A nyugati kereszténységben január 6-án van vízkereszt, a három királyok ünnepe. Ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi idõszak kezdete. A keleti kereszténységben a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt január 6-7-re esik a karácsony, és 13 nappal késõbb ünneplik a vízkeresztet. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése, magyar neve a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a 4. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzõn.

Az evangélium szerint a három királyok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletrõl Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Elõször Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe irányított õket, ott meglelték a kis Jézust, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Gáspár, Menyhért, Boldizsár volt, adományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet.

A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelõ Szent János megkeresztelte, ezt követõen tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzõn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve.

Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidézõ csillagozás vagy háromkirály-járás. A három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, legfõbb kelléke a csillag, amely a három királynak megmutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betûket (Gáspár, Menyhért és Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

A vízkereszti népszokásokból mára leginkább az maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentõ hamvazószerdáig (idén március 5-ig) tart a farsang, a karneválok ünnepi idõszaka. Ez a közelgõ tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák – ez a torkos vagy zabáló csütörtök.

A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei fõként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfõre és húshagyókeddre ("a farsang farka") – vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzõbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is igen híres a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különbözõ rendû és rangú, társasági és szakmai farsangi bálokat.

MTI - erdely.ma - Kanizsa