Megérkeztek Indiából a Sass-Brunner hagyaték személyes tárgyai. A relikviákat Orbán Viktor miniszterelnök külön repülõgépével szállították. A hagyaték utolsó darabjait Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ fogadta és bontotta ki a ládákból, dobozokból Kõfalvi Csilla igazgatónõvel vasárnap reggel, a gyûjteménynek helyet adó Képzõmûvészetek Házában.

Cseresnyés Péter a fontos esemény indokaként elmondta, a hagyaték utolsó részlete elõzõ este érkezett haza Indiából Magyarországra, majd Nagykanizsára. Többet már nem várunk – jegyezte meg. Hosszú folyamat végén vagyunk – folytatta, hisz ez az út 1987-88-ban kezdõdött, aztán volt egy újabb állomás 1997-ben, majd 2008-ban, és most, 2013 októberében ért véget. Ez az örökség, melyet két Nagykanizsáról elszármazott festõnõ hagyott szülõvárosára, Nagykanizsára, ezután a város közgyûjteményét gazdagítja, és talán egy híd szerepét is be fogja tölti be a két ország között. A hazaszállításról elmondta, a kormányt kérték meg arra, hogy segítsenek, kormánygéppel, diplomáciai küldeményként érkezett meg ez az anyag. Cseresnyés Péter a közremûködõk között megemlített még egy nagykanizsai vonatkozást, hiszen a miniszterelnökségen dolgozó nagykanizsai hölgy is sokat tevékenykedett a zökkenõmentes megoldásban. Köszönet illeti a nagykövet urat is, ’hisz az õ segítségével sikerült a repülõgépre, mint diplomáciai küldeményt feljuttatni az anyagot, és szintén köszönet illet egy nagykanizsai vállalkozót, aki Kanizsára szállította a küldeményt.
Amikor a híd szerepérõl beszélt Cseresnyés Péter, nem járt messze az igazságtól. Ennek kapcsán arra utalt, hogy az Indiai Köztársaság nagykövetének elsõ útja Magyarországon belül a közelmúltban Nagykanizsára vezetett. És nem azért, mert a felújított Erzsébet térre volt kíváncsi, hanem azért, mert innen, Nagykanizsáról indult két olyan ember a nagyvilágba, akik nemcsak maguknak vívtak ki megbecsülést Indiában, hanem személyükön keresztül Magyarországnak is.
Kõfalva Csilla igazgatónõ a szakmai ismertetõ során megjegyezte, két éves gyûjtõmunka elõzte meg a relikviák ideérkezését, hiszen amikor 2010-ben Indiában járt, egy kiállítás alkalmával feltûnt neki, hogy egyetlen személyes tárgyat sem látott a mûvészektõl. A festõállványt, az ecseteket, a ruháikat, a könyveiket széthordták az ismerõsök, mert nem gondolták, hogy bármilyen súlya, jelentõsége lehet. A dobozokban többek között voltak értékes szõnyegek a ’30-as-40-es évekbõl, a dalai lámától kapott kitüntetés, az indiai miniszterelnöktõl kapott díj, Japán leghíresebb elõadómûvészétõl kapott ruhák. A hosszadalmas munka most kezdõdik el – hangsúlyozta az igazgatónõ, hiszen minél többet szeretnének megmutatni belõlük a közönségnek. Abban a pillanatban, hogy leltárba veszik ezeket a tárgyakat, onnantól kezdve elidegeníthetetlen részei lesznek a múzeumnak. Büszkék lehetünk rá – jegyezte meg, hozzátéve azt is, hogy az Iparmûvészeti Múzeum már bejelentkezett, hogy Sass-Brunner tárlatot szeretnének rendezni a fõvárosban.
Az utolsó mondatokhoz csatlakozva Cseresnyés Péter hozzátette, ezáltal sokkal jelentõsebb gyûjteménnyel rendelkezik az intézmény, mint sok más kisebb múzeuma az országnak, mellyel érvelni is tudnak az állami támogatás igénylése során. A késõbbiekben külföldi érdeklõdésre is számot tarthat a város – vélekedett a polgármester, mivel nem elképzelhetetlen, hogy az indiaiak majd azért utaznak Nagykanizsára, mert kíváncsiak lesznek erre a kiállításra. És mi ennek csak úgy tudunk megfelelni, ha biztosítjuk hozzá a megfelelõ nyitvatartási idõt és a szakmai hátteret.

B.E.