Szakcsi Lakatos Béla gyakori vendége városunk jazz rendezvényeinek. A méltán világhírû zongoristával koncertje elõtt beszélgettem.

- A közelmúltban egy jubileumi koncerten ünnepelte 65. születésnapját, melyhez gratulálunk. Egy ilyen koncert általában a visszaemlékezés jegyében zajlik. Ön is így volt ezzel a Mûvészetek Palotájában megtartott rendezvényen?

Igaz, hogy a koncert mostanában volt, valójában a születésnapomat júliusban ünnepeltem. A koncert azért lett elhalasztva, mert nyáron nem lehet nagyközönségre számolni semmilyen rendezvényen. Most teltház volt, pótszékeket kellet berakni. Nagyon jó koncert volt. Visszaemlékezés? Én nem szoktam életpályakoncerteket tartani, nem tekintek hátra, mindig csak elõre. Ez vagy születési hiba, vagy erény? Nem tudom.

- Akkor tekintsünk elõre. Mit hallunk ma este Önöktõl?
Három saját szerzeményt, egy Thelonionus Monk kompozíciót és egy örökzöldet. Ebben a felállásban már többször játszottunk. Kõszegi Imrével már sok évtizedes az ismeretség.
- Egy pár évet mégis csak tekintsünk vissza. Néhány éve Kossuth díjat kapott, megelõzõen Liszt díjat. Érdemes mûvész is, vagyis elismerik. Büszke az elismerésekre?
Igazából én nem nagyon törõdök ezekkel a dolgokkal. Valójában a Kossuth díjnak azért örültem, mert úgy fogtam fel, hogy ezt nem én kaptam, hanem a magyar jazz, az egész szakma. Elõttem a Pege Aladár kapott, utánam a Dés László, majd most Horváth Kornél részesült ebben a kitüntetésben. Hála Istennek a jazz felértékelõdött, már nem úgy van, mint húsz, harminc évvel ezelõtt. Elismerés? Azt hiszem az igazi elismerés az, mikor látom a tanítványaimat. Egyik, másik ma már klasszikusokat is játszik.
- A fiait is Ön tanította?
Nem, és szándékosan nem. Nem jó az, ha az ember rátelepedik a gyerekeire, mert aztán nehéz megszabadulni ebbõl a viszonyból. Legyenek Õk csak szabadok. Ez neveléstechnikai kérdés. Nem igazán érdekli õket, hogy én már régóta a zenével foglalkozom.
- Dehogy nem, hiszen felvételeket is készítettek együtt.
Az igaz, hogy kijött egy lemez, ahol a két fiammal, Oláh Kálmánnal, Jack DeJohnettel és John Patituccival, vagyis a világ legjobb ritmusszekciójával játszom.
- Musicaleket írt, Piros karaván és Cigánykerék címmel. Úgy tudom most is készülõben van egy. Mennyiben tér el az elõzõektõl?
Már készen van, sõt Szegeden már be is mutatták, melyet Shakespeare, Szent Iván éji álom címû mûve alapján írtam. A mûfaját tekintve world musical. A világon ez az elsõ ilyen alkotás. Van benne egy kis cigány, román, török, spanyol, sok indiai zene is. minden van benne, csak jazz nincs. Már nagyon untam az egy kaptafára húzott amerikai típusú musicaleket. Egyébként a Piros karaván az elsõ musical volt az országban, amelyet még1975-ben írtam.
- Divat ma különbözõ népek, nemzetiségek zenéjéhez nyúlni a jazzben is. Hazai színpadokon egyre több a cigányzenébõl gyökerezõ jazz. Ez a zene az Ön produkcióban is teret kapott. A kor hozza magával, hogy visszatért a gyökerekhez?
A gypsy jazzt én találtam ki. Lehet, hogy a kor hozza magával, meg az is igaz, hogy korábban szégyelltem ezt játszani.
- Miért?
Mert úgy éreztem nem jött még el az ideje. Most is úgy érzem, ez az idõ most jött el a XXI. században.
- Tekintsünk akkor megint elõre. Távlati tervek?
Csütörtökön lesz a Fõvárosi Operett Színházban a Szent Iván éji álomnak a budapesti premierje, azon ott leszek. Aztán decemberben a Magyar Jazzmûvészek Társaságával, melynek az elnöke vagyok, tervezünk az Operaházban egy közös koncertet az Operaház szimfonikus zenekarával. A koncert tervezett zenei darabjait már írjuk Oláh Kálmánnal, Fekete Kovács Kornéllal és Babos Gyulával. Ez az anyag lesz a koncert elsõ részében. A második részben Joe Zawinul zenekarával játszunk együtt. Remélem az egy szép este lesz, és azt is remélem, hogy ma sem okozunk csalódást.
Czene Csaba