Az Élet Menete Alapítvány Holokauszt Vándorkiállítása 2007 márciusa óta járja az országot, egy-egy hétre megállva egyes településeken. Hatvanegyedik helyszínként városunkba is elérkezett a kiállítás, mely megnyitójára a minap került sor a nagykanizsai vasútállomáson.

– Oly’ sok évszázadon keresztül hitte a világ és az emberiség nagy része, hogy valóban az ember, mint erkölcsi lény a maga rejtett és teremtett tehetsége révén minden eredendõ bûnével együtt a tökéletesedés irányába halad, hogy legyõzheti önmaga õsi démonjait – kezdte emlékezõ beszédét Cseresnyés Péter polgármester. A 20. század borzalmai ezen belül a holokauszt embertelen szörnyûsége ezt a hitet zúzta szét, alapjaiban döntötte meg. Ezen történelmi trauma ténye minden addigi cselekedetet és történést értelmetlenné tesz, és a múlt értelmezését felülbírálásra kényszeríti, mert képtelen arra a kérdésre válaszolni: ez miként történhetett meg? Miképpen válhatott mindez egyáltalán lehetségessé?
– A holokauszt eltörölte az európai történelem és szellemtörténet folyamatosságát, olyan traumát jelentett, amely mindmáig válaszokat vár és kérdéseket tesz fel önmagunk múltja, jelene és jövõje szempontjából – folytatta a polgármester. Kiemelte, e 20. századi trauma napjaink traumája is egyben, hiszen olyan megmagyarázhatatlan és értelmezhetetlen tényként van jelen, melyre mégis magyarázatot kell találni. Erkölcsi kötelesség, hogy egy olyan eseményt értelmezzünk, amely értelmezhetetlen, mert a legmélyebb szinten értelmetlen és embertelen. Hozzátette, az emberségünk és az önképünk, de legfõképpen az áldozatokra való emlékezés is végleg elveszne, ha mindezt nem tennénk meg. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az áldozatok emlékének megõrzése és újabb generációk felnövekedésével újból és újból arra kötelez minket, hogy megtanítsuk a fiataloknak, és természetesen önmagunknak is, hogy mi az, ami soha többé nem történhet meg.

– De hogyan lehet elmondani az elmondhatatlant, hogyan lehet értelmezni az értelmezhetetlent? Azt hiszem, erre a válasz az, hogy sehogy, de mégis meg kell tenni, mert erkölcsi kötelességünk ez. Ez az ellentmondás adja a holokausztról való folytonos párbeszéd erkölcsi és emberi feladatát. A vándorkiállítás azt a célt tûzte ki, hogy megtörje a csendet, hogy tanuljunk, tanítsunk és emlékezzünk oly méltón, ahogy tõlünk, emberektõl telik – zárta beszédét Cseresnyés Péter.
Dr. Székely István, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség elnöke egy korabeli újságban 1945-ben megjelent cikket olvasott fel. A világtörténelem legkegyetlenebb tragédiájáról tudósít, mely akkor még javában tartott. Ezt követõen Forgács János holokauszt túlélõ idézte fel az õ személyes történetét. Ahogy elmondta, gödöllõi születésû és tizenhat éves volt, amikor elhurcolták. Ekkor még nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. A koncentrációs táborokbeli fogságban töltött összesen egy év alatt számtalan szelekción mentek keresztül, nem tudhatták, hogy öt perc múlva még élnek vagy sem.
Totha Péter Joel rabbi emlékbeszédében egy olyan idõszakot idézett fel, ahol „porig égett az emberiség és maga az ember is”. – A hatodik parancsolat megszûnt létezni és kifordulva önmagából vált valósággá. A humánummal telített Európa fölé a gyûlölet dermesztõ fellegei kerültek. Fogalommá lett a szó: holokauszt – emlékeztetett a rabbi.
Novák Ilona múzeumpedagógus, a vagonkiállítás megálmodója egy idõutazásra invitálta az érdeklõdõket. Kiemelte, a kiállítás egy mementó is. Szeretnék, ha mindenki megállna egy kicsit, és emlékeznének a Nagykanizsáról elhurcoltakra. A tárlat a gyûlölet ellen tanít és felhívja a figyelmet, hogy minden körülmények között embereknek kell maradnunk. Emberségre próbálnak tanítani képekkel, tárgyakkal a három élettörténet bemutatásával.
A kiállítást minden nap 8-17 óráig tekinthetik meg az érdeklõdõk díjmentesen egészen március 7-ig. A tárlatvezetéseket a Batthyány Lajos Gimnázium diákjai tartják.

V.M.

További képek a galériában.