A Baráth Yvette által alapított és vezetett Farkas Ferenc Énekegyüttes hosszú évek óta minden évben meg szokott emlékezni névadójáról, a Nagykanizsán született Herder-díjas, illetve kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzõrõl. Idén ezt éppen Farkas Ferenc 108. születésnapján, december 15-én, vasárnap este tették. Mivel igazán remek egybeesésként a Mester hatalmas életmûvében több karácsonyi témájú vegyeskar is található, egyúttal adventi koncertként is szép és megható élményt nyújtott a rendezvény, amelyre a kiskanizsai templomban került sor

Az együttes úgy döntött, hogy nem szed belépõdíjat, s ezzel lehetõvé tette, hogy olyan kiskanizsai, elsõsorban idõs emberek is meg tudták hallgatni õket, akik közül többen még életükben nem voltak koncerten…

A mûsor két nagy tömbjét Johann Sebastian Bach: Jesu meine Freude címû hatalmas vegyeskari motettájának részletei, illetve Farkas Ferenc: Kõröshegyi betlehemes címû darabja alkotta. A koncert kezdetén gyertyafény kíséretében vonult be a kórus. Elsõként – a hely szelleméhez is illõen – Szokolay Sándor Miatyánk-ját énekelték el, amellyel egyúttal a pár nappal korábban elhunyt nagy zeneszerzõrõl is megemlékeztek, aki egyébként annak idején éppen Farkas Ferenc növendéke volt a Zeneakadémián.

Következett a Bach-motetta, amelyet az Énekegyüttes most énekelt elõször a nyilvánosság elõtt s amelynek elõadása mérföldkõ a történetükben. A német nyelvû zenemû egyes tételei között Horváth István Radnóti-díjas versmondó olvasta fel a megfelelõ versszakok magyar fordítását. A zenetörténészek jellemzése szerint Bachnak az a ciklusa, amelynek ez a motetta is tagja, az emberi szellem legerõteljesebb megnyilatkozásaihoz tartozik. Az Énekegyüttes már most, elsõre is szép hangzással és magabiztossággal énekelte, ami azért is dicséretes, mert ez egy ötszólamú, bonyolult szerkezetû kórusmû, így egy kislétszámú énekegyüttes esetében rendkívüli minden egyes tag felelõssége. Elõadásuk idõvel nyilván tovább fog érni, hiszen egy ilyen nagy és fontos mû esetében ez nem is lehet másként.

Következett a Kõröshegyi betlehemes Farkas Ferenctõl, amelynek tételei között szintén Horváth István mûködött közre mint narrátor, illetve a darab elõtt néhány fontos gondolatot idézett fel abból, ahogyan a három évvel ezelõtti emlékkoncerten az azóta elhunyt Petrovics Emil jellemezte Farkas Ferencet.
A Kõröshegyi betlehemes egyrészt rendkívül mutatós, mert a szerzõ azt a reneszánsz gyakorlatot elevenítette fel benne, hogy kettéválasztotta a közremûködõket: a kórus és az õket kísérõ kamaraegyüttes nagyobbik része a pódiumon muzsikált és akusztikus játékként a karzatról felelgetett bizonyos tételeknél az orgona és a trombita, valamint az angyalokat megjelenítõ három énekes. Másrészt a mû azért is nagyon mutatós, mert zeneileg rendkívül változatos: a betlehemes játék ismert dramaturgiáján belül gyakorlatilag a teljes európai zenetörténet legjellegzetesebb építõköveivel találkozhatunk a középkori zenétõl a XX. századi legmodernebb hangzásokig, s mindehhez társul a magyar népdaloknak és az egyházi népénekeknek a világa. Ám ez nem egy szétesõ, túlságosan is változatos darabot, hanem éppen ellenkezõleg, egy rendkívül markánsan Farkas Ferencre jellemzõ mûvet eredményezett, a hallgatók számára pedig egy szinte magától értetõdõen befogadható mûvet. A Kõröshegyi betlehemest énekelni egyrészt hálás feladat, másrészt azt hiszem, sokkal nehezebb, mint az ember gondolná, vezényelni pedig különösen… Az Énekegyüttes mellett mindenki kitûnõ teljesítményt nyújtott, külön szeretném kiemelni az orgonistát (Gerócs Erzsébet), az angyal-tercettet a karzaton (Farkas Viktória, Laskai Lilla, Novák Eszter) és a pásztor szólóját éneklõ Tulman Gézát.

Befejezésül magyar zeneszerzõk – köztük Farkas Ferenc - vegyeskari feldolgozásában ismert és kevésbé ismert karácsonyi dalokat hallhattunk. Ezek elõadásakor különösen élvezhettük az Énekegyüttesnek azt a csak rá jellemzõ, egyéni és csodálatos hangzását s az árnyalatoknak azt a kidolgozottságát, ami az egységes hangképzési iskolának és az elmúlt több, mint két évtized munkájának gyümölcse. Hallgatása közben Petrovics Emil szavai jutottak eszembe, aki az említett három évvel ezelõtti koncert után „a zene éden-kertjének” nevezte a kórus hangzását – pedig ha valaki, õ aztán értett hozzá…

Kocsis Katalin