A Palini Általános Iskola diákjainak országos szinten is jelentõs versenyeredményeivel rendszeresen találkozhatnak olvasóink hetilapunkban. Hol egy atlétikai, hol pedig egy foci siker, szinte még felsorolni is nehéz, miben jeleskednek idõrõl idõre a palini iskolások. Az érdemes sportoló ifjakban egy dolog azonban közös. Olyan testnevelõ pedagógus tanítja õket a mozgás szeretetére, aki mindehhez nem barbár módszereket hív segítségül. Góber Csabáné 37 éve tanít az intézményben, mint mondja, számára a munka nem kötelesség, hanem édes elfoglaltság, igazi hivatás. Az elmúlt évtizedek alatt több száz tehetséges sportoló fordult meg s nevelõdött ki kezei alatt, viszont a gyerekek által csak Györgyi néninek hívott tanárnõ legnagyobb örömének azt tartja, ha olyan egykori tanítványokkal találkozik, akiknek felnõttkorukban is mindennapjaik szerves részét képezi a sport, illetve, ha valaki a hátrányos testi adottságai ellenére mozogni akar.

Habár a pedagógus saját és tanítványai által elért sportsikereitõl visszhangzik a sajtó, Góber Csabáné ritkán áll a nagynyilvánosság elé, hogy önmagáról beszéljen. Nem pusztán szerénysége miatt, hanem mert – állítása szerint – õ csak azt teszi, amire hivatott, s amit szeret. Tudásából és egészséges életmódjából a jövõ generáció is nagy étvággyal táplálkozik, ám saját bevallása szerint a legfontosabb mégis az, minél több emberrel szerettesse meg a sportolást. Vérbeli testnevelõ és biológia szakos tanárként arra is figyel, hogy a kötelezõ 45 perces órákon túl is egyengesse a gyermekek életét.
– A sportolók elõrelátó, céltudatos emberek, ugyanakkor még ön sem gondolta volna anno, hogy tanári pályára lép.
– Még a mai napig is azt a lányt látom, aki csak rótta a köröket az egykori Olajbányász pálya salakján. Egyszerûen azért, mert (akkortájt is) szerettem futni, valamint, mert az atlétika megszállottja voltam. Aztán a sportolóvérem meg a küzdõszellemem még többet hajtott ki belõlem. Elvitt – szerencsés véletleneknek köszönhetõen – egészen Pécsig, a tanárképzõ fõiskoláig. Az ott eltöltött idõ megszilárdította bennem mindazt, ami sokáig csak lappangott a gondolataimban. Ez pedig nem más volt, mint hogy tudásom legjavának átadásán kívül mindenkivel megszerettessem a sportolást.
– Viszont mindezt már nem Baranya megyében tette, hanem Zalában.
– A szívem – habár gyermekkoromban sokáig Székesfehérváron éltünk – mindig Nagykanizsára húzott vissza. A fõiskolás évek után egy évig ugyan Nagyrécsén a diákotthonban dolgoztam, 1977-tõl viszont a Palini Általános Iskolában. Itt leltem igazán otthonra, a családias légkör, az intézményben folyó magas szintû oktatás s nem utolsó sorban diákjaim szeretete fonta körbe mindennapjaimat. A szerelem is Zala megyében talált rám, férjemmel – minõ véletlen – sportolás közben ismerkedtem meg az atlétikapályán. Két lányunk született, Judit és Eszter, akik a kosárlabdázás mellett tették le voksukat, s értek el jelentõsebb sikereket.
– Igazi, jó pedagógushoz hasonlóan „saját” gyermekeinek tartja tanítványait, tehát a családja folyamatosan „bõvült”…
– Ezt sok tanártársam elmondhatja magáról. Hiszen kis kortól egészen a kamaszévekig végigkísérjük a gyerekek életét. Kivel azért töltünk több idõt, mert éppen ez szükséges ahhoz, hogy fejlõdjön, egyrõl a kettõre lépjen, mással pedig azért, hogy azt a pluszt, ami már eleve benne van, tökélyre fejlesszük. A sportolók esetében ez külön igaz. A palini iskolában minden adott, hogy élsportoló és mozgást szeretõ jövõ generációt neveljünk. Természetesen van szívügyem, a már említett foci, atlétika – viszont fontosnak tartom kiemelni azt, hogy mindenben kapok még plusz szakmai segítséget is. Az intézményt vezetõ Magyar Ferenc nemcsak engem (és kollégáimat), hanem az iskola minden tanulóját segíti. Biztosítja mindazt, amik szükségesek a kiváló versenyeredményekhez, és nem utolsó sorban a tanításhoz, tanuláshoz. Pedagógustársaim is mindenben támogatnak, ahogy diákjaim szülei is. Az meg már csak non plus ultra, hogy a terepatlétikához remek helyszínt nyújt – fekvésébõl fogva is – az iskola.
– Így már érthetõ, hogyan születhetnek jelentõs sporteredmények…
– Nehéz is lenne pár gondolatban összesûríteni, mikre, vagy kikre vagyok a legbüszkébb. Talán a közelmúlt legkiemelkedõbb érdemeirõl számolnék be. Az országos atlétikai versenyen tanítványom, Krasznai Anna az elõzõ tanévben országos bajnok lett, Bagladi Marcell 100 méteres távon szintén elõkelõ helyezést tudhat magáénak idén. A Kis Iskolák Sportversenye Diákolimpiájának országos döntõjében intézményünk svéd váltó csapata elsõ helyezett lett, Kazsoki Balázs, Kozári Gábor, Sipos Péter és Bagladi Marcell e versenyen is remekelt. Amit pedig nem fémjelez érem, vagy nyilvános elismerés, az nem más, mint hogy diákjaim maguktól, önszántukból sportolnak. Csakúgy, mint az osztályomba járó kamasz fiúk – mindegyikük focizik. Nem eredményért, nem díjért, hanem mert szeretnek mozogni. S mert tudják, hogy ez jót tesz nekik.
– Egy pedagógus munkája azonban nemcsak a tanítási órák idejére korlátozódik.
– Ezért is szervezünk már több éve minden esztendõben egészség-és sportnapokat, ahol az iskola apraja-nagyja jól érzi magát. Ezekre a rendezvényekre még sztársportolókat, olimpikonokat is hívunk, olyanokat, akiket példaként állíthatunk a gyermekek elé. Mondhatnám még azokat a három napos kerékpártúrákat, amikre a tanév végén megyünk a diákokkal. Már megkerültük a Balatont is, 35-en, a Fertõ tavat és vidékét szintén nagy létszámú gyereksereggel tekertük le (egy nap alatt 110 km-t teljesítettünk). Az idei évzáró után iskolánktól indulva, közel 200 km-t kerekezve jártuk be a Balaton felvidéket. A téli hónapok sem telhetnek el az évszakra jellemzõ szezonális sport nélkül: a hidegebb idõszakban iskolánk udvarán szánkózunk vagy korcsolyázni megyek a tanítványaimmal Zalaegerszegre. Jövõre pedig kicsit távolabbi útra indulunk. A közelmúltban a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásában egy sikeres – 900 ezer Forint összértékû – pályázatot nyertünk meg. A „Határtalan kapcsolatok” címet viselõ projekt jóvoltából Erdélybe utazunk a jövõ tanévben, ezt az utazást nagyban fedezi az elnyert összeg.
– Adódik a kérdés, bár lehet, hogy némileg közhely. Ennyi munka mellett mikor jut ideje pihenésre, egyáltalán hogy tud egy sportoló kikapcsolódni?
– Csakis aktívan. Én akkor relaxálok, ha sportolok és mozgok. A futás számomra maga a felüdülés, persze, sosem célok nélkül. Dr. Lubics Szilvia hatására vágtam bele a félmaratoni távokba is, kolléganõimmel, Ilyés Andreával és Horváth Eszterrel közösen, s elég szép eredményekkel (egy nyolcfõs nõi csapattal) teljesítettük az Ultrabalaton futóversenyt. A túrázás megszállottja is vagyok, bár egyszerûbb lenne, ha azt mondanám: nincs olyan sport, amit ne szeretnék. Hamarosan, július közepén, Eszter lányom életet ad elsõ gyermekének. Tehát biztos: ahogy eddig, úgy ezután sem fogok unatkozni.
– Hiába a nyári, jól megérdemelt pihenés, gondolatban már a következõ tanéven elmélkedik.
– A tanítás nem lehet olyan, mint a biciklizés, ha egyszer megtanuljuk a módját, utána ugyanúgy kell csinálni. Hiszen a gyerekek sosem egyformák, folyamatosan változnak. Nekem pedig az a feladatom, hogy minél jobban megismerjem, támogassam õket, egyengessem az útjukat. Megszerettessem velük a sportot, a mozgást, ezáltal olyan lehetõségeket adjak a kezükbe, ami – remélhetõleg – egy életre szól. „A sport a test útján nyitja meg a lelket”– én ebben hiszek, ezért teszek, és emiatt dolgozom…
Szabó Zsófia