt 10 év egyik legnagyobb amerikai magyar eseményén és még sok annyi kisebb, nagyobb élményben volt részem, amire sohasem gondoltam volna azelõtt.
Úgy érzem, soha sem fogom megbánni, hogy kimentem erre az egy évre. Nagyon sok mindent láttam és tapasztaltam. Sok barátra tettem szert, és már bátran beszélek angolul is. Igaz, az év nagyon hosszú volt úgy, hogy egyszer sem jöttem haza, de hihetetlen gyorsan elment. Ha valaki megkérdezné, hogy bevállalnám-e még egyszer, vagy lenne lehetõségem kimenni még egyszer, akkor arra egy boldog igennel válaszolnék.
Fullér Soma - BLG