Ma 2024. 9 16.
Edit, Ciprián napja van. Látogatók száma : 56893650 |
||||||||||
|
Hétmilliárdos adósságtehertõl szabadult meg Nagykanizsa Az adósságkonszolidáció keretében, több ütemben összesen mintegy hétmilliárd forint adósság alól mentesült városunk, melynek az utolsó lépéseként több mint kétmilliárd forintos megmaradt tartozást vállalt át az állam. Ez óriási könnyebbséget hozott Nagykanizsának, hiszen idén 640 millió forintot kellett volna erre költenie. Az így felszabaduló forrásokat pedig fejlesztésekre fordíthatják. Dr. Bitay Márton Örs, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, az önkormányzatok gazdaságában a hanyatlás 2002. után indult, amikor az állam a kötelezõen ellátandó feladatokhoz nem biztosított forrást és a gazdaság folyamatos lassulásával az önkormányzatok saját bevételei is apadni kezdtek. Ennek eredményeként 2010-re 1200 milliárd forintra emelkedett az önkormányzati adósságállomány, melyek jelentõs mértékben fejlesztéseket takartak. Ezen kívül, 2010-et megelõzõen az önkormányzati törvény is kaotikus rendszer képét mutatta. – A kormányváltás idején, 2010-ben a kormány felismerte ezt a helyzetet és azt, hogy változtatni kell. Ekkor indult meg egy nagyfokú átszervezés. Az országgyûlés 2011 év végén elfogadta az új önkormányzati törvényt, ennek értelmében a kötelezõ és az önként vállalt feladatokat egyértelmûen szétválasztották, valamint határoztak arról, hogy több ütemben átvállalja az adósságokat – részletezte az államtitkár.
GAZDASÁG ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|