Kérdezted már magadtól, hogy pontosan mit is ünnepelsz Karácsonykor? Ha Jézus odalépne hozzád és megkérdezné, hogy ugyan már mit vagy kit ünnepelsz, akkor mit mondanál? – Az erdõk zöldellõ, illatos fenyõfáját, amely egy idõre beköltözik a szobádba és meghitté varázsolja néhány napodat? A szeretetet, amely ilyenkor lelkiismeret furdalásod nyomán felszínre tör a szívedben és arra sürget, hogy néhány nap alatt próbáld behozni, amit egész esztendõn át elmulasztottál? Gyermekedet, unokádat, mondván, hogy õk hordozzák a jövõt és neked az õ létük, ha rövid idõre is, de „halhatatlanságot” biztosít? A lét titkának mélyébõl feltörõ elvágyódást, azt „a titokzatos birtok”-ot, ami kiszakít a mindennapi élet taposómalmából? Ha csak ezt teszed, akkor nem kapsz mást, mint gyenge pótlékot, amely árnyképe csupán a valóságnak.

Kérdezted már magadtól: Nem a világi hamis értékekben rejlik a te ünneplésed? Az ördög épp ilyen hamis fénnyel akar elvakítani tégedet, valamennyiünket: karácsonyi akciók, amikért akár halálra is tapossuk egymást, kirakatok, evés, ivás. Láss meg minden fölösleges dolgot, foglalkozz mindennel, csak épp Jézussal ne!
Jézust akarod megkerülni? – Jézus nélkül valóban mindennek vége! Nélküle üres az asztalunk, üres a szívünk, üres a kezünk, üres és tartalmatlan az egész életünk! Testvérünk õ, atyánk vagy anyánk? Úgy gondolom mindhárom. – Édesanyám, éhes vagyok – nyöszörögte egy éhezõ gyermek valahol egy rideg viskóban télvíz idején. Az asszony pedig benyúlt a rongyai közé, elõvett egy darab kenyeret, s odanyújtotta a gyermeknek. – Miért nem eszel te is, hisz olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz? – kérdezte tõle az Isten angyala. – Az nem baj, ha én meghalok, csak legyen mit egyen a gyermekem – válaszolta az aszszony.
Valaki mondott már hasonlót a történelemben: Nem baj, ha én meghalok, akár a keresztfán is, csak üdvösség virradjon testvéreimre. Õ az Úr, Mária fia, akirõl így énekel az istenanya hálaadó imájában:
Hatalmasokat elûzött trónjukról,
kicsinyeket pedig felmagasztalt:
az éhezõket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsájtja üres kézzel.
Van-e szem, amely ezt meglátja, vagy éppen õt vádoljuk nyomorúságunk miatt, hogy magunkat felmenthessük a felelõsség alól? Ám Isten egyszer majd neked is felteszi a kérdést: hova tékozoltad el, amit neked adtam?
Isten minden tevékenységét csend öleli körül. Ez a csend nem némaság! Csak a süket, érzéketlen világ felé tûnik annak. Egy másik irányban ez az isteni csend éppen óriási tevékenységet, beszélgetést, társalgást, érintkezést jelent. Az üdvösség üzenetét hordja akár a karácsonyi szél, az angyalok éneke, az egyház liturgiája, a fázó szegényeket betakargató és nekik ételt nyújtó gondos kezek, vagy a szeretet sugárzó biztató tekintetek.
Érted-e ezt a csendet? Azt a csendet, amelyet nélkülöz Isten teremtett világa, már a teremtés hajnala óta. Maga a tudomány is azt tanítja, hogy hatalmas zajjal, robbanással indult útjára a teremtett világ. Azóta is mindenütt zaj és hangoskodás vesz körül minket, a váróteremben, a gyógyszer után sorukra türelmetlenül váró, zsörtölõdõ emberek morgolódásában. Az utakon dübörögnek a jármûvek, kiabál mindenki. Fontosnak tartjuk magunkat, ezért kiabálunk, ezért hangoskodunk, utasítjuk rendre a másikat, pedig mi mindannyian egy-egy marék porból vagyunk teremtve arra, hogy tipegve, topogva lábra álljunk, és egymás kezét fogva, váll a váll mellett elinduljunk a végtelen felé, Isten országa felé. Meg-megcsillan Istenünk fénye rajtunk, egy-egy szép vonása feltûnik arcunkon, de nem vagyunk Istenek.
Csak Isten csendje tehet naggyá bennünket, mert az igazán nagy dolgok a csendben születnek: az anyaméh csendjében, a gondolkodó ember csendes magányában, a földbõl elõbukkanó növény csendes fejlõdésében, a fû zaj nélküli növekedésében.
Figyelj! Isten csendje ma hangosabban kiált minden szónál, de ez a hang nem bántja a fület, hanem simogatja a szívet, erõt önt a csüggedõbe, bátorítja az ellankadtat, a küzdelmet feladni készülõt. Ha most nem hallod karácsony táján ezt a kódolt csendet, akkor talán soha nem is fogod meghallani és megérteni, hogy Isten milyen közel került hozzád, mennyire „szorít” érted, hogy testvéred és barátod lett a megtestesülésben.
Örüljünk hát karácsony ünnepének. De ne csak örüljünk, hanem tanuljunk is belõle! Bölcsen mondja Szent Ágoston, hogy Krisztus az égi segítséggel együtt tanítást is hozott a világra: az Isten és emberszeretet tanítását, amelyet dalba foglaltak az angyalok, amikor karácsony éjjelén ezt énekelték: Dicsõsség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek.

Dr. Páhy János plébános