…A forró évszakban leginkább a verandán aludtunk éjszaka. Egyik reggel az újságos – ottani kifejezéssel élve: newspaper-walla – az ágyamra dobta az újságot, ahogy mindig is szokta. Amikor fellapoztam, rábukkantam egy hírre, miszerint Sariputra és Mahamaudgalyayana (két jelentõs buddhista szent neve páli nyelven) hamvait hazahozták Indiába, hogy elhelyezzék egy újonnan épült templomban Szancsiban.

Hirtelen átvillant bennem, hogy ez lehet a megfelelõ alkalom anyám festményeinek bemutatására. Buddhista témájú festményeit ugyanis mindig elzárva tartotta. Arra gondoltam, hogy el kell mennem arra a fesztiválra, ahova egész Indiából és a világ minden részébõl jönnek zarándokok, és meg kell szerveznem egy kiállítást anya buddhista képeibõl. El is mentem Szancsiba és végül is rengeteg ember tekintette meg anya festményeit a tárlaton. A buddhizmus azon a kiállításon kerített igazán hatalmába. Mindig is hatással volt rám, de Szancsiban valósággá lett számomra.
Szokásom volt, hogy ahol megfordultam, mindig bejártam azt a helyet, hogy tudjam, hol is vagyok igazából. Így egyik éjszaka – amikor éppen telihold volt – sétálgattam a sátrak között, amelyeket a vendégeknek állítottak fel. Az egyik sátorból még fény szûrõdött. Egy öreg láma ült a sátorban és egy gyermek lámanövendéket tanított. A nyitott ajtón át néztem õket. Amikor végeztek a tanulással, az öreg láma letérdelt és jó utat kívánva elbúcsúzott a gyermektõl. Mindezt olyan tisztelettel és alázattal tette, hogy a látványtól mélyen meghatódtam. A gyermek talán négy éves lehetett, kiválasztottnak tûnt, de nem tudom, hogy ki volt. Kísérõje – egy másik láma – vitte el Dardzsilingbe vagy egy másik közeli helyre. Az idõs láma látott engem, s amikor kiléptek a sátorból, megáldott. A hely hangulata lelkesítõen hatott rám és egész életemen át végigkísért ez az élmény. És attól kezdve anyámat is sokkal jobban megértettem, továbbá mindazt, ami történt velünk, és amit hagyni kellett, hogy megtörténjen.
Amikor visszatértem Delhibe, érdekes dolog történt velem. Kedvem támadt felkeresni a Birla templomot, amelyben szintén van egy kisméretû buddhista szentély. Ott ült egy öreg láma és imádkozott. Ugyanaz a láma volt, akit azon az éjszakán Szancsiban láttam. Egy idõ múlva a templomszolga segítségével megkérdeztem, hogy lefesthetem-e õt. A láma beleegyezett. Szerencsére volt nálam vászon és festék, így megörökítettem a portréját. Nem emlékszem, hogy hol van az a kép. Meg kell találnom, de nem tudom, hogy hol lehet.
Gelencsér Gábor