„…tõled függ, hogy milyen lesz itt a holnap…” (Siklósi János)

A fõvárosi események nyomán Zala megyében elsõként Nagykanizsán és Miklósfa községben zajlottak tüntetések független, szabad Magyarországért, a Kárpát-medencei magyarság ügyéért, a nemzet és keresztényellenes, a szomszédos népeket is katonai megszállás alatt tartó, vöröscsillagos, bolsevik kommunista terror ellen.

Miklósfai szemtanúk szóbeli visszaemlékezései alapján tudjuk, hogy október 23-án a kora délutáni órákban Miklósfa utcáin, terein a zászlóvivõkkel az élen (templomi, levente, falu és országzászlókkal) az üres padlású, leszegényített portákról hõsként kiálló gazdák, a becsapott munkások, a tönkretett mesteremberek, kiskereskedõk, a családokból a sok fiatal, ipari iskolások, a helyi általános iskola tanulóifjúsága több tanítóval mintegy négyszázfõs békés felvonulása tartott. A terménybõl, vetõmagból, jószágból, vagyonból, birtokból kiforgatók és a maguk leplezésére munkáshatalmat hazudók bomlasztó diktatúrája alatt mégis újrateremtõdött a magyar egység azon a napon.
A menet a Hõsök terétõl keletre álló Nagyboldogasszony római katolikus templom elõl indult, négyes-ötös sorokban. A követeléseket több helyszínen hangoztató és rigmusokban is skandálók kört leírva értek vissza a Posta út (ma Miklósfa utca) melletti Hõsök terére.
Nagykanizsa irányába észak felé indultak tovább a tiltakozók. Gyalogmenetben, lovaskocsikon ülve, kerékpárral, miközben felettük a levegõben egy katonai felderítõ repülõgép körözött. A férfiak a tizennégy év alattiakat a Határárok (Potyli) partjától visszafelé irányították.
A belvárosi Deák téren a Jézus Szíve Felsõtemplom és a Turul szobor körül csatlakoztak a tiltakozó táblákat magasba tartó néphez. A miklósfai gazdákat vezetõ torma Horváth János újra beszédet tartott és esküre emelt kézzel szavalta a Talpra magyart (Petõfi Sándor: Nemzeti dal).
A megalakuló Nagykanizsai Forradalmi Bizottság a tagjává választotta a miklósfai Siklósi János (1916-2000) költõt. Az õ Ne menj el címmel 1956 decemberében íródott versébõl való a szöveg elején a fenti idézet.
A Sugár út és Rozgonyi út sarkán álló kommunista pártházból (MDP) tömegoszlatásra kivezényelt fegyveres ÁVH alakulat elkobozta a zászlókat és a tér közepén elkezdték azok elégetését. A felbomló tömegbõl kivált miklósfaiak lövésektõl tartva a Csengery út helyett a Szentgyörgyvári hegyhátak felé jöttek hazafelé és délkelet felõl a mezõnek érték el a falu határát. Emberéletben nem esett kár.
Az idén az 1956-os nemzeti ünnepen Nagykanizsa Miklósfa városrészében a megemlékezésre két helyszínen került sor október 22-én kedden délután. A Mindenki Házában a Himnusz közös eléneklését követõen láthatták az Iskola utcai Miklósfai Általános Iskola tanulóinak az ötvenhatos eseményeket megidézõ elõadását. Felkészítõ tanáraik: Farkasné Hõbe Gabriella, Tulman Géza.
A Hõsök terére a Kanizsa Lovas Klub lovashuszárjai és a Thury Baranta Közösség tagjai felvezetésével, emlékezõ gyalogmenetben érkeztek a résztvevõk.
A miklósfai kezdeményezésû, a helybeli családok közadakozása által emeltetett 1956-os kopjafa (nemzeti jelkép) avatására, megáldására és egy rögzített köztéri pad kihelyezésére is sor került. A kopjafa a miklósfai Imics József népi fafaragó és a nagykanizsai Csávás Csaba szobrász alkotása. A köztéri pad Senkó József, torma Horváth László és Horváth József munkája. A talapzatot Temesi László készítette.
A beszédeket, szavalatokat követõen az 1956-os hõseink tiszteletére a kopjafánál koszorút helyezett el Dénes Sándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kõvári Zsoltné Imics Márta és Németh József Kertbarát Kör elnök, a Nyugdíjas Klub és a hazafias kezdeményezéshez a technikai segítséget nyújtó Miklósfai Közmûvelõdési és Városszépítõ Egyesület. Az ünnepségen közremûködött Horváth István Radnóti díjas versmondó. A mécsesek elhelyezése után az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult. A kopjafára nemzeti színû szalagot kötött a közadakozást és a megemlékezést szervezõ Tóthné Kantó Katalin.

Tóthné Kantó Katalin

Foto: Tóth Lajos