Végy egy csapatnyi ifjú titánt, akik az élet rejtélyeire keresik a választ, utaztasd el õket távoli dimenziókba, adj a történethez szívszorító zenéket, no meg a hollywoodi sztorik sikerkulcsát, két kutyát, és máris egy moziban érezheted magad. Akár a Kurta Lilla vezette Harmónia Társulat legújabb filmje, „ A vándor” premierjén, ahol a már jól összeszokott csapat kiegészülve néhány új „stábtaggal” egy fantasy, Twilight Saga-szerû (és szagú) világban próbál boldogulni, felnõtté válni, minden felesleges duma nélkül…

Ugyanis a film egyik sajátossága, hogy mindössze négy mondat hangzik el benne a közel 20 perces játékidõ során. Ráadásul ezek is „amazónia”(kitalált) nyelven, épp csak az „azért mondok valamit, mert ezt most nem tudom máshogy az értésedre adni, pedig nagyon fontos” helyzet okán. Inkább rábízom a gondolataidra és a zene beszédességére, hogy kitaláld mindazt, ami a történetben következik – ehhez pedig nem kellenek szavak. Vélhetõen így állhatott neki alig néhány hónappal ezelõtt Kurta Lilla immár második filmje sztorijának összekovácsolásához. Persze, alapos munkát akart végezni, ezért egy Amerikában élõ színész barátjának segítségét kérte, aki a kezdõ lökést – és az instrukciókat – megadta neki, majd a szárnypróbálgató színész-rendezõ-mûvelõdésszervezõ palánta nekiveselkedett a történet keretbe foglalásának. Ahogy õ mondta, még a premiert megelõzõen, valami újat akart, valami mást, mint amit nap, mint nap az ember képébe tolnak, ezért nagy fába vágta a fejszéjét. Ami persze nem jelentett éjszakába nyúló munkát, hanem – ahogy a filmben is látni – csupán kicsi gondolatcsoportok képbeli összefûzését. Amik mind egységében, mind pedig egészében egyaránt keretes – na és veretes – történetet adnak, s amit – kortól, nemtõl függetlenül- mindenki ért. Ehhez hívta segítségül Lilla Harmónia Társulatbeli barátait, Honvéd kaszinós kollégáját, néhány rokonlelkû filmes ismerõsét, és a helyi televízió operatõrét, hogy az általa megálmodott, kidolgozott történethez adják tudásukat, munkájukat. Ami persze – Lillát ismerve – nem volt kis feladat, hiszen a Harmóniások prominens alakja nem szövegkönyvet, hanem kimért mozdulatsorokat kívánt életre kelteni, kitalált korban klasszikus zenékre barangoló fõhõssel. Aki ellenségekkel és barátokkal is találkozik a felnõtté váláshoz vezetõ izgalmas útja során, s elvarratlan szálakkal, amik /talán?/ happy endhez vezetnek, sok feltevés és rengeteg kaland után. A filmforgatásnak otthont adó Csónakázó-tó zegzugos, erdõs környékén vívott egymással a jó és a rossz, itt talált egymásra a szeretõ és a barát, akik útját – mint a történetben is látni – sokszor a gonosz képében fellépõ „nem várt váratlan” keresztezte. Persze - brutalitás nélkül - a felnõtté váló fõhõs és segítõi megküzdöttek a vérüket szívó ellenségekkel – mint a való életben, ahol sajnos pont, vesszõ nélkül naponta jön az arculcsapás. De ahogy Lilla is mondta (azaz inkább elmutogatta) ez kell a felnõtté váláshoz, legalább megacélosodik az ember – nyilván mindezt, a folyamatos harcokat is épp ezért szõtte a filmbe. Ez a küzdelem korántsem teszi gusztustalanná, horrorisztikussá a történetet, csak éppen éles kontrasztot ad a „jó után rossz jön” (vagy épp fordítva) életigazságnak. Ehhez passzol a filmben látható fekete-fehér képkockák tömege, az operatõr, Jancsi László átgondolt rögzítései, amiket jócskán megspékelt a tõle már megszokott ötletességgel, és persze az i-re pontot feltevõ vágással, ami a színtelen – mondhatni halott – helyszínbõl is élettelit, valóságosat varázsolt a vászonra. Ezért megdolgozott a stáb „színészcsapata” is, akik alakításukkal végigkísérték a fõhõs felnõtté válását. Ahogy Cerka és Samu, a két négylábú sztár is valóban mûvészi alázattal közremûködött a forgatáson…
De ha el akarnám mesélni az egész történetet, akkor lelõném az októberi, premier utáni elsõ bemutató „poénját”, melynek során szintén ingyen lehet megtekinteni „A vándor”- t a Kanizsa Plaza multiplexében, Lilla elsõ filmjével, a Loki lázadásával együtt. Aki még nem látta, egy hónap múlva is megnézheti, vajon sikerül-e felnõniük a szereplõknek a nézõkhöz is (vagy épp fordítva) na meg a meglepetéseket tartogató élethez. Jó tanács: zsebkendõ legyen kéznél, aztán mozizás után (netán közben) mindenki szabadon eldöntheti, mire is használja…

Szabó Zsófia