Segítségünket kérve kereste fel szerkesztõségünket a minap egy olvasónk. Kétségbeesve panaszolta, hogy mindent elloptak a Szentgyörgyvári hegyi telkérõl, amit eddig fáradságos munkával megtermelt. Az illetéktelenek kapkodásuk során viharvert állapotokat hagytak maguk után.

A járõrözés szokásos idõpontjától eltérõen, délelõtt kilenc óra tájban mi is elindultunk Bóha Jánossal, a Miklósfai Polgárõr Egyesület elnökével a zsiványok – ahogyan nevezik õket –, nyomába. Az idõpont az „átutazó vendégek” szempontjából mindegy lett volna, hiszen õk bármelyik napszakban feltûnhetnek tollvásárlás, vagy ócskavasgyûjtés ürügyén, miközben azt is kikémlelik, mit lehet még elemelni a hegyi hajlékból.

Csatlakozott hozzánk Kiss Lajos polgárõr is, aki emeletes házból költözött ki nemrégiben a festõi IV. hegyhátra. Véleménye szerint csak térvilágítás és jó út kellene ide, s akár a második Palinja lehetne a városnak a Szentgyörgyvári hegy. Egyelõre azonban ez csak álom. Néhány, a tulajdonosok által ritkábban látogatott telken arról árulkodnak a nyitva hagyott belsõ verandaajtók, hogy az épületben, az udvaron illetéktelenek jártak. A külsõ, bezárt kapu nem jelent számukra akadályt, a szomszéd területén keresztül mennek be a kiszemelt épületbe. A polgárõr nem mászhat át a kapun, a tulajdonost telefonon értesítheti a látottakról.
Jó ideje egyre több lopásról lehet hallani a hegyen. Visznek mindent, ami ehetõ és eladható: vasat, használati eszközöket, terményt, élelmet. Pedig mindenkinek van lehetõsége a kertészkedésre, lehet földet bérelni, és azon megtermelni az ennivalót. Igaz, fáradságos munkával és kiadással jár. Sokkal egyszerûbb ellopni mástól. Az ideiglenes hegylakók száma jelentõsen megnõtt a Citrom-szigeti kiköltöztetés után.

Jó búvóhelyül szolgálnak a tolvajoknak a gazdák által ritkán látogatott birtokok. A zsákutcában lakók szerencsésebbek, oda ritkábban járnak be rossz szándékú idegenek, mert nehéz elillanniuk.
Miközben olvasónk telkét kerestük, egy gondozott, szép birtok gazdája szólította meg Kiss Lajost. Visszajáró nem kedvelt vendégei hajnalban ismét felkeresték – panaszolta indulatosan. Mindent elvisznek, almát, körtét, barackot. Vasárnap este még megvolt a barack a fán. Nemrégiben a két cseresnyefájáról tépték le ágastól az összes gyümölcsöt. A felesége már fel sem mer jönni egyedül a hegyre.
Talán szerencséje lesz, vetette közbe a polgárõr, mert amikor hajnalban kijöttek járõrözni, felírták az összes erre elhaladó autó rendszámát. A 63 éves férfi nem akarta a nevét elárulni, de megmutatta a tolvajok cipõjének friss talpnyomát. Könnyen ki lehetett következtetni, honnan érkeztek a tolvajok. Gyermek is volt közöttük. Itt is és a szomszédban is leszedték tavaly az összes barackot, a paradicsomot, a korai szõlõt. A paprikát szárastól törték le, úgy vitték el.
– Tavaly, amikor a szomszéd dióját szedték össze, megkérdeztem tõlük, mit keresnek itt, mert a telek gazdája még rám fogja, hogy én szedem össze a termést. Magyarázatként rám uszította a két farkas ölõ kutyáját. Gyorsan vasvilláért rohantam, hogy meg tudjam védeni magamat, ha átugorják a kerítést az állatok. Aztán életveszélyesen megfenyegetett, hogy felgyújtja a pincét, és agyonüt. Természetesen kihívtam a rendõrséget.

Most elvittek tõlünk 3-400 darab fenyõfacsemetét. De mit tegyek, ha idejönnek, és elviszik a többit is? A szomszédban még a csatornát is leszedték. Ma reggelvettem észre, hogy a teraszról eltûntek a vezetékek, a kések, a ceglédi kanna és még néhány eszköz. A tavasszal kint aludt a hegyen az egyik szomszédasszony, s arra riadt fel, hogy zörögnek a padláson, valakik elkezdték kiszórni az eladható holmikat. Miután segítségért kiabált, szerencsére elszaladtak a tolvajok ide le a gyümölcsösök alatti házhoz. Van a másik hegyháton is birtokom, legalább huszonöt alkalommal tettem bejelentést a rendõrségen. Egy korábbi betörés nyomait máig õrzi a pinceablakot eltakaró letaposott puspángbokor, ugyanis a pinceablakon át akartak bejutni az épületbe, de meggondolták magukat, mert a zseblámpájuk fényében észre vehették, az ablak alá állított hegyes végû vasakat. Egy közeli telekrõl kiásták a diófákat, értékesítették, lebontották a kerítést és a vasoszlopokat. Hírmondónak a lezárt kapu mögött még mindig ott áll kettõ, amit a polgárõröknek köszönhetõen nem sikerült meglovasítaniuk.
– Hogy mit lehetne tenni? – Talán egy európai uniós jogszabály segíthetne ezen a kilátástalan helyzeten. Addig azonban nincs más megoldás, össze kell fogni a családnak, a barátoknak. Erre már volt is példa egy-két éve, amikor egy öreg nénit többször kirámoltak egymás után. Megelégelve a tûrhetetlen helyzetet, barátaikkal kijöttek hozzátartozók, s megvárták a betörõket. Úgy elverték õket, mint szódás a lovát. Azt is közölték velük, ha még egyszer bemennek a házba, agyonütik õket. Ezt kell csinálni. Hiába dolgozik az ember, ha a munkája gyümölcsét illetéktelenek elviszik.
Az eseteket annak rendje-módja szerint a károsultak bejelentik a rendõrségen. Azt is tudni kell, ha a polgárõr tetten ér valakit, fel kell hívnia a rendõrséget, s addig nem tarthatja vissza a betörõt, amíg nem engedélyezik neki. Közben persze elfuthat az illetõ.
Utunk során kiderült, szinte fél szavakból értik egymást a hegyiek és a polgárõrök, akiknek legfõbb feladata a bûnmegelõzés. Azt is el lehet mondani, tartanak tõlük, hiszen ha kellett, térdig érõ hóban járták a telkek alját, hogy megakadályozzák karácsony elõtt a fenyõfalopást, de járõröztek a halõrökkel a Csónakázó-tónál is.
A Mórichelyi heggyel együtt a miklósfai polgárõröknek 18-20 négyzetkilométeres területet kell bejárniuk. Annak ellenére, hogy a III. és a IV. hegyhátról is csatlakoztak hozzájuk, több polgárõrre lenne szükség itt is. Jó a kapcsolatuk a rendõrséggel, a polgármesteri hivatallal, csak több pénz kellene a mûködési költségekhez. Ezt indokolja az is, ha valaki teljesen be akarná járni a Szentgyörgyvári hegyet, 45 kilométert kell autóznia.
A problémák hallgatása közben az embert újfent rabul ejti a táj szépsége, a hegyhátakat körbe vevõ élõ panoráma. Még el sem jutottunk úticélunkhoz, egy telke kapujában álló idõsebb férfi szavai zökkentettek vissza bennünket a riasztó valóságba: vissza kellene állítani a halálbüntetést.
Eléggé fásultak a hegyiek. Mivel nem állja senki sem útját a zsiványoknak – pedig meg lehetne találni õket –, inkább megválnak a birtokuktól, az egykor nagy becsben tartott örökségüktõl, és eladják, ha tudják, mert értelmetlenül nem érdemes dolgozni – jegyezték meg, s megosztottak velünk egy bevált védekezési módszert: rovarölõ szerrel lefújták a zöldségeket, azóta még a szomszédba se járnak lopni.
– El kellene érni, hogy tiszteljék a törvényt az emberek, és a börtönben dolgoztatni kellene õket, hogy ne szanatóriumban érezzék magukat. És minek ennyi méhtelep az országban? – fogalmazták meg menet közben a kérdéseiket a polgárõrök, akiknek újabb feladatra hívta fel a figyelmét a rendõrség: Somogyból érkeztek hívatlan látogatók felderítõ útra.
Jövõ hétvégén Polgárõr Napot tart a Csónakázó-tónál lévõ Zöldtáborban a mások vagyona felett õrködõ civil szervezet. Lesz mirõl beszélniük…

B.E.