Tavaszias idõben, térzenével, majd ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi program a Deák téren.

Közremûködött a Nagykanizsai Fúvószenekar, a Kanizsa Lovasklub hagyományõrzõ huszárjai, a történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága Vitézei és a Thúry Baranta Közösség. A zászlófelvonást követõen az utókor háláját kifejezve, a forradalom és szabadságharc hõseinek tiszteletére koszorút helyeztek el a város vezetõi, a pártok, civil szervezetek, rendvédelmi szervek vezetõi, képviselõi a 48-as gyalogezred emlékmûvénél.

Az ünnepi program a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központ színháztermében Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ köszöntõjével folytatódott:
– 1848 – példa. Annak a példája, hogy sok egyformán gondolkodó magyar ember, mint azt a történelem már oly sokszor bebizonyította, képes tenni az országért, a nemzetért, a hazáért.
Az 1848. márciusi események sorsfordítóak voltak. Megalakult az elsõ független és felelõs magyar kormány. A márciusi ifjak kihirdették a 12 pontot, békét, szabadságot és egyetértést akartak. Jogokat követeltek és sajtószabadságot, felelõs minisztériumot, országgyûlést és törvény elõtti egyenlõséget. Bár az elsõ független magyar kormány mindössze fél évig állt országunk élén, nevükre, tetteikre mindig emlékezni fogunk.
Az általuk hozott törvényeket, tevékenységüket nemzetünk sikertörténeteként tarthatjuk számon, annak ellenére, hogy végül a magyarság szabadságharcát vérbe fojtották.
A kivívott szabadságot idegenek verték le, cselszövéssel, megfélemlítéssel és túlerõvel.
Az 1848-as forradalom azonban nem ért véget. Minden márciusban megszületik a szívünkben – emelte ki máig ható jelentõségét a polgármester, majd így folytatta:
– Emlékezünk elõdeink hõstettére, hogy fegyvert fogtak szabadságukért. A ’48-49-es hõsök nevét csak töredékesen ismerjük, azt azonban tudnunk kell, hogy az akkor még csak ideiglenes szabadságot nem egy arctalan tömeg vívta ki. A szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és akaró egyének teremtették meg. A polgári forradalom lehetõségét és esélyét az egyes emberek összefogása teremtette meg.
Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak.
Õk is bebizonyították: „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” A nemzet összetartozásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erõforrásunk. Ezzel válnak máig érvényessé Petõfi szavai: „Bárkié is a dicsõség, a hazáé a haszon.”
A nemzeti összetartozás máig élõ ereje biztosította, hogy az elmúlt négy évben Magyarország megújult – tért rá a városvezetõ napjaink feladataira, eredményeire. És nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki értelemben is.
A 2010-re felhalmozódott keserûség teremtõ erõvé változott, és közös munkánk gyümölcseként, akárcsak 1848-ban, Magyarország 2010 után is új útra lépett.
Senki sem vonja kétségbe, hogy Magyarország ma már a jövõbe tekint, a maga útját járja, és erõsebb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.
Pedig nagyon nehéz és hosszú utat kellett megtenni idáig, hiszen egy csõd szélén tántorgó, morális és gazdasági válságba süllyedt országot kellett új, reményteli pályára állítani. A kiutat megtaláltuk, és ezt most már Európában is egyre több helyen a magyar útnak nevezik. Hiszen megvédtük magunkat a bankokkal, a monopol pozícióban lévõ szolgáltatókkal, sõt, még a brüsszeli bürokratákkal szemben is.
Mindezt közösen, egymást támogatva. Mi sem arctalan tömegként, hanem alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és akaró egyének közösségeként.
Példát merítve 1848-as hõseink erejébõl, bátorságából. Mi, mai magyarok ugyan nem foglaltuk 12 pontba a legsürgetõbb, legfontosabb teendõinket, mert 2010-ben mindaz, amit tenni kellett, nem is volt összefoglalható 12 pontban. De pontokba foglalás nélkül: megmentettük a nyugdíjrendszert, és emeltük is a nyugdíjakat. Elértük, hogy megszûnt Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárás. Több százezer devizaadósnak segítettünk, kiszabadítottuk az adósságcsapdából a kórházakat és az önkormányzatokat, emeltük a pedagógus béreket, és ami talán a legfontosabb, növekvõ pályára állítottuk a gazdaságot, amelynek eredményeként ma már több mint négy millióan dolgoznak, és folyamatosan csökken a munkanélküliség. Mindehhez nullához közeli infláció társul. És lehetne sorolni az eredményeket tovább.
És Kanizsa is jól teljesít – hangsúlyozta a polgármester. – Ma már mi kanizsaiak is optimistán tekintünk, tekinthetünk a jövõbe, hiszen a közösen végzett munka eredményeként Nagykanizsa egy folyamatosan fejlõdõ, épülõ város lett.
Sok-sok apró lépés, beruházás teszi világossá azt a stratégiát, amely mentén haladva a város elindult a hosszú távú fejlõdés útján.
Ilyen például a csatorna-beruházás, a belváros rekonstrukciója, a százmilliós nagyságrendû víziközmû-fejlesztés, több intézményi felújítás, a hulladékdepó fejlesztése. A lajstrom nagyon hosszú, de ki kell emelni még a bölcsõde és óvoda, valamint a játszóterek egy részének felújítását és a mûfüves pályaépítést is. Mindezek következtében is, Nagykanizsa kezdi visszanyerni azt az európai rangot, amely évszázadokon keresztül a sajátja volt. Városunk és térsége ma már gazdasági szempontból is vonzó terület, hiszen tudásunk, munkakultúránk, logisztikai és ipari adottságaink valamint hagyományaink ötvözete megteremtette ennek alapját.
Munkahelyteremtõ beruházások biztosítják, hogy Nagykanizsán is egyre többen élnek segély helyett munkából, és egyre erõsebb, stabilabb és nagyobb az a polgári réteg, amely a várost elõre viszi.
További terveink megvalósításához, az elkövetkezendõ évek munkájához is erõt meríthetünk 1848-ból. Az összefogás, a közös akarat példája adott, és azt is látjuk: együtt nagy dolgokra vagyunk képesek.
Amikor feltûzzük a kokárdát, akkor ezt nemcsak büszkeséggel tesszük, hanem erõs reménysugárral is a szívünkben. Mert reméljük, hogy azt a lelkesedést – ami mozgatója, motorja minden forradalomnak, így az 1848-asnak is az volt –, visszanyerhetjük, és újra átéljük.
És erre a lelkesedésre szükségünk van a jövõ építéséhez, az elõttünk álló, nagy feladatokhoz is. Ahogyan Széchenyi István mondta: „Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendõ.” Ezt szem elõtt tartva kell mindig visszanyúlnunk elõdeink hõs tetteihez, hogy azzal a lelkesedéssel dolgozzunk a jelenben a jövõnkért, Nagykanizsa, az ország és a nemzet jövõjéért.
Ha jelenünket a múltunkból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövõtõl. Erre tanít minket Széchenyi István, és erre tanít minket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a magyar nemzet polgáraiként büszkén nézhetünk a múlt tükrébe, és erõt meríthetünk belõle a jövõ kihívásaihoz. Ha erõsen él bennünk egy szebb, szabadabb jövõ reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, akkor méltók lehetünk 1848 örökségéhez.
Ebben segít nekünk minden évben március 15-dike, ez ad értelmet az ünnepségeknek, megemlékezéseknek. Ezt jósolta meg már két nappal a forradalom kitörése után Jókai Mór, amikor azt írta: „Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére és történetalkotó alakjaira!”
Így teszünk mi is, a sikeres jövõbe vetett erõs hittel! Készen a további munkára, Nagykanizsa és Magyarország további építésére – zárta gondolatait az ünnepi szónok.

A polgármesteri köszöntõt követõen a Batthyány Lajos Gimnázium diákjai léptek a színpadra. Mûsoruk címe: „A nõ kezében zászló – a férfi kezében kard.” – Márciusi hölgyek az ifjak oldalán. A mûsort szerkesztette: Dr. Hámori Zsoltné és Gaál Mercédesz.
– Nekem március 15-érõl a fiatalság, a tavasz, a szabadság és a szerelem jut eszembe – foglalta össze az elõadás fõ motívumait a pedagógus. – A történelemben mindig is, minden férfi mögött ott állt egy nõ. Talán újszerû a mûsorban az, hogy most a nõk szemszögébõl nézzük végig a történelmet. Ezt a címe is elárulja. Ha a férfi kezében kard, a nõ kezében zászló, akkor a gyõzelem bizonyos. A napjaink március 15-éjére is üzenetet hordozó kulcsmondatok pedig a mûsorunk végén hangzanak el. Az egyik legfontosabb az, hogy van-e még abból a hitbõl, van-e még abból a vágyból? A másik fontos gondolat: szép ez a tánc, de majd a hétköznapokban dõl el minden. És õrizzük a hagyományokat…

A kora délutáni órákban a Kossuth téren találkoznak az ünneplõk, ahol elõdeink hõstetteire emlékezve koszorút helyeznek el Kossuth Lajos szobránál. Szerepelnek: a Zrínyi Miklós –Bolyai János Általános Iskola tanulói. A Kossuth térrõl 15 órakor a városi köztemetõbe indul a menet, ahol fõhajtás kíséretében virágot helyeznek el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hõseinek sírjánál. A városi ünnepség fáklyás emlékezõ sétával zárul. A résztvevõk este 18 órakor indulnak el Deák Ferenc Sugár úti emléktáblájától. Útvonal: Rozgonyi út, Erzsébet tér, Aradi vértanúk emlékmûve, Ady Endre út és Deák tér.

B.E.

További képek a galériában.