Egy egész négylábú családot, 8 kutyakölyköt és az anyjukat megmentõ Katona Katalinnál jártunk a minap. Miközben becipeltük a zalakomári kertes ház udvarára a nagykanizsai állatotthon néhány zsák kutyatápból álló adományát, a picik önfeledten játszottak a tágas kertben, Katalin pedig beavatott minket a részletekbe: bizony egy nem mindennapi történet bontakozott ki elõttünk. A „kaland” szenvedõ alanya és fõhõse azóta már örök barátságot kötött, de mondja el a történetet inkább maga Katalin.

- A mezõõr talált az erdõben egy nagyon rossz állapotban lévõ kutyacsaládot. Az anya a végsõkig le volt gyengülve, teje már egyáltalán nem volt, az emlõi begyulladtak, koszosak, büdösek, ápolatlanok, egyszóval elhagyatottak voltak. Sajnos egy kölyök számára már késõn érkezett a segítség, õ halva feküdt az anyja mellett, de a 8 kölyökben még volt élet. Kettõnek már nyitva volt a szeme, a többi még olyan pici volt, hogy nem is látott, 1-2 hetesnél nem lehettek idõsebbek. Fajtáját tekintve valamilyen tacskókeverék lehet a család, akiket a mezõõrünk kérésére, szó szerint letaglózó állapotukat is látva, befogadtam. Elõször csak egy átmeneti, két hetes idõszakról volt szó, de szerencsére német állampolgárságú férjem – látva az anya állapotát – úgy döntött, hogy õt nem adjuk, találja meg a helyét végleg nálunk. Nem tiltakozott a dolog ellen a már nálunk élõ 3 kutyánk sem, az anya bûbájos viselkedésével és ragaszkodásával pillanatok alatt levette õket is a lábukról, így eldõlt: mostantól már négy kutyánk lesz…
- Õk is befogadott kutyusok?
- A három közül kettõ igen. Az egyik télen, a legnagyobb hidegben vert tanyát a házunkkal szemben lévõ tujafa alá. Napokig etettük, õ pedig nem tágított, szinte egész nap a kertkaput leste. Megsajnáltuk és befogadtuk másodiknak. A másik árvánkat pedig Zalakomár határában találtuk, egy bokor alatt feküdt, és egy nyakába vágó vastag láncot húzott maga után a szerencsétlen. Megálltunk és rögtön hazavittük.
- Gondolom nem kis küzdelmet folytatott a kölykök és az anya állapotának feljavításáért.
- Így igaz, tele voltak kullanccsal, tetûvel és bolhával, illetve fõként az anya volt nagyon rossz erõnléti állapotban, hiszen a végletekig próbálta etetni, táplálni kis családját. Hogy az anyuka pihenni és hízni tudjon, így a kölykök megtisztítása után átvettem a szerepét, és tejjel, valamint tápszerrel és pépesre darált parizerrel kezdtem etetni a piciket, teljes értékû pótmamájukká válva. Mire eltelt az elõször vállalt két hét – május 22-én érkeztek hozzánk a kis jövevények –, már biztos lehettünk benne: a család minden tagja túléli a kálváriát.
- A meglepõ történet ekkor még hihetetlenebb fordulatot vett: néhány hét leforgása alatt Németország nyugati felében élõ gazdákra találtak a picik. De hogy kerülnek õk egy zalakomári erdõbõl Frankfurt közelébe, a Rajnai-palahegység lábához?
- A Rajna közelében fekvõ Wiesbadenben él egy nagyon kedves ismerõsöm. A barátnõmmel rendszeresen tartjuk egymással a kapcsolatot a világhálón, így hamar értesült a hozzám költöztetett kis jövevényekrõl. Hamar megfogalmazódott bennünk a gondolat: próbáljunk német gazdikat találni a kölyköknek. A picik ekkor már mind kinyitották a szemüket és aranyosan „tötyögtek” az udvaron, birkóztak, játszottak egymással, úgyhogy mindegyikrõl készítettem fotót és filmfelvételt is, majd barátnõm segítségével elkezdtük Németország legnagyobb internetes portálján hirdetni õket. Szinte naponta voltak érdeklõdõk, és mintegy két hét leforgása alatt az összes gazdára talált. Eközben a piciket állatorvoshoz vittük a párommal, megkapták az elsõ oltásaikat, chipet, útlevelet, így hát készen álltak már az indulásra.
- Mekkora összegbe került az újdonsült német gazdiknak egy-egy kiskutya örökbefogadása?
- Nem kis összegbe, az utazás költségeit is beleértve közel százezer forintos tételt jelentett az örökbefogadás egy-egy gazdi számára.
- Mi a véleménye, mi az oka annak, hogy Magyarországon egy erdõszélre kidobva majd’ éhen halt egy egész kutyacsalád, míg Németországban ily nagy összeget is képesek emberek áldozni azért, hogy végül is egy árva eb gazdijai lehessenek?
- Elsõsorban az emberek felfogásában keresendõek az okok, Németországban teljesen más az emberek mentalitása. Valahogy más ott az élet, és más az emberek gondolkozásmódja is. Ott van idõ és kedv megállni, és gyönyörködni a tájban, megszagolni egy illatos rózsát vagy éppen megmenteni egy kutyakölyköt. A germán területeken szinte ismeretlen fogalom az árva kutya, a társadalom nem hagyja ezt, és elítéli azokat, akik rosszul bánnak az állatokkal. Ha valakinek van például egy kertes háza, akkor az általában tart egy kutyát is, amelynek tisztességesen a gondját is viseli. Itt, Magyarországon bizony még le vagyunk maradva e téren, sajnos van hova fejlõdni. Bár az utóbbi idõkben vannak bizonyos jelek, és okos kezdeményezések a változáshoz, de véleményem szerint éveknek kell még eltelnie, mire hazánkban is rendezõdik a kutyák, macskák, háziállatok helyzete.
- Tehát akkor véleménye szerint is fontos az emberek tudatának formálása, akár hatósági eszközökkel is?
- Feltétlenül, hiszen így érhetjük el azt a célt, hogy csak az tartson kutyát, aki gondját is viseli. Figyel rá, gondozza, ápolja, családtagként bánik vele, és úgy is viszonyul hozzá. Ha kell, ivartalanítja, de ha megtörtént a „baj”, akkor sem dobja ki, nem hagyja magára. Így talán nemsokára megérhetjük azt is, hogy nem végzi egy ártatlan kutyacsalád hajszál híján az életét egy erdõ szélén, elhagyatva.

Dr. Papp Attila