A magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház nagy sikerrel mutatta be Andrási Attila átdolgozásában és rendezésében Siposhegyi István, Magyar Piéta, az Õszödi Köztársaság címû mûvét.

A darab lényegét tekintve arról szól, hogy Délvidéken, Szabadkán egy színi társulat az 1944-es magyar népirtást viszi színre, míg közben türelmetlenül, megváltásként várja a 2004. december 5-én történõ kettõs állampolgárságról szóló népszavazás eredményét. Abban a reményben, hogy a föld, ahol élnek nem csak szülõföldjük, hanem hazájuk is lesz. Az eredmény ismert, a keserû magyar sors ismét visszaköszönt.

Mint ismeretes, Magyarkanizsa mindössze huszonhétezer fõs község a Délvidéken, a Tisza-partján. Az ott élõk lelkében a jelek szerint igény mutatkozott arra, hogy színház alakuljon. A megalakulás körülményeinek megismeréséhez lapozzunk vissza a színház történetének képzeletbeli könyvében.
– Színházunk azzal a céllal, szándékkal és elképzeléssel alakult 2002-ben, hogy a XX. század magyar sorsfordulóit színre vigyük – mondta a kezdetekrõl Andrási Attila. – Ha megnézzük az anyaországot, akár a székesfõváros, de akár az egész magyar nyelvterület színházait, módfelett keveset foglalkoznak a többek között nyelvünket is eredményezõ múltunk színrevitelével. Én személy szerint úgy gondoltam, hogy olyan színházi társulat megalakítása, mely ezeket az értékeket felvállalja, üdvös lehet. Természetesen nemcsak Magyarkanizsán, Újvidéken, hanem az összmagyarság részére. Úgy gondoltuk, ha már az anyaország adóiból mûködõ színházak nem foglalkoznak sorskérdéseinkkel, azzal, hogy jutottunk idáig, akkor ésszerûbb szeretett szülõföldemen, a verõfényes Délvidéken létrehozni egy olyan színházat, amely a jelenünket eredményezõ múltunkat viszi színre. Megalakulásunkat követõen elsõ elõadásunk Magyarország szétesésérõl szólt. Ezt a bemutatót ellehetetlenítették, ennek ellenére a darabunk több ezer videószalagon és DVD lemezen kering a Kárpát-medencében. Ezt követõen a Délvidék elszakításának huszonkét évét, Halottak napjától Virágvasárnapig címmel tûztük mûsorunkra. Ezt a darabot már nagyon sokszor játszottuk, és a nagy sikerre való tekintettel a mai napig is repertoárunkon tartjuk. Folytatásként bemutattuk Wass Albert két kisregényébõl készült, A világ és a vége címû elõadásunkat.
– Az elmondottak alapján vélhetõen történelmi síkon folytatják a következõ darabok mûsorra tûzését is.
– Szõnyi Ferenc barátommal a Szent Dávid napjától Kisasszony haváig címû darabon dolgozunk, melynek bemutatója március harmadikán Várpalotán lesz. A tartalmat illetõen annyit fûznék hozzá, azért Szent Dávid napjától, mert 1916. december 30-án, Dávid napján koronázták meg utolsó királyunkat IV. Károlyt, és Kisasszony havának negyedik napján értek a román csapatok a Szentháromság térre, a Koronázó templom elé. A darabbal tulajdonképpen hazánk „eljátszásának” idõszakát mutatjuk be.
– Mekkora érdeklõdés mutatkozik az elõadásaik iránt?
– Százötven elõadást tartottunk az elmúlt négy évben, ebbõl kilencvennégy esetben állótapsot kaptunk. Ez egy drámai színház esetében nem általános.
– Kikbõl állt össze a társulat, és honnan teremtik elõ a mûködéshez szükséges hátteret?
– Elõször is azt kiemelném, hogy mi semmiféle állami támogatást nem kapunk a harmadik köztársaságtól, sem a Szerb Köztársaságtól. Minket a magyar nemzet tart fenn, ad kézrõl kézre. Ennek ellenére a Délvidék legjobb színészeivel dolgozom, mindannyian díjazott mûvészek, akik korábban a Szabadkai Népszínház tagjai voltak.
– Hogyan várhatnának állami támogatást, mikor a hatalommal szemben mennek a határ mindkét oldalán? Hogy élik ezt meg?
– Felemelõ érzés az igazságért menetelni. Ha szembe kell menni valamivel, akkor szembe megyünk. Fontosabb, hogy szabadok legyünk, mint simulékonyak.
Czene Csaba