Nagykanizsa, keleti-városrész, kánikula. Egy zsemleszínû, lesoványodott, koszos, feltehetõleg „staffordshire terrier” fajtájú kan kutya bóklászik a környéken – kapja az értesítést az állatotthon elnöke. Varga Károlyné autóba pattan, és indul. A Tesco mellett sikerül is utolérnie a láthatóan elcsigázott állatot. Állatbarátok ekkor már vizet hoztak neki, és nyugtatgatva simogatták.

Az egyik hölgy egyértelmûen felismerte a fiatal kutyust: õ Bojka. Az eb hallgat is a nevére, miután picit megnyugodott, hálásan csóválja a farkát a hívó szóra. Míg az elnök asszony a menhelyre szállította az árva állatot, addig dr. Papp Attila sajtóreferens adatgyûjtésbe kezdett. Nemsokára kiderült, hogy a kutya volt „gazdájával” a Zemplén utcában lakott, majd nemrégiben Magyarszerdahelyre költöztek. Hogyan, miként kerülhetett vissza szörnyû állapotában a régi lakhelyére, egyelõre nem tudni. Mire elkészült a bejelentés a közigazgatási osztály felé, addigra Bojkát már megfürdették, a kullancsokat és bolhákat is kiûzték belõle, majd jóllakhatott és bekerült a befogadó kennelek egyikébe.
Jelenleg egy szeretõ gazdira vár. Aztán egy újabb hívás érkezik, ezúttal Ligetvárosból, így hát ismét indul az állatmenhely kisteherautója. „Sajnos minden héten van egy-egy hasonló történetünk” – avat be a részletekbe dr. Papp Attila – „de jó, ha tudja minden állatkínzó, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. Minden esetben megpróbáljuk felderíteni az elkövetõ kilétét, majd bejelentéssel élünk a közigazgatási osztály felé, illetve az eset körülményeitõl függõen feljelentéssel a rendõrség irányába. Azt tapasztalom, hogy az emberek nagy többsége segítõkész, és állatbarát magatartást tanúsít, még akkor is, ha maga nem tart állatot. Bizalommal fordulnak hozzánk, és mi igyekszünk is minden esetben segíteni, illetve intézkedni. Ez történt most is, ugyanis megelégeltük azt a folyamatot, ami Ligetvárosban, és a Szentgyörgyvári-hegy hegyhátain kialakult. A lakosság számos estben fordult hozzánk bejelentéssel és panasszal, hogy a házaknál, házrészeknél tartott kutyák életkörülményei nem megfelelõek, ellenõrizetlenül születnek újabb és újabb kutyaalmok, az állatok nincsenek bejelentve, oltva, chipelve, sok esetben éheznek, tetvesek és bolhásak, illetve vagy egyméteres láncon szenvednek, vagy pedig szabadon futkároznak az utcákon. Mivel az említett környék jelenlegi önkormányzati képviselõje eredményt nem ért el, ezért levélben fordultunk a rendõrség, a közterület-felügyelet és a közigazgatási osztály vezetõi felé, hogy rendszeres idõközönként visszatérõ razziák lefolytatásával próbálják meg rávenni a renitenseket az állattartás szabályainak maradéktalan betartására. Emellett támogatást kérõ levéllel fordultunk Karádi Ferenc alpolgármesterhez is, aki az elõbb említett, jelenleg legproblémásabb helyszínekhez lakhelye miatt is kötõdik, hogy segítsen. Hallgassa meg a környék szegényebb sorú lakosságának a problémáját. Mindenhonnan támogatást, segítséget ígértek, és mi sem hagyjuk abba az ellenõrzést, így joggal reménykedem benne: elõbb-utóbb csak olyan ember fog kutyát, illetve egyéb állatot tartani, aki azoknak tisztességesen gondját is viseli. Ugyanis kutyát, állatott tartani nem kötelezõ. Az nemcsak örömöt okoz, hanem bizony hatalmas felelõsséggel is jár. Zárszóként idéznék egy tanulságos mondatot, amit még tavaly osztott meg velem a hatósági állatorvos, aki azt gyerekkorában az édesapjától hallotta: fiam, ha állatod van, gondod is legyen rá…”

Kanizsa