A katasztrófák az idõk kezdete, sok-sok évezred óta keserítik a földlakók életét. Minden nap milliók kelnek föl, elindulnak munkába, elviszik a gyerekeket az iskolába, dolgoznak, szórakoznak.

Egyszer csak történik, valami váratlan: tûzeset, szennyezés a folyóban, mérgezõ anyag szabadul ki egy közlekedési baleset során, árvíz vagy földrengés pusztít, s az emberek megtapasztalják, hogy életük mennyire törékeny és kiszolgáltatott.
A közelmúlt természeti katasztrófái – árvizek, viharok, földrengések – óriási mérete, kiterjedése gyakran államhatárokat is átlépve, hatalmas károkat okoz a világban. A károk milliárdokra rúgnak, a károsultak személyes sorsa, tömeges pokoljárása szívszorító.
Az elmúlt évtizedben jelentõsen megnövekedett a természeti katasztrófák száma. Az ENSZ környezeti katasztrófákkal foglalkozó programja, a Nemzetközi Katasztrófacsökkentési Stratégia minden évben október elején - ez évben október 9-én - emlékezik meg a természeti katasztrófák áldozatairól, és igyekszik ráirányítani a figyelmet a katasztrófák okaira.
A veszélyhelyzetet csak növeli, hogy a Föld népességének jelentõs része több tízmilliós óriásvárosokban, illetve azok szegénynegyedeiben él. A túlnépesedés miatt súlyos természeti veszélyeket rejtõ területek is benépesülnek: az árterek, földcsuszamlásoktól rendszeresen sújtott hegyoldalak sem maradnak lakatlanul.
A "természeti" csapások pusztításának egyre növekvõ hányada világszerte környezetromboló tevékenységünkbõl ered. Sok ökológiai rendszert oly mértékig károsítottunk, hogy elveszítették rugalmasságukat, és nem képesek már ellenállni a természeti hatásoknak, megteremtve ezáltal a "természetellenes" katasztrófák lehetõségét - amelyek egyre gyakoribbak és súlyosabbak.
Az emberiség mérhetetlen gyarapodása és 20. századi épített környezetünk miatt egyre több ember és gazdasági tevékenység válik sebezhetõvé.
Az emberek a városokba és a partvidékekre vándorolnak, ami szintén növeli sebezhetõségünket számos természetes veszélyforrással szemben.
Az erdõk pusztításával, a folyók felduzzasztásával, a mocsaras területek feltöltésével és az éghajlat destabilizálásával felfejtjük a komplex ökológiai biztonsági háló szövedékét.
Lassanként azonban kezdjük felfogni, mennyire értékes is ez a háló. A gyorsan növekvõ gazdasági veszteségek és az aggasztóan szaporodó nagyméretû katasztrófák nyilvánvalóvá teszik, hogy változtatnunk kell a természettel való bánásmódon és saját viselkedésünkön.
A falusi területek és a fejlõdõ országok kárainak csak kis hányada szerepel a világ katasztrófaadataiban, mivel ott a figyelõrendszerek általában gyengébbek. Ez különösen érvényes Afrikára, melyet ritkán sújtanak nagyobb viharok vagy földrengések. Az afrikai természeti csapások többsége kisebb mértékû, lassan kifejlõdõ katasztrófa, mint például az aszályok, amelyeket a globális feljegyzések nem tartanak nyilván. A régió infrastruktúrája és tõkeellátottsága is alacsony szintû.
A hírközlés, a tömegpusztítás fejlõdésével mind szélesebb körbõl és mind gyorsabban szerezhetünk információt a világ eseményeirõl, a katasztrófákról is. Ma már ott tartunk, hogy a világhálóra csatlakoztatott okos mobiltelefonunkon értesülünk a történésekkel szinte egy idõben a Föld bármely pontján lezajló, bármilyen katasztrófáról.
Mondhatjuk: közvetlen szemlélõkké váltunk. De nem résztvevõkké!
A „távolbalátás” furcsa paradoxona ez, : tekintetünkkel ott vagyunk minden vulkánkitörésnél, földrengésnél, hurrikánnál, árvíznél, tûzvésznél és terrorcselekménynél, de fizikailag – és gyakran lelkileg is – nagyon távol tõlük.
Ez a távolság annál kisebb, minél jobban ismerjük és érezzük a veszély nagyságát, a katasztrófa súlyosságát, az elhárításra tett emberi erõfeszítéseik méreteit, s annál nagyobb, minél inkább csak „mozi” látványosság, szenzáció számunkra az, ami a helyszínen sorscsapás, egyéni és gyakran tömeges tragédia.
A katasztrófaélményektõl való távolságtartás egyfelõl ösztönös és jogos védekezés a ránk zúduló információs stressz-áradattal szemben, másfelõl – „velem ez nem történhet meg” alapon – eltompító, lefegyverzõ elzárkózás.
Az igazság az, hogy nincs a világnak olyan pontja, ahol egyén és közösség ne lenne kitéve katasztrófaveszélynek. Ilyen veszélyek mindenhol fenyegetnek, de megelõzésükre, kezelésükre, elhárításukra az országok nem egyformán vannak felkészülve.

Hazánkban 2012. január 1-jétõl egységes országos hatáskörû rendvédelmi szerv – a katasztrófavédelem – alakult, melynek alapvetõ rendeltetése a magyar lakosság élet- és vagyonbiztonságának, a nemzetgazdaság és a kritikus infrastruktúra elemek biztonságos mûködésének védelme, amely kiemelkedõen fontos közbiztonsági feladat. Fõ feladata a katasztrófák hatósági megelõzése; a bekövetkezõ polgári veszélyhelyzetekben a mentés végrehajtása; a védekezés megszervezése és irányítása; a káros következmények felszámolása; a helyreállítás-újjáépítés megvalósítása. A katasztrófavédelem területi szerveként a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a védelemigazgatással és a társszervekkel szorosan együttmûködve végzi e feladatát - olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Kanizsa