Sass Brunner Erzsébet és lánya Brunner Erzsébet hagyatékának utolsó darabjai – festmények, személyes használati tárgyak, ruhák, díszek – nemrégiben érkeztek haza Indiából Nagykanizsára. Álmok Indiában címmel a Képzõmûvészetek Házában ezekbõl látható kiállítás.

A tárlaton Õexcellenciája Malay Mishra, India magyarországi nagykövete mondott köszöntõt. Beszédében kiemelte: a két alkotó spirituális és valóságos, valamint fizikai értelemben is nagy utat járt be, és egy spirituális kötõdést hozott létre a két ország, Magyarország és India között. Majd felvázolta életük Indiához kötõdõ állomásait, emlékeztetve arra is a tárlatlátogatót, hogy nemcsak a Ghandi család és más ismert vezetõk, politikusok, hanem a tömegek számára is ismertek voltak, alkotásaikban õket is megörökítették. 

A kiállítást Cseresnyés Péter polgármester nyitotta meg:
– Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet Kõrösi Csoma Sándor és Baktay Ervin mellett a legismertebb India-utazók. A két világháború között érkeztek a brit korona "gyémántjába", s egy életre otthonukká választották. A festõmûvésznõ anya és lánya képeken örökítette meg az ország tájait, szent helyeit, az egyszerû embereket s mindennapi életüket, sõt, megfesthették India vezetõ politikusait is – hangsúlyozta Cseresnyés Péter, majd nagykanizsai kötõdésükkel folytatta:
– Farkas Erzsébet Nagykanizsán született 1889-ben. Feleségül ment Sass Brunner Ferenchez, tanárához, Ferenczy és Hollósy tanítványához. Egy megérzés hatására úgy döntött, hogy Szicíliába utazik. 1929-ben, nagyon kevés pénzzel érkezett lányával a dél-olaszországi szigetre. Itt a festésen kívül narancsárulásból tartották fenn magukat. Egy éppen Szicíliában tartózkodó indiai nõnek annyira megtetszettek a képeik, hogy meghívatta õket Rabindranath Tagoréval Indiába. A két nõ saruban és maguk szõtte ruhában Egyiptomon át érkezett Santiniketánba, 1930-ban. Brunner Erzsébet Tagore unokaöccse, a Mûvészeti Akadémia alapítója révén festészetet tanult (számtalan portréja van ebbõl az idõszakból Rabindranath Tagoréról), míg anyja két éven át Vishwa Bharatiban lévõ lakhelyükön csak meditálással foglalkozott.
1932 és '35 között hosszabb utat tettek Indiába, s közben festményeiket kiállításokon mutatták be. Bengálból Kashmirba illetve a Himalájából Rameswaramba utaztak – részletezte. Dél-indiai tartózkodásuk idején Mahatma Gandhi meghívta õket Coonorba, ahol lehetõségük volt õt lefesteni. (Sass Brunner Erzsébet: A Vision of India, 3. o.)
1935 és 1937 között Japánban éltek. Nemcsak indiai, hanem még Magyaroszágon készült képeiket is kiállították. Megjelent a Mystic India címû könyvük, amelyhez Rabindranath Tagore és Mahatma Gandhi írt elõszót. Könyvük képeiken kívül írásaikat is tartalmazza. Japánban a tenger és a Fuji ragadta meg õket. Kétéves itttartózkodásukat is a Fuji vulkánnak "köszönhetik": az egyik hegyi kirándulásukon Sass Brunner Erzsébet olyan szerencsétlenül esett el, hogy csípõcsontját törte, s ilyen állapotban elég hosszú ideig nem volt képes utazni. Amíg Japánban idõztek, megismertették Petõfi költeményeit a távol-keleti országgal - a magyar konzul közbenjárásával számos költeményt kiadtak, lefordítva, egy kötetben.
Emlékeztetõül kiemelte:
– Sass Brunner Erzsébet 1950. február 19-én halt meg tüdõgyulladásban. Lánya Delhiben megrendezte gyûjteményes emlékkiállítását. Brunner Erzsébet a Himalája hegyei közül visszaköltözött Delhibe, ahol stúdiót nyitott. Hosszú elzárkózása után újra bekapcsolódott a képzõmûvészeti életbe. 1955 és '57 közötti zarándokútján megfestette India, Nepál, Thaiföld, Ceylon buddhista kegyhelyeit. 1959-ben õ is részt vett a tibeti menekültek segélyezésében, s találkozott a dalai lámával, akit az európaiak közül elsõként örökített meg.
Az 1970-es években jutottak el képeik a magyar közönség elé: Indira Gandhi négy képüket hozta magával látogatásakor. 1979-ben a Delhiben létrehozott Magyar Kulturális Intézet megrendezte az elsõ Brunner-kiállítást; két könyvüket, a Vision of India és az A Painter's Pilgrimage címût is megjelentették. 1985-ben Brunner Erzsébet Gianni Szingh indiai elnöktõl átvette a Padma Sri állami díjat.
A kiállítás jelentõségérõl többek között így szólt a polgármester:
– Hidasi Judit író, újságíró gondolatában tükrözõdik számomra leginkább e mai este lényege. Õ azt írja: „Minden utazás és tapasztalat legnagyobb hozadéka az, hogy ráébressze az embert a saját kultúrája, saját országa értékeire.”
A mûvészet és a kultúra olyannyira természetessé és láthatatlanná tud válni a mindennapi problémák zajos forgataga közepette, hogy elõfordulhat, az identitását építõ közösség is elfelejti ápolni és gondozni az azonosságát adó, és ezáltal másokkal kapcsolatot teremtõ értékeit és képességét. Ezért néha el kell távolodni az ismerõstõl, az otthonitól, vagy meg kell állni egy pillanatra, hogy felfedezzük újra mindazon értékeket, melyek körülvesznek minket a hétköznapok során. Ezek a pillanatok teszik értékessé és tartalmassá az amúgy rohanó életünket, és mondják el nekünk, hogy kik is vagyunk a világban.
E mai alkalom egy ilyen rendkívüli eseménynek mondható. Egy kis megállásnak, eltávolodásnak a profántól, aminek a lehetõségét egy távoli baráti ország nézõpontja ad meg nekünk. India hozzánk hasonlóan nagyra becsüli Sass Brunner Erzsébetet és lányát, Brunner Erzsébetet, akik amellett, hogy városunk értékei, India számára is valódi kincsnek számítanak.
Más-más nézõpontból szemléljük õket, mégis kapcsolatot teremtenek két távoli és eltérõ kultúra között, bizonyítva, hogy nincs is olyan nagy különbség, hogy áthidalható e távolság. A mûvészet láthatatlan ereje pontosan ebben mutatkozik meg. Képessé tesz minket a kapcsolatteremésre és annak ápolására, a fontos értékeink megbecsülésére, a nézés helyett a valódi látásra és odafigyelésre. A mûvészet közös nyelv, melyben a sajátunkat és a másikét is meg tudjuk látni, egy nyelvet tudunk beszélni, mert a mûvészet és kultúra esetében a pillérek nem lehetnek mások, mint az általános emberi értékek.
E mai este így a Másik kultúrájának megbecsülésével, az õ nézõpontjának elfogadásával kicsit mindannyiunkat egy utazásra hívnak, mellyel eltávolodhatunk a saját kultúránk értékeitõl, így ráébredve mégis azok nélkülözhetetlen mivoltára. Sass Brunner Erzsébet és lánya mûvészete, megismerés vágya, India szeretete ezért sok olyan közös vonást mutat meg nekünk, mindünknek, mellyel élnünk kell, gondoznunk és ápolnunk, mert õbennük és általuk valójában India és a saját kultúránk legfontosabb értékeit fedezhetjük fel – e gondolatokkal zárta beszédét Cseresnyés Péter.

B.E.

További képek a galériában.