Vino i tambure (Bor és tamburák) mottóval rendeztek nagy sikerû nemzetközi kulturális fesztivált Tótszentmártonban. A zalai horvátok rangos eseményén elegyedtünk szóba Hepp Mihálylyal, az Országos Horvát Önkormányzat elnökével.

Egy ilyen fesztivál azért nagyszerû, mert itt a környezõ települések horvátjai összejöhetnek és újból örülhetnek egymásnak. Másik jó indok, hogy most kezdõdnek el a szüretek. Nálunk, horvátoknál, a bor és tambura ugye mindig összetartozott, mert aki poharazgatás mellett a barátaival beszélget, közben szereti hallgatni saját népének a zenéjét. A tamburások is szeretik megmutatni a tudásukat és repertoárjukat. Itt ugye anyaországi együttesek, illetve Magyarország több régiójából meghívott tamburazenekarok léptek fel, akik más-más dallamvilággal rendelkeznek. Ez egyúttal arra is megfelelõ alkalom, hogy összeülhettünk olyan emberekkel, akik felelõsséget éreznek a magyarországi – jelen esetben a Zala megyei – horvátság ügyeiért.

– A hazai horvátság kulturális életében újabb mérföldkõnek számít a Vas megyében létesült keresztény múzeum.
– Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy öt év után sikerült megnyitnunk hivatalosan is Peresznyén a Magyarországi Horvátok Keresztény Gyûjteményét. A nyár végi avatón jelen volt Kiss Péter kancelláriaminiszter is. Nagy megtiszteltetés ért bennünket, amikor a horvátzsidányi plébános úr az Országos Horvát Önkormányzatnak adományozta peresznyei szülõházát. Akkor még nem is sejthettük, hogy mekkora feladatot vállalunk magunkra, de most, ahogy a múzeum elkészült és ahogy a kiállítási tárgyak be vannak mutatva, akkor nyugodtan élhetünk a mondással, hogy: ez még Bécsben is múzeum! Mindez azt jelenti, hogy érzelmileg, kisebbségileg és szakmailag egyaránt nagyon jól eltalált intézmény ez a múzeum.
– Milyen értékeket gyûjtöttek össze a horvátság egyházi múzeumában?
– Gyakorlatilag a Domócs István plébános úr négy évtizedes szolgálata alatt összegyûjtött könyveket állítottuk ki. 2200 kötetrõl van szó, továbbá körülbelül 260 olyan eszközrõl, amit az egyházi szertartásokban használnak, vagyis a kelyhektõl kezdve mindenféle egyéb tárgyak láthatók a gyûjteményben. Emellett különféle népmûvészeti díszítésû tárgyak, terítõk, amelyeket annak idején a hívek adományoztak az egyházközségnek. Egyébként minden kiállítási tárgy és könyv a hívek adománya. Az évek során a plébános úrnak adományozták azzal, hogy õ mindezt összegyûjtse és megmentse az utókor számára. Mert ugye milyenek vagyunk mi? A régi holmikat feltesszük a padlásra, aztán a gyerekeink elfeledkeznek róluk, az utánuk következõk pedig már kidobják. Holott olyan értékek vannak a könyvek között, mint például egy 1642-bõl származó kötet, ami ugyan nem vallási eredetû, de egy érdekes kézikönyv a különbözõ, az erdõkben és mezõkön növõ fûfélékrõl és egyéb növényekrõl. Ez egy fantasztikus könyv, egyszerûen nem is lehet szavakban kifejezni, hogy milyen nagy értéket képvisel.
– A peresznyei múzeumban kizárólag horvát nyelvû könyveket állítottak ki?
– Ez például nem horvát nyelvû, de a többi az, mert zömmel horvát misekönyvek. Ezek gyönyörû bõrkötésben és mindenféle kis kovácsolt réz berakásokkal meg csatokkal díszített kötetek, amelyeknek fõleg az eszmei értéke nagy, de a történeti értéke is jelentõs. Ami számunkra magyarországi horvátoknak és az országos önkormányzatnak viszont rendkívül fontos mérföldkõ, hogy egy újabb intézménnyel bõvült a magyarországi horvátok intézményhálózata. Ugye közismert, hogy van tudományos kutatóintézetünk, Croatica kiadó vállalatunk, Horvát Színházunk, valamint horvát iskolánk Hercegszántón, mert nekünk van jövõképünk a magyarországi horvátságot illetõen. Most készítünk is egy írásos anyagot errõl: kicsit nehezen jön össze ez a dolog, mert mindenki valami olyasmit akar hozzátenni, ami nem mindig globálisan érinti a horvátságot. Persze ez nem baj, mert én mindig azt szoktam mondani hogy: dolgozz lokálisan és gondolkodj globálisan! Úgy vélem, hogy Magyarországon egyetlen egy kisebbség sem tud megmaradni, ha a saját intézményi hátterét nem tudja megteremteni magának. Ez nemcsak a nemezetiségi iskolákon múlik, hanem az ilyen intézményeken, mint egy múzeum vagy egy tudományos kutatóintézet, amelyek nemcsak a nyelvet viszik tovább, hanem – mivel hálistennek nagyon jól felkészült szakembereink vannak –, tudományos alapon feldolgozva, útmutatást tudnak adni a jövõre vonatkozóan. Természetesen a múltra visszatekintve is, mert, aki a múltját nem látja, az a jövõjét sem fogja látni.
– Milyennek ítéli meg a zalai – Mura menti – horvátság helyzetét?
– A Mura menti horvátoknak halmozottan óriási esély hullott az ölébe a határ közelsége miatt, ugyanis itt csupán a Mura folyó választja el õket a muraközi horvátoktól. A zalai horvátok gyakorlatilag azok közé a horvátok közé tartoznak, akik nem úgy jöttek ide valahonnan – mondjuk Dalmáciából – , hanem õk mindig itt éltek, épp úgy, mint a drávamenti horvátok is, akik kezdettõl fogva a Dráva két oldalát lakták. Sõt, mi több, a Mura menti horvátoknak a szõlõik a másik oldalon voltak, tehát ez tényleg egy valós történelmi kapcsolat. Örömteli számunkra az is, hogy infrastrukturális szempontból a két ország közötti közlekedés az M7-es autópályán abszolút módon kiteljesedik a Zrínyi-híd átadásával, ami október közepére várható. Gyakorlatilag az anyaországgal való kapcsolattartás és a munkahelyteremtés révén a horvát nyelv tudása elengedhetetlen lesz. Ha ezt a mi zalai horvátjaink méginkább megértik, akkor azt hiszem egy óriási lehetõség elõtt állnak, és – ha már pár évszázada itt vannak –, akkor ezt a pár évszázadot még elõre is vetítve mindez talán biztosítja számukra továbbra is az itt élést a Mura mentén. Másrészt, ahogy nézem az itt levõ falvakat a fejlõdõ falusi turizmussal, mezõgazdasággal, vállalkozásokkal, valamint a bõvülõ határ menti kapcsolatokkal – úgy érzem, meg kell, hogy ragadják a lehetõséget a horvátajkú községek, s minderre garancia lehet, hogy szerintem van itt néhány jól felkészült polgármester, aki ezt meg is teszi – zárta tótszentmártoni beszélgetésünket Hepp Mihály, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke.
Gelencsér Gábor