A Piarista Iskola „Októberi esték” programsorozatának második elõadása az ötvenes évek egyházüldözésérõl szólt. Böszörményi Géza, piarista szerzetes, az iskola tanára a fiatal történész szemével szólt az történtekrõl, majd egy öregdiák emlékezett vissza a saját maga által átélt eseményekre.

Az elõzõ héten a piaristák dicsõséges történelmérõl szóltak, ezen az estén pedig ellenkezõleg, éppen azokról a dolgokról beszéltek, amelyekre mindenki fájdalommal a szívében emlékezik vissza.

1948-ban az összes iskolát államosították, elfoglalták, vagy bezárták. Rá két évre megszûntették a szerzetesrendeket is, kivéve négyet – ennek oka az volt, hogy külföldön azt mondhassák: Magyarországon van vallásszabadság.
Az 1950-es esztendõ volt a legnehezebb év a piarista rend történetében. Tavasszal újabb államosítások történtek, elvették a rendházak területét, megzavarták a miséket; ahogy csak lehetett, támadták a szerzeteseket, a hittanárokat: feljelentések, adatgyûjtések, megfigyelések zavarták mindennapi életüket. Aláírásgyûjtésbe kezdtek a diákok körében, s aki nem akart tanára ellen vallani, azt megfélemlítették. A legtöbb hittanórát titokban tartották meg, még a helyszínre – általában a természetben tartották – is külön-külön érkeztek a diákok, hogy ne háborgassák õket.
Nyáron, a Révai József, az akkori népmûvelési miniszter által, az újságokban megjelent és a rádióban elhangzott beszéd után – amelynek célja a szerzetesrendek feloszlatása volt –, a szerzeteseket kényszerlakhelyre szállították. Két hónapig Vácott és Hatvanban éltek nagyon rossz körülmények között. Még az elszállításuk is embertelen körülmények között zajlott, hiszen hirtelen, egy éjszaka megjelentek teherautók a rendházak elõtt, a szerzetesek kaptak fél órát, hogy a legszemélyesebb holmijukat összecsomagolják, a ezután egy éjszakán át szállították õket. Fogalmuk sem volt, hogy hova kerülnek, a legrosszabbra gondoltak, azt hitték, Szibériáig nem áll meg a teherautó. Ami a piarista rendet illeti, tizenegy rendházból hatnak a lakóit internálták, de a többi öt lakói is felkészülve várták, hogy bármikor elszállíthatják õket. A kanizsaiakat a váci püspöki palotában szállásolták el a szegediekkel és a váciakkal együtt. Egyre jobban támadta az állam az egyházat, nem adhattak ki folyóiratokat, könyveket, egyház-ellenes cikkek jelentek meg, amelyekben az egyház káros tevékenységérõl írtak. Ekkor került börtönbe Mindszenty József, esztergomi érsek, bíboros is.
Az egyház és az állam által aláírt kényszerszerzõdés alapján következményeként szélnek eresztették a szerzeteseket, elvesztették a munkájukat, s innentõl kezdve a civil életben kellett érvényesülniük. A megállapodás nyolc katolikus iskolát engedélyezett az országban, ez a piaristák részérõl kettõt jelentett: a kecskemétit és a budapestit. Így a 237 szerzetesbõl csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben.
A rendszerváltás hozta meg újra a lehetõséget, hogy a hajdan volt szerzetesi közösségek újraszervezõdjenek. Megkapták az államtól a mûködési engedélyt, s az egykori helyszíneken el lehetett kezdeni a szervezést az újrakezdéshez. Ma az országban nyolc helyen mûködik piarista oktatás: Budapesten, Gödön, Kecskeméten, Mosonmagyaróváron, Nagykanizsán, Sátoraljaújhelyen, Szegeden és Vácott.