Szûnni nem akaró vastapssal hálálta meg a közönség a Szõke - Szalai- Tóth trió koncertjét a Plakátházban. Szõke Szabolcs a zenekar vezetõje jól ismert muzsikus, hiszen láthattuk õt jazzfesztiválokon, népzenei rendezvényeken, koncerteken egyaránt. A népszerû, sokoldalú muzsikus a koncert, valamint a helyszínen megvásárolható lemezei dedikálása után készséggel válaszolt kérdéseimre.

- Ön már a Kolinda és a Makám együttesben elkalandozott más kontinensek, így más népek zenei világába. Ma a varázslatos keletre utazhatott a közönség a zene szárnyain. Megismerhetnénk ma este „feltálalt” keleti csemege receptjét? Mondjuk, végy egy számodra izgalmas költõt, zenésítsd meg verseit, aztán végy magad mellé két kitûnõ zenészt, hogy kezdõdött, mi volt a sorrend?

- Omar Khajjam megzenésítésre inspiráló versei már 1999-ben a kezembe kerültek. Annyira jók voltak a fordítások, hogy óhatatlanul megéreztem bennük a dallamot. A költemények dallama szinte követte a perzsa dallamvilágot. Néhányat akkoriban megzenésítettem, ebben az idõszakban Paya Beával együtt adtuk elõ az un. Szindbád dalokat. Aztán évekig nem dolgoztam énekesnõvel. Majd 2002-ben ismerkedtem meg Tóth Evelinnel, akkor megalakítottuk az Ektár együttest. E zenekar hangzásvilága már hasonlatos volt a ma este elõadott produkcióhoz, de ott a nõi hang instrumentálisan szerepelt, vagyis nem énekelt szöveget, verset. Egyre inkább fontosnak tartottam, hogy tartalommal, szép gondolatokkal töltsük meg kompozíciónkat, annál is inkább, mert az énekesnõ a közvetítõ médium. Ezek a versek zömében a XI. században íródtak, de még napjainkban is aktuálisak. Én a ma este hallott verseket igyekeztem egy bizonyos koncepció, gondolat köré gyûjteni. Így kapott helyet a produkcióban néhány Gita Govinda vers, Weöres Sándor fordításában. Az életrõl az elmúlásról szólnak ezek a versek. Hallható és érezhetõ, hogy az emberiség ma is hasonló gondokkal, problémákkal küzd, mint annak idején az archaikus világban. Ezekben a szövegekben fellelhetõ a vallásos hit, annak ellenére, hogy borról, szerelemrõl, elmúlásról is szó esik. Mégis valamiféle istenhez való törekvés érzõdik ki belõlük. Ezekhez a versekhez próbáltam új ritmikában, meditatív zeneiformát komponálni, miközben kifejezetten archaikus hangszerekben gondolkoztam.
- Ha már az archaikus hangszereknél tartunk, hogy lesz valaki gadulkás?
- Én eredetileg hegedûs voltam, klasszikus zenét tanultam. A Kolinda zenekarba hegedûsként kerültem, majd a hetvenes években egy bulgáriai tanulmányúton ismerkedtem meg és szerettem bele a gadulkába. Ez a fõ hangszerem, amelyen ma este játszottam harminchárom éve van nálam.
- Mikor debütáltak a ma este elõadott programmal?
- Egy új mûsorról van szó, egy hónapja Budapesten a Déli- pályaudvar közelében, a Nyitott Mûhelyben debütált. A Nyitott Mûhelyrõl tudni kell, hogy nem csak Budapest, hanem az ország legizgalmasabb kulturális találkozóhelye. Mûvészek találkozóhelye, de mindenki számára nyitva áll, mint ahogy a neve is jelzi. A befogadó, a hallgató, a nézõ is lényeges része az alkotásnak. Ha a hallgató a nézõ nem gondolkozik, lélegzik együtt az alkotással, akkor önmagában a mûvészet semmit sem ér. Ma este Nagykanizsán nagyon jó közönségünk volt.
- További tervek, hol mutatják be legközelebb ezt a produkciót?
- Nagyon friss még az anyag, még nem rögzítettük lemezen sem. Az idén már csak Budapesten lépünk fel különbözõ helyeken, a legendás Bem Rakparttól kezdve Millenárisig. Tavasszal pedig Olaszországba utazunk.

Czene Csaba