Az elmúlt évben végzett munkájáért a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara által alapított „Év vállalkozója” díjban részesült Kozári Géza vállalkozó. Az elismerést a Vasemberház Dísztermében adta át Cseresnyés Péter polgármester. Az ismert vállalkozóval kitüntetése kapcsán beszélgettünk a Fõ úti üzletében.

– A vállalkozásunkat 1999-ben indítottuk el, miután a ZÉTA vezetõsége úgy döntött, eladja, vagy bérbe adja a húsáruházat, mivel anyagilag nem érte meg nekik tovább üzemeltetni. Megkaptuk a pecsenyesütõként használt részét és kényszervállalkozóként elindultunk ezen az úton. Nemcsak továbbmûködtettük, hanem fél év múlva, a kicsike kis áruházban elértük ugyanazt a forgalmat, amit elõtte a 400 négyzetméteres nagy húsáruházban.
– Hogyan jutottak el idáig, kitõl leste el a szakma fortélyait?
– Voltak saját tapasztalataim, és megfigyeltem más szakemberek tevékenységét is. A kettõbõl hoztam ki valami mást, mint amit általában tud egy hús-, hentesáru eladó. Gyermekkoromban Nagyradán rengeteg állatot tartottak a szüleim, sokszor vágtak disznót, de szakmunkást sosem hívtak. Igaz, édesapám két nap alatt végezte el a teendõket. Két-három mázsás mangalicadisznókat vágtunk. A hús feldolgozása mellett a mosogatással is volt munka, bõven. A takarítás a mi szakmánkhoz hozzátartozik, tulajdonképpen többet takarítunk, mint dolgozunk. Most is minden este minden árut beszedünk a pultokból. Csak így érhetjük el hogy a reggeli elsõ vevõ azt mondhassa, hú de jó illat van.
– Hányan kezdték el itt a munkát annak idején?
– Hárman indultunk, s hamarosan azt indokolta a forgalmunk, hogy négyre bõvítsük a létszámot. Akkoriban még mûködött a bevásárlóturizmus, és az embereknek is volt pénze arra, hogy húst vegyenek, bevásároljanak. Aztán a forgalmunk természetesen lecsökkent, de a törzsvásárlóink megmaradtak, visszajárnak hozzánk. Most azonban sokkal többet kell dolgozunk ugyanazért a bevételért, mint tíz éve, amikor kezdtük. A két, két és fél, meg három kiló hús helyett ma a vevõk fél kilót, harminc dekát, meg két darab farhátat kérnek egy-egy vásárlás alkalmával.
Kozári Géza 1969-ben kezdte a szakma elsajátítását tanulóként pontosan itt, a húsáruház helyén korábban állt üzletben. Öten indultak annak idején – Dolmányos József, Horváth Zoltán, Halász László, Szokol Pál valamint Szalai Viktor osztálytársaival – és valamenynyien megmaradtak a kereskedelemben. A vizsga után az akkori Szabadság téri boltba került Gazdag Géza bácsihoz, akinek õ volt az utolsó tanulója. A szakmából tõle tanult a legtöbbet.
Az évek során változtak a boltok helyszínei, többször kellett költözködni, de mindig a belvárosban maradtak. Sokáig dolgozott Molnár Józseffel is, akinek a betegsége miatt végül rá maradt, mint kezdõre a bolt vezetése. Kozári Géza nyitotta meg szintén a Szabadság téri 19-es udvarban a boltot, s mint fiatal kezdõre, végül rá maradt a bolt irányítása egészen a katonaságig. A leszerelés után egy ideig nem volt állandó helye a városban. Dolgozott ABC-ékben, kantinban, aztán megkapta a nyugdíjba vonuló Tálosi Péter bácsi állását az Ady utcai boltban, amit egy év múlva elcserélt a cég egy Volán-irodára. A Vasemberház árkádsora mellett kialakított egykori boltban érezte magát a legjobban, melyet szintén õ nyitott meg és vezetett tíz éven keresztül.
– Ez tetszett a legjobban. Jó kis bolt volt. Nagy forgalmat bonyolítottunk le, odajártak vásárolni a bútorgyárból, a vasútról, a tejüzembõl. Hajnaltól késõ estig mind a négyünknek dolgozni kellett. Közben megnõttek a gyerekeim – tért vissza napjainkra beszélgetõtársam. – Hiába van az egyiknek faipari egyetemi végzettsége, jobb híján itt dolgozik nálam, mert a diplomájával nem lehet sok mindent keresni egyelõre a városban. A kisebbik is megnõtt, õ kimondottan ezt a szakmát tanulta ki, és a feleségem is a vállalkozásban dolgozik. Mivel itt lecsökkent a forgalom, a Hevesi úton nyitottunk egy másik boltot. Nagyon sokat kellett tennünk azért, hogy azt az üzletet is megszeressék és odajárjanak vásárolni a környékrõl. Amikor megvettük, az összes gép motorját ki kellett cseréltetni, hogy zavartalanul üzemeljenek. Az üzlet eredményesen mûködik, a forgalom ma már fölfutott arra a maximumra, amit ki lehet hozni belõle. Ott ketten dolgoznak, a feleségem és egy kolléga.
– Hogyan telik el egy napjuk?
– Hajnali fél 5-kor kezd a család. A délelõtti mûszakot lehajtjuk, a gyerekek, ha tudnak, hazamennek, ha nem, akkor itt maradnak estig. Én viszont szabadnap és szabadság nélkül viszem most már a tizennegyedik évet. A vállalkozásunk a kezdettõl fogva rentábilis, tartozásunk nincs, ki tudjuk fizetni a számlákat, de sok minden nem marad. Szabadidõm sincs, nekem a munkám a hobbim. Biztosan roszszul is lennék, ha nem jöhetnék be két napig dolgozni.
Ez igaz lehet, hiszen mi magunk is tapasztaltuk az évek során: lehetett ballagás, város napja, dödölle-, jazz- és sörfesztivál, vagy egyéb ünnepi alkalomból rendezett felvonulás a Fõ utcán, a vállalkozó mindig a pult mögött serénykedett. Csak akkor lehetett látni az ajtóban, ha éppen áruszállító érkezett.
Beszélgetésünk vége felé a vállalkozó szavai között tetten értük a szakma generációkon át örökölt csínját-bínját: "Egy csöppöt sem tetszik, ha nem úgy vágják a kiló húst, ahogyan nekem tetszik. A szemem körbe-körbe jár, mindegy, ki dolgozik. Ha úgy tetszik, mindenki kését figyelem, a fiaimét is. A kisebbiknek igen jó érzéke van a szakmához, õ kimondottan erre született. A nagyobbik viszont a vevõkkel, beszállítókkal szeret foglalkozni. Neki kell felkutatni a különleges termékeket. Ilyen például a pármai sonka, amibõl sokat eladtunk, de pénz hiányában ez a vonal megszûnt. Ilyen termék még a sárgabarackos, áfonyás belga pástétom, amit külön kerámiatálban szállít a gyártó Magyarországra. Legutóbbi szerzeményei közé tartoznak az újszilvási termékek és a szürkemarha szalámi. A disznóhúst zalaiaktól vesszük, a frissen vágottat Letenyérõl hozzák, a baromfihúst Tótszentmártonból. Hentesáruból viszont itt van az „egész ország”. A vevõk meg jönnek Keszthelyrõl, Zalaegerszegrõl, Somogysámsonból.
Kozári Géza végezetül megosztotta velünk egy törzsvásárlója sommás gondolatát is, ami egyben azt is igazolja, hogy miért adományozta az „Év Vállalkozója” díjat a Kamara a vállalkozónak: a lányom Pestre, a fiam Pécsre, vagy éppen Gyõrbe jár iskolába, de az utolsó fél kiló húst itt veszem meg nekik az útra…
B.E.