Október 22-én adták át a Horvátországot Magyarországgal összekötõ Zrínyi-hídat, az új letenyei autópálya-határátkelõhelyet, és az M7-es utolsó szakaszát. Ez alkalomból mesélt Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei szervezetének elnöke az Autópálya Program születésérõl, illetve megvalósulásáról lapunknak.

– Történelmi pillanat az utolsó szakasz átadása, hiszen most már Budapesttõl az országhatárig ér az M7-es pálya. Több, mint tíz éves múltra tekint vissza az alapgondolat, a tervezés és a megvalósulás. 1996-ban a Lotz Károly által vezetett Közlekedési Minisztériumban, ahol államtitkár voltam, közösen nyújtottuk be a Parlamentnek az Autópálya-fejlesztési programot, amelyet hatpárti többséggel el is fogadtak. Ebben már szerepelt a Budapesttõl az országhatárig tartó M7-es autópálya megépítése. Körülbelül négy évvel késõbb, 2000 környékén ez a program új elnevezést kapott: Gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési program. A cím módosulása tartalmi változást tükrözött, s ez (benne lévõ tartalmi változás) érintette az M7-est is: nem mindenütt autópályaként jött volna létre, hanem Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között csak autóútként épült volna ki. (mûködött volna).

– Mi volt az oka ennek a töredezettségnek, annak, hogy egy útszakaszt ne egységessé akarjanak megépíteni?
– Az eredeti Autópálya-fejlesztési program (autópálya-használat) feltétele az volt, hogy díjazás ellenében lehet igénybe venni a szolgáltatást. Amikor ezt az útdíjat az Orbán-kormány 1999-ben eltörölte, akkor világossá vált, hogy jelentõs bevétel hiányzik az autópálya-építés oldaláról. Az akkor bevezetett bérletrendszer csak töredékét tudta biztosítani még a fenntartásnak is, nemhogy a fejlesztésnek. Ezért redukálták a programot.
– Miért tértek aztán késõbb mégis vissza a teljes autópálya gondolatához?
– Mi úgy gondoltuk, hogy a program nem redukálható. (Magyarázatként legegyszerûbb példa) Kis hazánkban Zalában is van rá példa a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakasz, ahol autópálya és autóút szakaszok váltják egymást. Ez a kettõsség egyszerûen nem éri meg semmilyen szempontból. Az autópálya idõben, tervezhetõségben, üzemanyagban, környezeti terhelhetõségben sokkal kifizetõdõbb. Egy olyan úton, ahol egyenletesen lehet közlekedni, sokkalta kisebb a környezeti kár, kisebb a zajkár, mint ott, ahol állandóan fékeznek, elõznek a jármûvek. Sokkal kisebb a baleseti veszély, kimutatható, hogy számban sokkal kisebb a baleset az autópályákon, mint más utakon. Ezen álláspont alapján 2004-ben nem csak mint informatikai miniszter, hanem mint zala megyei SZDSZ pártelnök is lobbiztam azért, hogy ezt a döntés (t megváltoztassák) megváltozzon. Ragaszkodtam az eredeti elgondoláshoz, miszerint végig autópálya vezessen Budapesttõl Letenyéig, mert csak így tudja szolgálni térségünk fejlõdését.. Végül sikerült elérni, hogy Csillag István miniszter úr mellénk álljon, és újra a Parlament elé tárja az ügyet. Ebben nagy segítségemre volt Göndör István képviselõ úr, és az akkori nagykanizsai polgármester, Litter Nándor úr, aki teljes mellszélességgel képviselte a régió érdekeit. Nagyon jó döntés volt, mert – látva a mai finanszírozási és gazdasági válságot –, ha akkor autóútként készül el, és néhány hónappal ezelõtt autóútként adtuk volna át, évtizedeket kellene várni, míg abból autópálya lenne. – Nagy ünnep az M7-es utolsó szakaszának átadása, de ezzel nem csak azt ünnepelhetjük tehát, hogy azt az utolsó másfél kilométert átadták, nem csak azt, hogy a határon túli kapcsolatok javultak, és fizikailag is csökkentek a távolságok itt a térségben, hanem azt is, hogy a legracionálisabb döntés született, végig autópályként valósult meg.. Csak egy keserûség maradt, és ez pedig a város önmaga. Nem véletlenül említettem Litter Nándort, aki polgármesterként élharcosa volt az autópálya fejlesztési programnak. A jelenlegi vezetésnek élnie kellene az autópálya adta lehetõségekkel. Meg kell nézni, hogy azok a városok – mint Kecskemét, Székesfehérvár, Gyõr, Miskolc, Nyíregyháza – , ahova elérkezett az autópálya, milyen hihetetlen mértékben profitálnak munkahelyteremtésben, az ipari park feltöltésében, egy térség ellátásának a központi szerepében. Nagykanizsa korábban meghirdette a Régiók kapuja programját, és most úgy tûnik, hogy eléggé messze van ettõl. Ezt egyértelmûen a városvezetés hibájának tartom, hiszen személyesen is tapasztalom, hogy az elmúlt két évben (vezetésének a hibájaként fogom fel, hiszen én ezt jól érzékelem) gyakorlatilag semmilyen lobbi, semmilyen érdemi tevékenység nem folyik a város érdekében ott, ahol a döntések születnek: a nemzeti fejlesztési tanácsoknál, a regionális tanácsnál, Budapesten a minisztériumokban. Ez a mostani városvezetés felelõssége.